Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-76

368 Az országgyűlés képviselőházának olvasztom, ha azokat az intézményeket mind eltüntetem, mit fogok Magyarországon találni? Azt, hogy a jövő évben a nyugdíj tételek öszszege 20%-kai fog emelkedni. Ez a költségvetés most is már több mint 200 millió pengő nyugdíjterhet visel és ebből 130 millió az a nyugdíj, amelyet más államoknak kellene viselniök. (Éber Antal: De a polgársás: az adóktól fog megmenekülni! — Büchler József: Hágában vállalták ezeket a nyugdíjakat azért, mert az optánsokat ki akarták elégíteni! — Zaj.) Ha ezzel a kormányzattal szemben, amely most itt van, állunk elő azzal az argumentummal, hogy fél esztendő alatt miért nem tudott nagyobb eredményeket elérni, ez igazságtalanabb, mintha ezt a szemrehányást a tíz esztendős kormányzatra általában értenénk. Én sem akarok a multakkal foglalkozni, de mégis felteszem a kérdést (Büchler József: Hiszen méltóztatott támogatni azt a rendszert!) Azért vállalom a felelősséget. (Büchler József: Mit jelent a felelősségvállalás?) Csak annyit, mint amennyire a képviselőtársam és pártja vállalja azért, hogy nem támogatta. Nem mondom, hogy az ország ezzel boldogabb lesz. (Derültség.) Tíz esztendővel ezelőtt Zsilinszky képviselőtársam, — hogy őt nevezzem, meg, mert jelenleg itt ül, — micsoda vasököllel döngette volna annak a kormánynak lelkiismeretlenségét és hazafiasságát, amely tíz esztendővel ezelőtt azzal jött volna, hogy számolni akar Trianonnal, le akar építe_ni mindent, azt mondta volna, hogy nyolcmilliós nemzet lettünk, csukjuk be a kapukat, csukjuk be az élet országútjait, először valahogyan itthon próbáljunk mi magunk megélni, hagyjuk elveszni testvéreinket, akik idejöttek. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Azt mondja Éber t. barátom, hogy a takarékoskodást kezdtük volna ezelőtt. Errenézve most nem Zsilinszky barátomat, aki itt van, hanem Eckhardt Tibor t. képviselőtársamnak, aki számos előadást tartott az integritás és a revízió kérdésében, fogom citálni egyik cikkéből azt a kijelentését, hogy «a levitézlett rendszer egyik legfőbb tévedése az volt, hogy a saját nagyságába belebódulva, nem látta meg az egyetlen, egyszerű célt" — és itt felsorolja, mikre költött a kormány, amit kissé hosszú volna idéznem, — «hogy az egyetlen kérdés az volt: ki bírja tovább a Duna völgyében?» Az a politika, amelyet Bethlen István kezdett és elgondolt, erre volt felépítve, hogy ki bírja tovább a Duna völgyében, a magyar nemzet meg tudja-e tartani régi erejét, tartalékait, kultúráját, meg tudja-e még mesterséges eszközökkel is próbálni a gazdasági élet megindítását, hogy itt ne álljon be hamar a pusztulás, az összeomlás. Ez volt a kérdés: ki bírja tovább? Akik ezzel a politikával indultak el és elismerték ennek a jogosultságát, azok nem tehetnek szemrehányást; részletekben igen, de nagy egészében nem. Én nem tudom feltételezni Éber Antal t. képviselőtársamról, akitől sok mindent, hogy úgy mondjam, exotikumot hallottam, — mert például exotikum az, hogy egy' kultúrnemzet Operáját bezárják, hiszen külföldi embernek nálunk itten egyetlen szórakozása nyelvünk nem értése folytán a zene — róla sem tételezem fel, hogyha 1920-ban kormányon lett volna, ha hatalma lett volna, merte volna azt a politikát végrehajtani, végigcsinálni, amely szívtelenül és kegyetlenül ennek a csonka országnak elő lett írva és diktálva volt a győztes hatalmaktól, ellenségeinktől, Nehéz dolgok ezek és ' 76. ülése 1932 május 2-án, hétfőn. azért én Rassay t. barátomnak, — hogy néhány megjegyzést tegyek az ő beszédére is, amelynek szintén nagyon sok részében osztozom — azt mondom, hogy az nem baj, hogy sötét képet fest s a végén mintegy magának tett szemrehányást, mondván, hogy emiatt vádolni fogják, mert a sötét kép, ha már meg kell festeni, jobb, mint az a rózsaszínű optimizmus, amelyet, valljuk be őszintén, elénk bizony odavetítettek akkor, amikor a bajokat azok, akik kormányon voltak, nem tárták fel, pedig talán mégis, jobban látták. Én tehát az ő sötét képfestését nem tudom elítélni, de tőle is azt kérdem, hogy ha ő azt a nagy leszállítást tervezi, amit részletekben is előadott, tulajdonképpen talán mindegyikre azt lehetne mondani: ha csak azt az egyet óhajtaná megcsinálni, ezt helyeseljük, csinálja meg, de ha valamennyit összeveszem, azt látom, hogy ezek megvalósítása esetén lekaszáljuk itt azt az életet is, ami van. Én nem látom, hogy ez a nemzet rendelkeznék is azzal a lelki erővel, hogy az ő életstandardját le tudná szállítani. Hová? Hiszen máris nagyon alacsonyan vagyunk, hacsak nem akarjuk a magunk életét összehasonlítani az egészen kultúrálatlan népek nívójával, de a művelt nemzetek életét véve, a mi életstandárdunk rendkívül alacsony. Látjuk azt, hogy mit jelent leszállítani az életnívót. Ha bármihez hozzányúlunk ma, ami logikusan azzal jár, hogy még kell takarékoskodni, vagy valamit el kell vonni az élettől, akkor a legnagyobb lelki felháborodás és legnagyobb elégedetlenség tör ki. Ha a nemzet lelkülete ilyen, akkor nem is bírja ezeket a további túlzott áldozatokat. Amit Rassay t. képviselőtársam a koncentrációról, illetőleg arról mondott, hogy olyan kormány legyen, amely a nemzeti erőket egyesíti, erre beszédem végén leszek bátor rátérni. Most folytatom beszédemet ott, amiről ma akartam szólni. T. Ház! Éppen mert nem érzem magamat képesnek arra, hogy gazdasági kérdésekben irányításokat tudjak adni, nem akartam foglalkozni a kormány gazdasági politikájával, nem akartam beletévedni a budget rengeteg számerdejébe, de azért méltóztassék megengedni azt, hogy azzal a szigorú kritikával szemben, ahogyan Korányi pénzügyminiszter úr budgetjét fogadják, mégis bátor legyek megállapítani nemcsiaik a magam felfogása alapján, de éppen az előbb hivatkozott Tyler-féle jelentéssel is, hogy a mai körülmények között, amikor a fogyasztó- és a vásárlóképesség nagyot hanyatlott, amikor a forgalom megbénult, amikor a gazdasági életnek számos ága összeomlott, amikor kereskedelmi mérlegünk leszállt a felére, egy 806 milliót kitevő költségvetést így összeállítani, hogy az államháztartás egyensúlya fennmaradjon, nagyon tiszteletreméltó és szép eredmény. Hiszen a Tyler-féle jelentés — — amelyre, ha volna időm, rátérnék, de nem hiszem, hogy odajutok — szintén elismeri, hogy a kiadásokat ez a kormány a folyó bevételekből fedezte. Ez jelentékeny eredmény, különösen, ha, figyelembe vesszük a kereskedelem stagnálását. Amikor az előző költségvetésből ki kellett hagyni a vám jövedelemnek és a dohányjövedelemnek 1

72 milliót kitevő összegét, amikor a fogyasztási adókat mérsékelni kellett 6 millióval, a forgalmi adó bevételeit kisebbre kellett venni 14 millióval, amikor a költségvetésből hiányzik alz egész földadó, akkor igen nagy és komoly munka kell ahhoz, hogy egy költségvetési egyensúlyt létrehozzunk.