Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-76

Az országgyűlés képviselőházának Itt van azután az, amit kifogásolnak, — és nem mondhatom, hogy egészen jogtalanul — hogy külföldi adósságaink kamatának összegét is bevették a költségvetésbe, amikor még Anglia is élt azzal a bátorsággal, hogy amerikai adósságának kamatszolgáltatásait nem vette fel az idei költségvetésbe. A mi kamatunk kitesz 100 vagy 101 milliót. Ha azt nézzük, hogy még ezt is felvéve és mégis megvan az államháztartásnak egyensúlya, még inkább kitűnik, hogy milyen nagy az a munka, az a teljesítmény, amelyet a kormány felmutat. Azt kérdezik, hol van a rosszabb időkre való tartalékolás, hol vannak itt azok a — ha nem is mondom rejtett, — de reménybeli jövedelmek, amelyek rosszabbodás esetén szükség gesek. Éppen itt itt vannak. Ez a 101 millió kamat az, mert abban a pereben, amidőn az állam akár egyoldalúlag, akár megegyezés folytán a kamatfizetés beszüntetésére kényszerül, előáll a költségvetésnek ez a tartaléka, amellyel a rosszabbodott helyzetben, amikor már a bevétel is kevesebb lesz, valahogyan tudunk segíteni. Különösen amióta elolvastam Tyler jelentését a kormányzat működéséről, lojálisán meg kell állapítanom, hogy a kormányzat olyan szellemben működik, amely tényleg számol az ország teherbíróképességével. Nem mondom, hogy teljesen elérte ezt a határt, de számol vele és mindenképpen igyekszik mindazt a fölösleges kiadást beszüntetni, amelyet be tud szüntetni. Olyan kormányzat vezeti tehát az országot, amely e szelleménél és kitűzött, céljainál fogva talán mégis át tud vezetni e nehézségeken. Mégegyszer visszatérek a racionalizálásra, vagy átszervezésre. Tudjuk, hogy az intézmények átszervezése nem megy olyan hamar, tudjuk, hogy újból mennyi nyugdíjas és munkabíró embert hoz felszínre az életben. De továbbmegyek: a hatása .sem jelentkezik. A 6-os bizottság előadmánya szerint ezek az átszervezési munkálatok mind olyanok, hogy az első esztendőben alig lesz valami megtakarítás. Ezt különben Éber Antal t. képviselőtársam is beismerte, amikor elmondotta, hogy az autonómiák 400 milliós kiadásainál először csak 50, azután 100 millió megtakarítás fog jelentkezni. Ez tényleg fog jelentkezni, de csak olyan hosszú idő múlva, hogy ezeket a szerves átalakításokat most talán kockázatos végrehajtani, különösen amikor tudjuk, hogy mekkorák lesznek a nyugdíj terhek és a munkanélküliség milyen óriási lesz. Nem szeretem a forradalmat emlegetni, de valljuk be, mégis csak láván járunk. Egész társadalmi életünk megbomlottsága és leromlottsága borzasztó szociális veszedelmet jelent és bizony magában hordhatja egy kirobbanás csiráját, ha még jobban fokozzuk ezt a leépítést és összeszűkítést. T. Ház! Hallva a kritikákat és bizonyos részben helyeselve is a kívánságokat, avval foglalkozzam, hogy milyen körülmények között kell ma Magyarországon egy kormánynak dolgoznia és hogy mi indítja például a keresztény gazdasági pártot arra, hogy bár sokszor kifogással is élt — némely intézkedéseket, — pl. a bolettát én magam is kezdettől fogva elleneztem és ellene szavaztam — nagyjában és egészében nem fordul a kormányzattal szemben. Méltóztassék megengedni, hogy erre a kérdésre feleljek. (Halljuk! Halljuk!) T. Ház! Milyen körülmények között folyt a kormányzás? A kormányzat helyzete akkoriban az volt, hogy Csonka-Magyarországon az I ülése 1932 május 2-án, hétfőn. 369 új méretekhez képest akkor kellett az élet fundamentumát, a mezőgazdaságot újrateremteni és megerősíteni, amikor a tendencia a mezőgazdaságban az egész világon lefelé ment. Ez sokkal nehezebbé tett minden rekonstrukciós munkát, amelynek fundamentumául mindig a mezőgazdaság felvirágoztatását jelöltük meg egész igazságosan, mert hiszen végre is mezőgazdasági állam vagyunk. Ilyen körülmények között a kormánynak minden intézkedése vagy akciója a homokba kellett hogy fusson, s ezt könnyű utólagos bölcsességgel megállapítani. Könnyű azt mondani, hogy íme nem kellett volna elkezdeni. De ha egyszer a mezőgazdaságot alimentálni kellett, mert a mezőgazdaságon nyugodott az ország élete, maguk a tőkék amelyekkel a mezőgazdaságot alimentáltuk, igazán nem hozták volna az országot ilyen nagy veszedelembe. Hogy voltak protekciók és történtek kisebb-nagyobb hibák, azt nem tagadom. A protekcionizmusnak mindig ellensége volt pártunk is, és én most is ki merem mondani, hogy igenis még mindig sok olyan jelenséget látok a magyar közéletben, hogy a protekció szava sokkal többet nyom a latban, mint nyom a valóság és az igazság. A gazdasági élet bonyolultsága és a mezőgazdaságnak mai lefelé menő tendenciája mellett a kormánynak olyan időben kellett az országot vezetnie, amikor az ország megcsonkult. Minden modern állam természete szerint centrális hatalom. Még ha nem lett volna is a revíziós gondolat, hogy nem szabad feladni minden intézményt — önmagában véve a modern állam centralisztikus természete magával hozta, hogy erre az országra itten egyszerre egy a megcsonkításnál is sokkal aránytalanabb teher zúdult. Utaltam már arra is, hogy a menekültek ezrei társadalmi életünk struktúráját megnehezítették, kiadásainkat emelték, de ezt a teher számszerűleg még nem volt olyan nagy mint az, hogy népesedésünk Csonka-Magyarországban négyzetkilométerenként 93 főre ugrott fel, tehát olyan magasra, aminőt csak a legkimondottabb ipari országokban találunk. Az, hogy népsűrűségünk négyzetkilométerenként ilyen nagy lett, nem egy természetes fejlődés folyamata volt, amelyet minden állam kibír, mert hiszen csak akkor tud a népesség szaporodni, ha. a lehetőség erre megvan. Tehát esetleg még sokkal nagyobb népsűrűség is elviselhető abban az esetben, ha a természetes fejlődés megvan. Nálunk azonban természetellenes a fejlődés. Miután mi mezőgazdasági állam vagyunk, folyton arra kellett törekedni, hogy a mezőgazdaságot kell talpraállítani ési rendbehozni, de folyton tekintettel kellett lennünk ezen népsűrűsegi számnál fogva is a munkássas: nagy érdekeire, az iparra. (Buchinger Manó: Éppen azokra nem voltak tekintettel!) Az agráriusok azt mondják, hogy csak azokra voltak tekintettel. Ez mindig úgy van. Ki milyen oldalról nézi, aszerint látja a helyzetet. (Kóródi Katona János: A képviselő úr itthon sem volt! — Buchinger Manó: Azért azt jól tudja az egész világ!) Az ipart és a földjmívelést a szükséges harmóniába hozni és biztosítani azt, hogy az egyetemes érdek érvényesüljön, nem volt könnyű dolog és látjuk, hogy ma sem könnyű dolog ebben a csonka országban éppen ezen nem természetes fejlődés folytán. Itt van azután az, amit szintén említettem, hogy az ország műveltségi foga nagyobb,