Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.
Ülésnapok - 1931-78
Az országgyűlés képviselőházának 73. ülése 1932 május U-én, szerdán. 463 szag a háború ntán, tudjuk, hogy gazdaságaink miiyen lerongyolt állapotban, épületeink tatarozatlanul állottak, állataink széjjelvíve, vasútaink a legdezoláitabb állapotban voltak. (Ügy van! Ügy van! jobb felől. — Fráter Jenő: Ablak nem volt!) Utána jött az oláh megszállás, amely elhordotta azt is, ami megmaradt, úgyhogy lerongyoit országként állottunk 1920-ban Európa közepén. Nem akarok itt szavakkal argumentálni, hanem három gazdasági területnek azóta történt fejlődését akarom pár számadattal megvilágítani. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) A legfontosabb Magyarországra nézve a mezőgazdaság fejlődése. A statisztikai adatok — amennyire azok rendelkezésre állanak — azt mutatják, hogy Magyarországon 1923-ban 725.000 katasztrális hold ugarterület volt. 1930ban ez az ugarterület 260.000 holdra csökkent, ami azt jelenti, hogy ez alatt a hat esztendő alatt 465.000 katasztrális hold terület vétetett müvelés alá. Aki egy kicsit ért a mezőgazdasághoz, az tudja azt, hogy mit jelent ez instrukcióban, élő és holt felszerelésben, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) mit jelent ez épületben, mit jelent ez munkaalkalomban és mit jelent ez termelésben. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Igen t. uraim! Magyarország gyáripari termelésének értéke 1921-ben 979 millió pengő volt. Ez a szám lassan emelkedett. Készleteket nem akarok mondani. 1929-ben a gyáripari termelés értéke elérte a 2*9 milliárd pengőt, vagyis ez alatt a borzasztó idő alatt, amely idő alatt Magyarország az ellenzék állítása szerint tönkrement, a gyáripari termelés értéke kétmilliárd pengővel emelkedett. Hogy ez a kétmilliárdpengős termelési emelkedés mit jelent befektetésben, mit jelent munkaalkalomban és mit jelent szociális szempontból, a lakosság helyes szociális eloszlása szempontjából, ezt, azt hiszem, megint nem kell külön magyaráznom. Van itt most egy különösen érdekes adat. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Ha járjuk Magyarországot szer te-széj jel, látjuk, hogy a falvak úgyszólván újra épültek. A földbirtokreform a házhelyek rendezésével kapcsolatban előidézte azt, hogy nemzetünk népességének egy tekintélyes része, amely addig bizony nem emberhez méltó lakásban lakott, olyan lakóhelyre tett szert, amely kulturális igényeinek, munkaképessége fenntartásának sokkal jobban megfelel. (Ügy van!*Ügy van! jobbfelől.) 1926-ban — statisztikám élőbbről nincsen — kis- és nagyközségekben 63.800 adómentes lakhelyiség volt, szobát értve csak alatta, a mellékhelyiségek itt nincsenek számításba véve. 1932-re kis- és nagyközségekben az adómentes lakóhelyiségek száma 334.000-re szaporodott. Majdnem hatszoros a helyiségek számának szaporulata. (Friedrich István: Ez örvendetes! — Zaj.) Már most méltóztassanak elképzelni, hogy ez, ami kizárólag falura jut, milyen mértékben emelte a falusi élet nívóját. Vidéki városokban 1926-ban 43.500 adómentes lakóhelyiség volt. Ez a szám 1932-re 148.000-re, tehát több mint háromszorosára emelkedett. Budapest székesfővárosban 1926-ban volt 66.000 adómentes lakóhelyiség. Ez a szám 1932-re 126.000-re, tehát kétszeresére emelkedett. Hogy a nemzeti vagyonnak milyen emelkedése van itt a művelés alá vett ugarterületen, milyen emelkedése van itt a kétmilliárd pengő évi termelési többletet jelentő gyáriparban, milyen emelkedése van ebben a több százezer lakóhelyiségben, lamely azóta létesült, ehhez — azt hiszem — komoly, objektív emberek előtt nem kell semmi kommentár. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ha ehhez még hozzávesszük azt az óriási javítást, amely az épületekben az egész országban — gazdasági épületekben is — azóta végbement, ha hozzávesszük útjainknak azt a nagyszabású kiépítését, amely ennek az országnak üdvére vált, ha hozzávesszük a vízi építkezéseket, amelyek azóta történtek, akkor, azt hiszem, t. uraim, senki sem merheti, akinek kritikája a komoly jelzőre igényt tarthat, azt állítani, hogy ennek az országnak nemzeti vagyona ez alatt az idő alatt lényegesen ne szaporodott volna. Hol van itt a passzív szaldó, uraim'? A nemzet a lényeg. A nemzet vagyonának szaldója ez alatt az idő alatt nem passzív. (Fábián Béla: Ki mondja azt!) A nemzet vagyonának szaldója aktív. (Zaj a baloldalon. —• Friedrich István: Korányi mást mondott!) Ez így van, ezek adatok. (Rassay Károly: A postapaloták ott vannak, mint aktív tételek! Fenntartási költségeik fedezik a kamatokat! — Simon András: Csak a passzívumot sorolják fel! — Fábián Béla: Hol van itt aktívum!) Folyton azt hallom, hogy a magyar népet rosszul adminisztrálják. (Bródy Ernő: De mennyire!) hogy a magyar nép nem bízik tisztviselőiben, hogy a magyar nép elvesztette bizalmát a kormányzat iránt. (Rassay Károly: Sohasem volt!) Ezek lehetnek szólamok, de ezeknek igazságát nem lehet komolyan vitatni Én most a tiszai árvizek idején lent jár,tam a kerületemben, végigjártam az óriásian megdagadt Tisza vidékét. Ott volt az a lakosság, amelynek az emlékezete ilyen vízállásra nem is terjedt ki. Nézték, ott volt a mérnöki kar, amely azokat a töltéseket építette és ott voltak az adminisztratív hatóságok, amelyek a lakosság tudtára adták, hogy nem kell neki aggódnia, mert a magyar technikai munka becsületes volt, nem loptak el cölöpöket abból a töltésből. (Friedrich István: Hála Istennek! — Fábián Béla: Az Istenért, nem akarják erényként feltüntetni, hogy a cölöpöket se lopták eU — Zaj a jobboldalon.) Fábián t. képviselőtársam, emlékezzék Jókai «Üj Földesuráéra, amikor leírja a tiszai árvizet. Ott az van, hogy a cölöpökön alul jön be a vízv (Magyar Pál: Ne tessék így beszélni, ez direkt destruktív beszéd! — Zaj jobbfelől. — Eckhardt Tibor: Ez is erény 1 ? Nem vagyunk még Oláhországban! — Zaj. — Elnök csenget.) En ezt nem erénynek, kötelességnek tartom, de viszont konstatálom, hogy a magyar nép tudta és hitte, hogy a műszaki emberek teljesítették kötelességüket. (Bródy Ernő: Kötelességből!) Nem volt ott semmi izgalom, nem volt semmi rendetlenség. A magyar nép bízott azokban a hatóságokban, amelyekre élete van rábízva, és tudta, hogy ha azt mondják, hogy nem lesz neki baja, nem kell neki lakóhelyéről elmennie. (Eckhardt Tibor: Hát a népjóléti minisztérium 1 ?) Ha nem lett volna bizalma a hatóságokban, — aki látta azt a Tiszát, tudja — ott olyan népvándorlás indulhatott volna meg, amelynek nyomorúságát még soká nyögte volna ez a nép. Ne mondják nekem, hogy a magyar nép nem bízik a hatóságokban. (Eckhardt Tibor: Ki mondja?) Ott mondják mindig a túlsó oldalon. ÍSimon András: Hányszor mondják! Egyebet sem mondanak! — Eckhardt Tibor: A gönci főszolgabíróban én sem bízom! — Fráter Jenő: Azt mondották: piszkos Balkán! -—. Eckhardt Tibor: Van akiben bizom, van aki-
