Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-71

Àz országgyűlés képviselőházának fi. tal szemben a csoportunk általi elfoglalt álláspontot indokolnom kell, akkor elsősorban viszsza kell arra emlékeznünk, hogy az első felhatalmazási törvényjavaslatot és pedig — ami súlyosbító körülmény, — Bethlen István kormányának, az e csoporthoz tartozó, akkor még össze nem foglalt képviselők, megszavazták. Hogy akkor ezt tettük, ennek oka az, hogy túltettük magunkat súlyos közjogi aggodalmakon is egy nemzeti veszedelem hirtelen pillanatában. Mint derült égből a menykőcsapás„ úgy ért minket a pénzügyi és gazdasági összeomlás veszedelme, amikor néhány héttel azelőtt a pénzügyminiszter úr hivatalos deklarációja még optimizmustól csöpögött és ebben a hirtelen veszélyben szükségesnek tartottuk a mindenkori kormánynak, az akkori kormánynak a hirtelen és gyors intézkedés jogát megadni. Megadtuk a felhatalmazást a Bethlen-kormánynak az Ausfressen gondolat alapján. Ha már ez a kormányzat volt az, amely ebbe a bajba belejuttatta a nemzetet, ez a kormány igyekezzék reputációján javítani azáltal, hogy megint ki i& vezeti. Az is elgondolásunk volt, hogy ez a tíz éve megkövesedett kormányzat legalább ismeri az ügyeket, az ügyek hátterét, nemzetközi összeköttetéseit és obligáeióit és ennek következtében nagyobb ismeretek alapján tud intézkedni, mint bármilyen más új kormány. De az a kormány, amelynek mi, ellenzékiek, megszavaztuk ezt a rendkívüli felhatalmazást, rövid időn belül megfutamodott a felelősség elől, otthagyta a felelősséget és nem vállalkozott arra, hogy ő vezesse ki a bajból a nemzetet, annak ellenére, hogy ő vezette abba bele. Átvette a helyét Károlyi Gyula kormánya, akit a Háznak ezen az oldalán osztatlan bizalom fogadott. Mi újat vártunk tőle, mi reformokat vártunk, erélyes és gyors intézkedéseket s főleg — az ő reputációja és becsületes egyénisége alapján — nagyobb nyugalommal láttuk a rendkívüli intézkedések jogát az ő kezében, mint elődjének kezében. Most azonban Károlyi Gyula kormánya újból felhatalmazást kér, illetőleg ennek a felhatalmazásnak meghosszabbítását kéri. Itt mindenekelőtt fel kell vetni a kérdést, hogy szükség yan-e még erre a rendkívüli jogkörre? Nem is akarok hivatkozni arra, hogy nyolc hónap óta lett volna alkalma ennek a kormánynak és elődjének arra, hogy a hirtelen felmerült gazdasági és pénzügyi bájokkal szemben rendeleti úton korlátlan hatalommal rendelkezhessék. Nem akarom felvetni azt a kérdést, hogy ez a nyolc hónap nem lett volna-e elegendő ahhoz» hogy e rendkívüli felhatalmazással élve most már rendes viszonyok közé vezesse a kormány az ország hajóját. Nem akarok foglalkozni azzal, hogy talán felesleges is egy ilyen rendkívüli felhatalmazás akkor, amikor a rendkívüli felhatalmazás lényege abban áll, hogy a kormánynak a költségvetésen kívül adtunk jogot a kiadások leszállítására és új adók beszedésére; hogy újra megadjuk ezt akkor, amikor egy látszólag egyensúlyban }evő költségvetés benyújtásával a kormány a kiadások leszállításáról és a jövedelmek fokozásáról számol be a törvényhozásnak. Nem is keresem azt, hogy az ország adós voltára való tekintettel helyes taktika volt-e egy ilyen nagyon kiegyensúlyozott költségvetés beterjesztése. De teljesen lojálisán el akarom ismerni azt, hogy lehetséges, hogy ilyen rendkívüli kivételes hatalomra még a jövőben is szüksége lehet a mindenkori magyar kormánynak elsősorban azért, mert én a pénzügyminiszter úrnak neo-optimisztikus felfogásával szemben, amely sokkal szimpatikuülése 193È április 21-én, csütörtökön. ?5 sabb, mint az az exuberáns optimizmus, amelylyel Wekerle beszélt, de amely mégis tudatosan rózsás megvilágításba helyezi az ügyeket; ezzel az optimizmussal szemben a folyamatos gazdasági krízis további lefolyását várom és ennek a krízisnek esetleg újabb jelenségeivel szemben lehetséges, hogy szükség van a kormánynak hirtelen intézkedésére. Amint már említettem, a költségvetés valóságos kiegyensúlyozása, ami meggyőződésemi szerint lehetséges, a reális viszonyok figyelembevételével és a további megtakarítások eszközlésével a költségvetés f keretén belül lesz a kormány feladata és ezért is talán saükség lehet erre a kivételes hatalomra. A kérdés azonban az, hogy ezt a kivételes hatalmat a jelenlegi gr. Károlyi Gyula-kormánynak hajlandók vagyunk-e — mi legalább, keresztény gazdasági csoportbeli képviselők — megszavazni? Minden tiszteletünk, minden rokonszenvünk és minden megbecsülésünk mellett is erre a kérdésre negatív választ vagyunk kénytelenek adni. (Helyeslés balfelöl.) Elsősorban azért, mert a rendkívüli felhatalmazás alapján beterjesztett rendeletek kritikája meggyőződésünk szerint negatív eredménnyel végződik. (Zaj és mozgás a baloldalon.) Elsősorban ama két rendeletről akarok röviden megemlékezni, amely rendeletekről csoportunk felfogását Somssich Antal igen t. képviselőtársam már részletesen kifejtette. Ennek következtében ezekről egészen röviden csak dióhéjban fogok megemlékezni. Elsősorban a tisztviselők illetményeinek újabb leszállítására vonatkozó kormányrendeletről akarok beszélni. Nem is vitatom azt, hogy a fogyasztási krizis idejében a közönség fogyasztóképességének csökkentése helyes gazdasági politika-e, hanem elismerem, hogy az államháztartás érdekében ehhez a kérdéshez is hozzá kellett nyúlni. Emlékeztetem azonban a t. Házat, hogy december havában, abban a nagy népszerűségi versenyfutásban, amikor különböző pártok a tisztviselői osztályoknál népszerűséget akarván elérni, ellenezték az akkori leszállítást, én voltam az egyedüli, aki , hangoztattam azt, hogy ha az államháztartás érdekében erre okvetlenül szükség van, ezt is meg kell szavaznunk, és ezt az áldozatot is meg kell hoznunk. De ma azt mondom, hogy az illetmények újabb csökkentése tökéletesen igazságtalan (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.), amíg a kormánynak az álláshalmozás és egyéb kérdésekben való becsületes intenciói szab utáltatnak a Bethlen-kormány által itt hagyott egyes magasrangú hivatalnokok által, akik a miniszterelnök úr minden akaratával szemben passzív rezisztenciával keresztülviszik, hogy egyáltalában nem történik semmi. Azt mondom, hogy lehetetlen ez a leszállítás, mert a létminimum alá fog nyomni rengeteg exisztenciát. Az ilyen leszállítás csak akkor volna lehetséges, ha a megélhetés lehetőségét is nyújtjuk ezeknek a szegény tisztviselőknek. (Ügy van! Ügy van! bal felől.) Mi gazdaemberek potom áron tudjuk eladni az élelmiszereket a kereskedőknek, és a közvetítő kereskedelem drágítja fel ezeket az élelmiszereket úgy, hogy a szegény tisztviselőnek és munkásnak ötszörös árat kelljen fizetnie, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Es az állam!) továbbmenve, a lakbértől kezdve a r villamos vasút tarifáján, a gáz és villany árán keresztül mindenütt az élet r költségeinek leszállítását kell követelnünk és akkor a tisztviselői illetményleszállítás jogos, igazságos és 10*