Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-78

482 Az országgyűlés képviselőházának kereskedelemügyi minisztérium is elfogadott. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Azt kell azonban látnom, hogy viszont a másik oldalon a pénzügyminisztériumban a kartelleknek feltétlenül védelmezőivel állunk szemben és nem tudjuk helyes és közérdekű felfogásunkat sem ott, sem a 33-as bizottságon keresztül érvényesíteni. Ez a körülmény késztetett engem arra, hogy interpellációmat ne csupán az elsősorban érdekelt kereskedelemügyi miniszter úrhoz, hanem a pénzügyminiszter úrhoz is intézzem, kérve őket arra, hogy ebben a tarthatatlan helyzetben a magyar mezőgazdaságnak, a fogyasztóközönségnek és annak a sok ezer kis exisztenciának, a közlekedési iparosoknak jól felfogott érdekét helyezze elébe egy-két nagytőkés egyoldalú kiszolgálásának. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a kereskedelemügyi és pénzügyminiszter uraknak. Sorrend szerint következik az Eckhardt Tibor képviselő úr által bejegyzett interpelláció a miniszterelnök úrhoz az árvizsgálóbizottság szervezése tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét if elolvasni. Pakots József jegyző (olvassa): «Interpelláció a m. kir. miniszterelnök úrhoz. Hajlandó-e a m. kir. miniszterelnök úr mindazokat az intézkedéseket megtenni, mindazon törvényjavaslatokat sürgősen a Ház elé terjeszteni, melyek az árvizsgálóbizottság ki nem elégítő működése helyébe az eredményes hatósági ármegállapítást lehetővé teszik? Budapest, 1932 április 25. — Eckhardt Tibor s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Eckhardt Tibor: T. Házi A miniszterelnök úr távollétében nem óhajtom a t. Ház idejét hosszasabban igénybevenni, csupán arra az anomáliára akarok rámutatni, amely az árvizsgálóbizottság konstrukciójában, szervezetében jelentkezik azáltal, hogy itt egy bizottság kreáltatott, amelynek tulajdonképpen nincs meg a törvényes hatalma, felhatalmazása és hatásköre ahhoz, hogy a maga munkáját tényleg úgy végezhesse, ahogy azt a közérdek megkívánja. Hogyan várhatjuk mi egy ilyen árelemző-, vagy ár vizsgálóbizottságtól azt, hogy a maga munkáját jól, gyorsan és a közérdek teljes kielégítése mellett végezhesse, amikor a bizottság nincs abban a helyzetben, hogy a kérdéses adatokat, kalkulációkat, termelési költségeket, rezsiszámításokat, hasznokat, stb. ellenőrizhesse, még pedig hiteles és megbízható formában, hanem tisztán az érdekeltségek egyoldalú bemondásának, egyoldalú információjának hatása alatt kénytelen a maga véleményét megformálni, vagy kialakítani. En az igen t. ár vizsgálót) izotts ágban is résztvevő néhány képviselőtársammal ezekről ,a kérdésekről beszélve, merítettem azt a meggyőződésemet, hogy itt tulajdonképpen nem folyik más, mint egy kínos és keserves alkudozás, egy kölcsönös kapacitáció, azt mondhatnám, egy politikai alku a,

f nagy érdekeltekkel szemben, ahol ez a bizottság próbálja őket bizonyos mértékig a túlzott hasznokról való önkéntes visszalépésre rábírni és jobb belátásra késztetni. Ez a megoldás, ismétlem, nem kielégítő. Nem az árvizsgáló bizottság egyes tagjainak működését, hanem az egész konstrukcióját, '8. ülése 1982 május U-én, szerdán. szervezetét, elgondolását ennek az ellenőrzésnek nem tartom helyesnek és kielégítőnek. Megvallom, én egyénileg soha ebbe a bizottságba bele nem ülnék, mert nem vállalnék ódiumokat, felelősségekeit olyan dolgokért, amelyekről tudom, hogy nincs hatalmam őket megfelelően elintézni. Legyen itt egy megfelelő ármegállapító bizottság, amelynek jogában álljon revizorok útján, könyvvizsgálatok útján, minden adatnak hiteles megállapítása alapján és — ami nagyon fontos volna, — a nyilvánosság bevonásával komoly és konkrét formában intézkedni. Miért kellene titkolódzói nagyon fonitos, mondjuk, közhasználatú cikkek áralakulásánál az áranalizissel^ Miért ne lehetne a szénvállalatok számadásait nyilvánosság elé vinni, miért nem láthatja a nagyközönség azt, hogy miért kell neki úgyszólván minden vonatkozásban aránytalanul magasabb árakat fizetni, mint amilyeneket békében, vagy akárcsak néhány évvel ezelőtt is fizetett ?i Nem kell messze mennünk. Itt van Koyall Tyler legutolsó jelentése, ahol — azt kell mondanom — igen erős szavakkal kifogásolja azt, hogy Magyarországon a nagykereskedelmi árak egyáltalában nem mutatnak csökkenő tendenciát, míg mindenütt a szomszéd államokban 20—30%-os árcsökkenést tudott már a gazdasági élet produkálni. Nem a nagykereskedelem, hanem elsősorban a kartellek és a gyárvállalatok eladási árai szabják meg a nagykereskedelmi árat, tehát ott kell kezdeni a forrásnál. A kartellek és gyárvállalatok árainak hiteles és pontos kontrolljával, legalább is mindazoknál a cikkeknél, amelyek fontos közfogyasztási cikkek, amelyek nélkülözhetetlenek a mindennapi élethez, egy hatósági jellegű és nagyon messzemenő rendelkezési és ellenőrzési jogkörrel felruházott ármegállapító bizottság útján lehet csak kielégítő eredményt elérni. Azoknak az uraknak is, akik ezt a terhes, kényelmetlen és semmi körülmények között sem — mondjuk — babérokat termő mukát és funkciót vállalták, aránytalanul megkönnyíttetnék munkájuk elvégzése, ha itöbb hatalom, nagyobb jogkör állna rendelkezésükre. Ha nem is tudnak minden esetben belehatolni az árak alakulásába, — ami, elismerem, egy rendkívül nehéz és nagyon sok körültekintést igénylő feladat — de egészén másképpen fognak akkor tárgyalni, egészen más hatalommal, egészen más pozícióból fognak ebben a nehéz kérdésben rendet csinálni tudni. Es méltóztassék elhinni, hogy ezekben a kérdésekben a gyors eredmény elérése rendkívül fontos, nemcsak közgazdasági, hanem — azt kell mondanom — rendészeti szempontból, a lelkek megnyugtatása, a kisemberek megnyugtatása szempontjából is. Továbbmegyek, amikor^ fizetésleszállításokkal operál az igen t. kormány, amikor adóemeléssel operál az igen t. kormány, valahol adni is kell valamit ennek a nagyközönségnek, ési méltóztassék ezen a ponton végre valamit a magyar nagyközönségnek, a mezőgazdának és fogyasztónak adni,^ ahol nem mások jogos keresetének megrövidítéséről, hanem csak illegális konjunktúrák kihasználásáról, vagy pláne annak a kényszerhelyzetnek kihasználásáról van szó, amikor a mai gazdasági helyzet, az igen magas harci vámvédelem, a devizaforgalom korlátozása, sőt egyenesen behozatali tilalmak a magyar gyáriparnak és a kartelleknek úgyszólván szabad lehetőséget nyitnak az áralakulás Önkényes diktálás ára. Ezzel a gazdasági kényszerhelyzettel szemben, amely minden lehe-