Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-78

Az országgyűlés képviselőházának 78. ülése 1932 május U-én, szerdán. 485 gas hó miatt elvégezni nem tudták, akkor azokat a szerencsétlen ínségeseket, nyomorgókat, éhezőket elutasították és lehetetlenné tették részükre az ínséggabona kiosztását és csak ismételt közbenjárásra — e tekintetben legtöbb íaben Szeder Ferenc képviselőtársam járt el a földmívelésügyi miniszter úrnál — sikerült odáig juttatni a dolgot, hogy az ínséggabonát előlegkép megkapták azok is, akik földmunkát végezni nem tudtak, de akikkel kötelező ígéretet tétettek arra, hogy majda fagy elmultával azt az előírt munkamennyiséget el fogják végezni. Nem egy olyan községet tudunk az országban, ahol a munkák elvégzésénél a leghallatlanabb munkauzsorát vitték végnez, mert egyes községekben és járásokban olyan munkálatokat végeztettek el ezekkel az Ínségesekkel, amelyeket a községnek közmunka gyanánt kellett volna elvégeztetnie rendes munkabérek mellett, most pedig ezeknek a szerencsétlen kisembereknek hallatlan nyomorát felhasználták arra, hogy velük pár kilogramm búza ellenében egyébként szükséges és hasznos közmunkát végeztessenek el. De abból a keretből és csokorból, amelyet panaszként idehoztunk a t. Ház elé, — amely panaszokból egy egész sort a földmívelésügyi miniszter úr tudomására is hoztunk — kitűnik és kiemelkedik az, ami a Hajdú megyében lévő Vámospércs községben történt. Ebben a községben a jegyző politikai pártállás szerint minősítette az Ínségeseket, s abban az esetben, ha valamelyik- szociáldemokrata jelentkezett, akinek már régebb idő óta semmi munkája nem volt, aki hónapok óta családjáról semmi féle tekintetben nem tudott gondoskodni, és kérte az inséggabona kiutalásált, a jegyző egyszerűen a pártállásra való tekintettel azt a feleletet adta neki: menjen a szociáldemokratapárthoz, a szociáldemokratapárt majd el fogja látni a szükséges gabonamennyiséggel, Ő azonban nem hajlandó a neki rendelkezésre bocsátott gabonából szociáldemokratának juttatni. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Kabók Lajos: Az inségadót 'hova fizetjük?) Ugyanez a jegyző, aki ilyeai megkülönböztetést tett és ilyen könyörtelenül bánt el az Ínségesekkel, követte el azt a cselekményt, hogy mjult év karácsony táján, hogy a maga és baráti köre a mulatozásban résztvehessen, három cigánybandát fogadott fel és a cigánybanda minden egyes tagjának a mulatságon való zenélésért egyenként 4 pengő munkadíjat igért. Mikor azután ez az úri-muri végbement — amely alkalommal három különféle banda mellett mulatott a községházán a jegyző úr és baráti köre— s amikor a cigány zenészek jelentkeztek és kérték az előre megállapított 4 pengő munkadíj kifizetését, akkor a jegyző úr gondolt merészet és nagyot: miért terhelje meg saját budget-jét ezeknek a munkadíjaknak összegével, sokkal egyszerűbben elintézheti a munkadíj megfizetését úgy, hogy ezeknek a cigányoknak az inséggabonából juttat bizonyos mennyiséget, nevezetesen fejenként 25 kilogrammot. Ezzel a 25 kilogramm inséggabonával vélte elintézhetőnek azt a munka díjat, amelyet az úri-muriban valú részvételért a zeneszolgáltatás ellenében ezeknek a cigányoknak beigért. Amikor ebben a nagy községben az Ínségesek egész sora volt, aki a té len csak egy minimális mennyiségben és hosz szas utánjárás után tudott hozzájutni aMioz a gabonamennyiséghez, amelyet a kormány fej adagonként megszabott, akkor teljesen lehetet lennek tartom», hogy ilyen visszaélés megtorlás nélkül maradjon. Azért hoztam ide interpellációmat és terjesztem azt elő, hogy a földmívelésügyi miniszter úr ebben a kérdésben sürgősen rendelje el a vizsgálatot és ha majd ezek a feltétlenül hiteles adatok és tények beigazolást nyernek, a kellő megtorlás iránt intézkedjék. Elnök: Az interpelláció kiadatik a földmívelésügyi miniszter úrnak. Sorrend szerint következik Dinnyés Lajos képviselő úr interpellációja a belügyminiszter úrhoz. A jegyző úr lesz szíves azt felolvasni. Pakots József jegyző (olvassa): «Interpelláció a mi kir. belügyminiszter úrhoz. Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak, hogy a m. kir. pénzügyminisztérium által kiadott 48.798/1932. számú rendelet alapján a községek túlnyomó része olyan helyzetbe került, hogy alkalmazottjait hónapok óta nem tudja •fizetni? Hajlandó-e a belügyminiszter úr ezeknek alapján legsürgősebben odahatni, hogy a községeknek alkalmazottai járandóságaikat megkaphassák?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Dinnyés Lajos: T. Képviselőház! A pénzügyminisztérium március (hónapban kiadott egy 48.798/932. számú rendeletet, amely rendelet következtében a községi háztartások olyan katasztrofális helyzetbe jutottak, hogy egyáltalában képtelenek alkaalmazottaikat, tisztviselőiket fizetni, képtelenek saját rezsijüket, értve ezalatt az épülettatarozásokat, javításokat, irodaszereket, a postát és telefondíjat fedezni. A községek nagyrészében megtörtént, hogy a tisztviselők hónapok óta nem kapnak egy fillér fizetést sem. Előáll az a szomorú helyzet, hogy a falu jegyzője kénytelen egy-két pengő hitelért könyörögni menni a boltoshoz, előáll az a helyzet, hogy a falusi jegyző, a segéd jegyző, a falusi orvos, vagy a körállatorvos rá van utalva arra, hogy kölcsönburgonyát, kölcsönkenyeret, kölcsönlisztet kolduljon össze, mert fizetést nem kap, családjának pedig élnie kell. A községi alkalmazottak és tisztviselők járandóságai tekintetében az eddigi helyzet az volt, hogy volt a községeknek egy fizetési alapjuk, ebbe a fizetési alapba fizette minden község a ráeső hányadot és ebből az alapból fizették a tisztviselőket és alkalmazottakat. Ez a megoldás nem bizonyult eléggé tökéletesnek és jónak, mert a gazdasági helyzet romlásával kapcsolatban minél kevesebb adó folyt be a községek pénztárába, annál kevesebb összeg jutott a fizetési alapba. Amig a vármegyéknek meg volt az anyagi lehetőségük arra, hogy ezeket a hiányokat pótolják, addig nem volt semmiféle fennakadás, semmiféle nehézség, mert a községek fizetési alapjába az alispán mindenkoron segélyt utalt be. Amikor azonban ez a segélyforrás is a vármegye részérói teljesen kimerült, akkor volt az első baj, akkor jelentkezett az első tünet, hogy a községek nem tudták fizetni tisztviselőiket. Akkor az érdekeltek és maguk a vármegyék is jobbra-balra fordultak segítségért és miután a belügyminiszter megszüntette ezt a fizetési alapot, a pénzügyminiszter egy rendeletet bocsátott ki, hogy a községek ezután maguk fizessék alkalmazottaikat. Nagyon természetes, Ihogy mindenki azt ivárta, hogy legelsősorfcan saját alkalmazottait fogja, mint kenyéradógazda;, a község kifizetni a befolyó adóösszegekből. Mindenki azt várta, hogy a községek, mint az előbb említettem, az