Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

290 Az országgyűlés kepviselöMzanak SU szanatóriumot és az elmebetegeknek őrültek házát csinálni. Akkor, ha ilyen dolgok elő is fordultak volna, ez sporadikus jelenség lett volna. Nem tartom megengedhetőnek és reálisnak azt, hogy külföldi követségeinkre, külszolgálatunkra 6V2 millió pengőt irányozzunk elő és valószínűleg ki is fogunk adni. Igaz, hogy körülbelül 3 millió pengőt konzuli illeték címén vissza kap az ország, ami különböző vízumdíjak útján folyik be, azonban én úgy vélem, t. Ház, hogy ezt a 3 millió pengőt a magyar nemzet hatványozottan megkapná akkor, ha a vízumdíjakat elengednék és ezzel szabad utat engednének minden külföldinek, hogy jöjjön ide, hozzon ide pénzt, és ezzel az idegenforgalmat jobban emelnék. Nem tartom megengedhetőnek azt, hogy mi ma külföldön nagyhatalmat játszunk. Nem tartom megengedhetőnek azt, hogy akár Londonban, akár Parisban, akár Berliniben, akár Bécsben a magyar követség levegője hasonló legyen a milléniumi levegőhöz. Akkor megtehettük azt, hogy felvettük a díszmagyart, a kacagányt, ma azonban t. Képviselőház, nekünk ezekben a külföldi követségekben, külképviseletekben mozgékony, élő emberek kellenek. Nem szabad múmiákat beültetni oda. Mindig méltóztatnak hivatkozni a túloldalon Mussolinira. Méltóztassanak megnézni annak követeit! Nálunk a követhez bejutni nehezebb dolog, mint a kormányzó úr ö Főméltóságáhoa kihallgatásra menni. Ezt mi nem engedhetjük meg magunknak. Nekünk nem olyan embereket kell tartanunk a külföldön, akik 6 és félmillióba kerülnek, nekünk derviseket kell kiküldenünk külföldre, akik szegénységünket, megcsonkítottságunkat mindlen -nap üvöltik a külföldi hatalmasságok fülébe; üvöltik, hogy porba tiportak bennünket, Ihogy elvették tőlünk az életlehetőséget. Nekünk ilyen külföldi követeket, apostolokat kell oda kiküldeni, akik leereszkednek az ott künn ezrével lévő szerencsétlen magyarokhoz» akik ott munkát keresnek, olyanokat, akik gyámolítói lesznek ott künn a magyaroknak, nem pedig csak nagykövetek, akik a különböző ünnepélyek alkalmával frakkot öltenek magukra s felveszik a rendjeleiket. Nekünk olyan követek kellenek, akik a jó kereskedő gondosságával piacokat keresnek a maprar

f népnek, akik meghallgatják és segítik a hozzájuk fordulókat és útbaigazítják, irányítják őket. (Helyeslés balfelől.) T. Képviselőház! A Tardieu-tervnek, amely a napokban szintén olyan aktuálissá vált, nagyobb jelentőségét abban látom, hogy első beismerése volt francia részről annak a rossz békeszerződésnek, amelyet Trianonban ránk diktáltak. Első beismerése volt ez annak, hogy ez a békeszerződés rossz és revízióra szorul. Az volt ennek a tervnek a jelentősége, hogy Tardieu, a francia miniszterelnök volt az, aki ezt a kérdést felvetette, a közvéleménybe bedobta s beismerte azt, hogy itt tenni kell valamit Közép-Európában, és egész^ Európában, mert ez a gazdasági helyzet tovább így nem tartható fenn. Visszatérve azokra a kérdésekre, amelyeket külföldi képviseleteinkről az előbb elmondtam, legyen szabad utalnom Ausztriával kapcsolatban külképviseletünk elmaradottsága. Sauerborn képviselőtársam a múltkor szóvátette az osztrák faimportot s azt vetette közbe, ha jól emlékszem, hogy Ausztriának beszél. A Házban már többször volt szó az ausztriai állatkivitelről, a borexportról és a faimportról. En az osztrákok állapotát is el tudom ülése 1932 május 12-én, csütörtökön* képzelni. Ha mi azt akarjuk, hogy a.mi piacainktól teljesen el ne zárkózzék Ausztria és felvegye élő állatainkat, akkor ennek nagyon természetesen első feltétele az, hogy Ausztria fáját mi importáljuk. A mi kereskedelmünk és külpolitikánk egy sarkalatos tévedésben van ezt illetőleg. Nem tudom, ki keresett ezen, vagy mi volt az oka annak, hogy mi a fát Komániából hozzuk, de tény az, hogy Komániába mi nem tudunk élő állatot exportálni, hiszen maga Kománia is élő állatot exportál. Itt cseh relációban is különbö,ző kérdések vetődnek fel. Nagyképűsködéssel ezt a dolgot nekünk elintéznünk nem lehet. Nekünk le kell ülnünk és valahogy lehetőséget kell találnunk arra, hogy ezekkel a szomszédos államokkal, valami útonmódon politikamentesen, tisztán gazdasági alapon, kooperációt teremtsünk és valósítsunk meg. Én abban látom hibáját a mi külpolitikánknak, hogy minden mással törődtek, csak ezekkel a kérdésekkel nem törődtek. Nem foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel azzal a szakavatottsággal, azzal a lelkesedéssel és azokkal az eszközökkel, mint amilyen eszközöket igénybe kellett volna venni ezekben a kérdésekben. A borexport kérdésében csak pár- esetet kapok ki. (Egy hang a balközépen: Van ilyen is?) Egy külföldi borkereskedő ezekben a nehéz körülményekben elhatározta magát a múlt esztendőben, hogy Magyarországból bort exportál. Volt neki békeidőben egy szőlőgazdasága, amelynek a bora nagyon megtetszett neki s elhatározta magát, hogy két vagon bort fog exportálni. A rendelet értelmében 13 maiigán fokon aluli bort nem lehet kiszállítani, tehát szeszelni kellett a bort. Megjelent az a kereskedő, öt perc alatt kialkudta a bor árát, a véletárat le is fizette s ekkor elkezdődött a hajsza, mert 12—14 hatósági személynek kellett kiszállnia erre a szeszelésre. Meg kellett ott jelennie a borászati felügyelőnek, a borszakiskola vezetőjének, egy ivámtisztnek, egy szemlésznek, egy titkárnak, pénzügyőri biztosr nak, pénzügyi főtanácsosnak, pénzügyi titkárnak. Ezek a hivatalos közegek jöttek ki, természetesen napidíj ellenében és ugyanakkor az egész aktus, az egész szeszezés nem állt másból, minthogy beleöntötték a szeszt. A 'borkereskedő azt mondta: látja uram, ezért nem veszek én innen bori Két hétig tartott Budapesten, míg a szőllősgazda ezt a tizennégy urat össze bírta hozni. Miért nehezítjük meg saját magunk helyzetét, miért kell ilyen nehézségeket okoznunk saját magunknak? Hiszen borházakkal a borkérdést megoldani nem lehet. Pontos adataim vannak arra vonatkozólag, hogy Svédország venne tokaji bort, de azután hamisított tokaji bort vett Lengyelországból Itt így csinálják a dolgokat, anélkül, hogy szakembert, ügynököt, kereskedőt bíznának meg a kérdéssel, pedig borházzal, agyonadminisztrálással a: borkérdést nem tudjuk megoldani. Pedig, hogy milyen nagy tételt képez a borkérdés mezőgazdasági életünkben, abban valamennyien egyetértünk, ebben azt hiszem, koncentrálunk valamennyien. Akkor, amikor azt mondjuk, hogy a borkérdést meg kell oldani, beszélnünk kell a kartelekről is, amelyek nagyon megnehezítik az egész bortermelést. A kartel emeli a rézgálic árát és ezáltal megdrágtíja a bortermelést, (Jánossy Gábor: Majd az árelemzőbizottság nyakuk közé csördít.) Köviden kívánok néhány szót szólani a rokkantkérdésről. Nem tartom helyesnek, hogy