Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-70

32 Az országgyűlés képviselőházának tatúra^ módszereivel nyomorítsa az ország lakosságát és egész közgazdasági életünket. Erre a felhatalmazásra meggyőződésem szerint semmi szükség nincs, mert a sürgős terméstzetű pénzügyi kérdések a közeli napokban tárgyalás alá kerülő költségvetési vita alkalmával mind rövidesen elintézhetők, ezeknek törvényerőre emelkedése biztosítva van, mert a kormány háta mögött ott áll egy olyan abszolút többség, amely ezeknek törvényerőre emelkedését minden körülmények között biztosítja. Most kér a kormány olyan felhatalmazást, amellyel meg akarja fosztani az ellenzéket, a kisebbséget attól, hogy egyes kormányrendelkezésekhez véleményét nyilvánítsa. Azt akarja, hogy ismételten a rendeletek segítségével, a törvényhozás teljes elmellőzésével . . . (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter : Önmagát fosztja meg, mert kimarad a bizottságból! — Farkas István: Minek ez a 33-as bizottság

1

? Falazni? — Szilágyi Lajos: Nem falazni!) Elnök: Ne tessék zavarni a szónokot, (Zaj.) Csendet kérek! Kabók Lajos:... folytassa diktatórikus tevékenységét. (Szilágyi Lajos: A nemzet érdekében állana, hogy részt végy ének! — Farkas István: Nem megyünk a kriptába, csak a szabad levegőre!) A 33-as bizottságra vonatkozólag véleményünket már a múlt esztendőben megmondottuk. A 33-as bizottság összetétele, tanácskozási módja teljesen kizárja, hogy az ellenzék ott komolyan véleményét nyilváníthassa. A 33-as bizottság tanácskozása teljesénél van vonva a nyilvánosság elől és így az ország lakossága a legcsekélyebb módon sem értesülne arról, hogy az ellenzék a 33-as bizottság elé kerülő javaslatokkal kapcsolatban imilyen véleményt nyilvánított és milyen álláspontot foglalt el. A felhatalmazási törvényjavaslatot még akkor sem szavaznám meg, ha arra szükség volna, mert nem akarok egy olyan kormány számára felhatalmazást adni

? amely egy reakciós választójog alapján, erőszakos választás következtében egybeverődött többségre támaszkodik. (Ügy van! Űpv van! a ssélsöbaloldalon.) Amely kormány ilyen többségre támaszkodik, annak a kormánynak még akkor sem szabad semmiféle felhatalmazást megadni, ha az szükséges volna is. (Reisinger Ferenc: Egyszerűen visszaélt a nemzet bizalmával! — Jánossy Gábor: Mondja ön! — Reisinger Ferenc: Es igaz is! —• Jánossy Gábor: Mondja ön, hogy igaz is!) Amikor ezeket előrebocsátom, legyen szabad ezt az alkalmat felhasználnom arra, hogy a kormány és a törvényhozás figyelmét rátereljem két nagyon fontos kérdésre, amelyek közül az egyik a legnagyobb fontosságú közgazdasági problémánk. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Megmondom mindjárt: a munkanélküliségről akarok szólani. A munkanélküliség problémája már rendkívül sokat foglalkoztatta a törvényhozást. Ugy magam, mint pártom több képviselő tagja ismételten és ismételten idetártuk ezt a rendkívül nagyarányú szociális és egyben közgazdasági problémát; rámutattunk annak minden vonatkozására, feltártuk az abban rejlő nagy nyomorúságot. Sajnos, éveken keresztül való figyelmeztetéseink nem használtak; sem a törvényhozás, sem a kormány ezt a kérdést nem ítélte olyan fontosnak, hogy a szükséges intézkedéseket megtegye ebben a kérdésben. Évről-évre egyre jobban elmélyül itt Magyarországon a munkanélküliség. Nem akarom^ azt mondani, hogy csak nálunk van munkanélküliség (Farkas István: A magyar munkást Parisban állandóan segítik, csak itthon, 70. ülése 19$2 április 20-án, szerdán. a szent hazában nem kap semmit! — Zaj.), de másutt törvényhozásilag gondoskodnak az önhibájukon kívüli munkanélküliekről. Nálunk Magyarországon a törvényhozás és a kormányzat ridegen és tudatosan elzárkózik ennek a problémának megoldása elől és arra az álláspontra helyezkedik^ hogy a munkanélkülieket anyagi segítségben nem részesíti. (Felkiáltások jobb felől: Miből? — Farkas István: Miből segítik mások? — Zaj.) De ezzel egyetemben nem gondoskodik a kormány arról sem, ihogy a munkaalkalmat szaporítsa. ("Esztergályos János: Miből vették a hadikölcsönkötvényeket? Miből építették Lillafüredet? Miből vették a kastélyokat, a belügyi vigadót? — Farkas István: Miből festették meg az élő minisztereket? — Reisinger Ferenc: Púdert, rúzst meg csokrokat a minisztereknek! — Farkas István: A magyar munkás kint kap segélyt! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Jánossy Gábor (a szélsőbaloldalról távozóban): Itt darázsfészek van, megcsípnek a darazsak! Pedig hívtak az urak! — Derültség és zaj.) Jánossy t. képviselőtársam kérdésére majd beszédem folyamán rá fogok mutatni egynéhány olyan tételre, amelyet igenis, el lehetne mellőzni a költségvetésből. (Farkas István: De mennyire! Csak bíznák rám, le tudnék faragni belőle! — Zaj.) Komoly segítséget lehetne adni az önhibájukon kívül műnk anélkül levőknek és_ ezzel az egész közgazdasági és szociális probléma, iha nem is tökéletesen, de bizonyos mértékig meg volna oldva s az a mérhetetlen nagy keserűség és gyűlölet, amely a munkanélküliek körében teljes joggal megvan, kissé lecsapolódhatnék. Arra vonatkozólag is felsorakoztatok majd példákat, hogy ezirányban is miként történhetik meg az enyhítés. Mondom, évről-évre mindig jobban elmélyül a munkanélküliség, a munkanélküliek száma esztendőről-esztendőre nagyobb s már az elmúlt év elején is olyan nagy volt a munkanélküliek száma, olyan nagyfokú volt az ebből származó elkeseredés, hogy a Szociáldemokrata Szakszervezetek Szövetsége rendkívüli kongresszust volt kénytelen múlt év február 8-ára egybehívni abban a reményben, hogy a rendkívüli kongresszus anyaga a kormány tudomására jut, a törvényhozás tudomást szerez róla és t

éppen a felsorakoztatott anyagok súlyos természete miatt nem fog elmaradni a kellő intézkedés. Sajnos, a drámai lefolyású rendkívüli szakszervezeti kongreszszus anyaga nem hatotta meg a kormányt, habár a konmány tudomására jutott, a törvényhozás is tudott róla, mert idehoztuk, idetártuk, hiszen azok a rendőrhatósági közegek is, akik ott résztvettek, gyorsírási jegyzeteket készítettek az elhangzott beszédekről, tehát minden vonatkozásában a kormánynak, a törvényhozásnak tudomása volt már múlt év február elején arról, hogy milyen nagyarányú szociális problémává nőtte ki magát a munkanélküliség, és több mint egy esztendővel utána : ezzel a problémával megint nem akar törődni a törvényhozás, nem akar törődni a kormány. Mindig az a könnyű kibúvó hangzik, hogy miből, és !

hogy erre való pénze a kormányzatnak nincsen, vagy ha a cinikusabb válaszokra gondolunk és azokat idézzük, akkor azt kell mondani, amit a kormány kijelentett, hogy a munkanélkülisegély a munkátlanokat rászoktatja arra, hogy a munkához ne szokjanak hozzá. Citálni tudnám a miniszterelnök úrnak egyik erre irányuló kijelentését, amelyet éppen azért tett mec, hogy a már kicsiny mértékben megkezdett állami segítést erre az in-