Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-83

220 Az országgyűlés képviselőházának 8 lése okából feltétlenül szükségesek, el kellene már most végeztetni, legalább azoknak az építkezéseknek esetében, amelyekről tudjuk, hogy a jobb viszonyok beálltával feltétlenül sorra kerülnek. (Helyeslés.) Errevonatkozó minden figyelmeztetésünk és kérő szavunk szintén eredménytelen maradt. Én nem tudom ezt sem összeegyeztetni az észszerű takarékosságnak követelményeivel. (Ügy van! balfelől.) De a kiragadott példákon kívül egyéb jelenségei is vannak gazdasági életünknek, amely jelenségekből mindenki megállapíthatja, hogy itt tényleg valamiféle szervezetbeli hiánynak kell lennie. Utalok csak a szövetkezeti gondolat kiépítésének kérdésére. Valamennyien tudjuk, hogy milyen égető szükségük van a gazdáknak arra, hogy nekik erőteljesen, jól kiépített szövetkezeti szervezetük legyen, és ha végignézünk a multakon, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy mindaz, ami ebben az irányban történt, egyáltalán nem áll arányban azokkal az áldozatokkal, amelyeket e gondolat szolgálatában meghozott a nemzet. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Természetes, hogy ezek^ a jelenségek aggodalmat váltanak ki a közvéleményben atekintétben, hogy vájjon elvégzik-e a takarékosságot célzó minden intézkedés előtt a szükséges mélyreható alapvető tanulmányokat, hogy vájjon minden esetben megtörténik-e a különböző érdekellentétek kiegyenlítése, öszszehangolása, amelyre szükség van avégből, hogy a rendelkezésünkre álló szerény anyagi eszközök az adott helyzetnek megfelelően a leggazdaságosabban, a leghelyesebben használtassanak fel. Jogos a közvélemén-ytben az az aggodalom, hogy a nagy számban jelentkező szükségletek osztályozása és érvényesítése nem történik meg minden esetben azzal a körültekintéssel, amelyet az idők komolysága megkövetel. Különösen a gazdaságilag gyengébbek, akiknek vállait amúgy is túlságosan nagy teher nyomja, vannak eltelve aggodalommal abban az irányban, vájjon az ő érdekeik tanulmányozása során a szociális érzés és az igazság kellőképpen érvényesül-e. Amidőn pártunk az alkalmazót-' tak és nyugdíjasok illetményeinek csökkentése ellen állást foglalt, ugyancsak az az aggodalom vezette, hogy a kormány ehhez a veszedelmes takarékossági rendszabályhoz idő előtt nyúlt hozzá, amikor a rendelkezésre álló egyéb forrásokat még teljesen ki nem merítette. Váltig hangoztattuk, hogy az alkalmazottaktól és nyugdíjasoktól elvont illetményeket tulajdonképpen a kisiparosoktól, kiskereskedőktől és kisgazdáktól vonjuk el, amivel természetesen csak a munkanélküliek számát szaporítjuk. Hallottuk azt a megjegyzést, hogy az illetménycsökkentésre már csak azért is feltétlenül szükség van, mert a külföldi szakértők egyhangúlag megegyeznek abban, hogy személyzeti kiadásaink túlságosan nagyok. Azt hiszem azonban, hogy ezek a külföldi szakértők nem ivették figyelembe azt a körülményt, hogy a személyzeti kiadásoknak jelentékeny része — különösen a nyugdíj illetményekre gondolok — a háború következménye (Ügy van! balfelől.) és nem igazságos, hogy ezek, mint háborús terhek, a rendes költségvetés terhére könyveitessenek el. De nem vettek figyelembe még egy körülményt. Amíg szerencsésebb államokban az alkalmazottak bizonyos tartalék felett rendelkeznek, amelyet felhasználhatnak a rossz idők bekövetkeztével, ezzel szemben nálunk ezek a tartalékok elolvadtak, a háború utáni zavaros viszonyok közt eltűntek, vagy már el3. ülése 1932 május 11-én, szerdán. használtattak, úgyhogy ha nálunk egy tisztviselőt, alkalmazottat, vagy nyugdíjast az utcára tesznek, akkor annak megélhetését teszik lehetetlenné. (Ügy van! a közéven.) Pártunk azt is váltig hangoztatta, hogy helytelen az a takarékosság is, amely minden lehetőséget elvon a fiatalság elől. Nemcsak azért helytelen ez, mert nagyon veszedelmesen megbosszulja magát, ha egy korosztályt az alkalmazottak sorában nélkülöznünk kell, de veszedelmes azért is, mert a tetterős, dolgozni akaró, de munkát nern^ kapó ifjúságnak lelkében a hosszú munkanélküliség olyan radikalizmust fejleszt ki, amely a jövőben sokkal nagyobb károkat okozhat, mint amennyi az elért megtakarítás. A miniszterelnök úr a 33-as bizottság megteremtésével elismerésre méltó lépést tett abban az irányban, hogy a kormány és a gazdasági élet közt szorosabb kapcsolatot teremtsen. Sajnos, a bizottság összeállításának a tőke irányában való egyoldalúsága folytán a bizottság munkája a közvéleményben nem keltett általános megnyugvást. Remélhető azonban, hogy a jövőben egyrészt a bizottság folytán, másrészt abból kifolyólag, hogy a bizottság külső szakértőt is meghallgathat, munkásságát nagyobb megnyugvás fogja követni. Ez a bizottság, amelyről szólottam, egyrészt átmeneti jellegénél fogva, másrészt pedig azért, mert csak' sürgős döntést^ igénylő, tehát közvetlen aktualitással bíró kérdésekkel foglalkozhatik, nem alkalmas arra, hogy pótolja szervezettségünknek azt a hiányát, amelyre az előzőkben utaltam. Hogy miből áll ez a hiány, legyen szabad annak gyökerére röviden rámutatnom. A különböző gazdasági természetű intézkedések alapjául természetesen a gazdasági élet szükségletei szolgálnak, amelyek a különböző érdekeltségek tárgyalásai során alakulnak ki. Az első lökést az érdekeltségek kezdeményezése adja meg a kormányhoz intézett különböző felterjesztések alakjában, amelyekről igen sok esetben a politikusokat is értesítik nagyobb nyomaték okából. A gazdasági minisztériumokban a felgyülemlett nagy anyagot fontosság, jelentőség, a rendelkezésre álló lehetőségek szempontjából maguk a gazdasági minisztériumok dolgozzák fel. Természetes, hogy e közben sok esetben már a politikusok közbenjötte is érvényesül. Ha mindehhez hozzászámítjuk azt, hogy ezek a kérdések különböző minisztériumokban tárgy altatnak, megértjük azt a rendkívül nagy nehézséget, amely felmerül abban a tekintetben, hogy minisztériumok kellő tárgyilagossággal tudjanak elbánni ezekkel az ügyekkel, hogy a közérdeket kellőképpen figyelembe tudják venni és hogy a nemzet érdekeinek^ leginkább megfelelő programmot ezek alapján össze tudják állítani. Lényegében ez az eset ismétlődik, csakhogy fordított sorrendben, akkor is, amidőn a kormány valamely rendeletet vagy törvényjavaslatot tervez. Ebben az esetben a minisztérium az, amely az érdekeltségnek megküldi az ő rendelet- vagy törvényjavaslat-tervezetét, módot adván nekik arra, hogy írásban vagy fontosabb esetekben értekezleteken szóval is, álláspontjukat kinyilatkoztassák. Természetes, hogy az érdekeltségek minden ilyen kérdést a maguk szemszögéből világítanak meg, úgy, hogy végeredményben a különböző irányú felfogások és a különböző irányban jelentkező érdekellentétek kiegyenlítésének nehéz munkája megint csak a minisztériumokra hárul. Hiányzik tehát olyan átfogó, az összes gazdasági érdé-