Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-70

Az országgyűlés képviselőházának 70. ülése 1932 április 20-án, szerdán. 33 dókra támaszkodva beszüntesse, A közönyösség mellett, amely úgy a törvényhozás, mint a kormányzat részéről megmutatkozott, az egész esztendőben folyt innen, ezekből a padsorokból a további figyelmeztetés. (Jánossy Gábor: Nem közönyösség, hanem pénzhiány! — Ellentmondások a szélsőbaloldalon.) Igenis, a legnagyobb közönyösség és nemtörődömség az, ami a kormányzat és a törvényhozás részéről megmutatkozott, mert éppen az elmúlt esztendő vége felé, ősszel szereztünk tudomást arról, hogy sok százmilliót herdáltak el ebben az országban teljesen haszontalanul, anélkül, hogy a nyomorgó tömegek nyomorán egy parányi módon is segítettek volna. Ha tehát a parlament, a törvényhozás, nem lett volna közönyös a kormánnyal együtt, akkor igenis, már régen tudtak volna segítséget nyújtani azoknak, akik szeretnének dolgozni, azonban bárhogyan futkosnak is most munka után, munkaalkalmat szerezni nem tudnak. (Malasits Géza: Tíz éve uralkodnak és a társadalmat sem tudták megszervezni arra, hogy rendesen jótékonykodjék! Mit csináltak tíz év alatt? A szájukat tátották, keresztény és nemzeti alapon! — Zaj. — Jánossy Gábor: Uralkodtak? En nem uralkodtam, csak dolgoztam! — Zaj.) Az elmúlt esztendőben Budapesten, Budapest környékén, valamint a vidéken egész sora volt (a munkanélküliek elkeseredése kirobbanásának. Azok a képviselő urak, akik ezeket a híradásokat figyelemmel kísérték, bizonyára tudják, hogy alig-alig volt vidéki város, ahol ne lett volna mozgolódás, sőt a falvak népe is annyira el volt már keseredve, hogy felvonulásokkal, a községháza elé való vonulással, a városházára való tvonulással, küldöttségek menesztésével, emlékiratok átadásával, különböző testületekben való tanácskozással, — imint itt a íképviselőíházban, a fővárosban, a fővárosi közgyűlésen, a vármegyéknél a vármegyei közgyűléseken, a községekben a községi képviselőtestületekben — a legnagyobb mértékben rá voltak kényszerülve arra, hogy ezt a kérdést tárgyalják, mert egyre jobban mélyült a munkanélküliség, egyre jobban mőtt ki abból a nyomor, s egyre kétségbeejtőbbé vált a helyzet. A kormányzat azonban úgy látta, hogy elegendő, ha az itt-ott megmutatkozó kirobbanásokat és utcai tüntetéseket rendőri attakkal intézi el, belelovagoltat a munkanélküliek tömegébe, ímegkardlapoztatja őket, előállíttatja, lebünteti s a vidéken tüntetőket letűzifecskendőzteti és úgy látta ez a kormányzat, amelyet támogat a többségi párt, hogy lez a legnagyszerűbb elintézési módja ennek a uagy szociális problémának. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: A tüntetés sem elintézési mód.) Még a mai napig sem történt semmiféle komoly gondoskodás arról, hogy a munkanélküliek nyomorán enyhítsenek. (Jánossy Gábor: A lelkiismeret ébren van! — Malasits Géza: Fel kellett ébreszteni azt a derék keresztény lelkiismeretet! — Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Talán a képviselő úrnál szokott aludni a lelkiismeret, én még nem tapasztaltam ezt az állapotot.) Akik azt állítják, hogy a (munkanélkülieknek a felvonulásokban, küldöttség járásokban és itt-ott utcai demonstrációkban megnyilvánuló cselekedete bujtogatás következménye, azoknak azt mondom, hogy fogalmuk sincs arról, mi a nyomorúság. A munkanélkülieknek családostól és gyerekestől együtt nem napok, hetek és hónapok óta, hanem már azt kell mondani, hogy esztendők hosszú során át nagy nyomorúságban van részük s nem egy vagy két esztendő óta, hanem a (munkanélküliek köKÉPVISELÖHAZI NAPLÖ VI. zött ezren és ezren vannak olyanok, akik már három-négy és öt év óta nem tudnak munkát kapni és egész esztendőket kénytelenek eltölteni úgy, hogy úgyszólván valósággal koldulással tudnak csak néhány pengőt összeszedni. Sokan mások irgalomra szorultak, miután előbb meglevőségeiket kénytelenek voltak elkótyavetyélni, amelyeket akkor tudtak szerezni, amikor még dolgoztak. Ismét mások teljesen megfosztották magukat ruházataiktól, vagy kifosztják lakásaikat. Ma már a munkáslakások százai olyan helyzetbe jutottak, hogy ha a képviselő urak közül valaki benyit a lakásukba, elborzad azon a megdöbbentő nyomorúságon, amely ott látható. A földön van valami vacok, azon a vackon van az egész család a gyerekekkel és családfővel együtt. A mindennapra való kenyeret sem tudják megszerezni, a kenyérből sem tudnak mindennap eleget enni, mert a napi kenyérkeresetet sem tudják biztosítani. (Esztergályos János: A képviselő urak ilyen helyre nem mennek! — Huszár Mihály: Dehogy nem! Sajnos, ismerjük a nyomorúságot!) Ilyen körülmények között azt mondani, hogy bujtogatás következménye az, hogy a munkanélküli elmegy a városházára vagy a községházára, ez vagy nagyfokú lelkiismeretlenségen, vagy pedig tudatlanságon alapszik. T. Képviselőház! A pártomhoz tartozó képviselő urak sorozatos felszólalásai után végre úgy látszott, hogy az elmúlt esztendő vége felé, ősszel, a kormány talán jobb belátást fog mutatni mégis a kérdés iránt. Megindultak a tanácskozások a pártokkal, a kormányelnökkel s ennek a vége az lett, hogy november hó közepén a kormány a szakszervezetek részére 150.000 pengőt folyósított azzal az elgondolással, hogy a munkanélküliek között osztja szét s a tél folyatnán ezt az összeget még többször megadja, és a munkanélküliség arányában fokozza. Alig jutott nyilvánosságra ez a hír, a Képviselőházban máris akadtak képviselő urak, akik felálltak és tiltakoztak az ellen, hogy a nyomorban levők néhány pengőhöz jussanak, hogy ezzel a néhány pengővel éhségüket csillapítani tudják. Talán még emlékeznek a képviselő urak arra, hogy Eassay Károly és Szilágyi Lajos t. képviselőtársaim voltak azok, akik igenis ostorozták a kormányt, hogyan tehetett ilyen intézkedést, követelték ennek az intézkedésnek megszüntetését. A kormány elnöke akkor felállott és iparkodott valahogy enyhíteni intézkedésének színezetét. Azt magyarázta, ez nem munkanélküli segély, ez a munkanélküliek megsegítése. Ehhez hasonlókat mondott. (Jánossy Gábor: Azt mondta: inségakció!) Majd hamarosan tisztázódott a helyzet egynéhány nap múlva. Már december elején felállott a miniszterelnök úr, azt mondta, hogy további segélyt a munkanélkülieknek nem juttat azért, mert (Jánossy Gábor: Nincs miből!) a munkanélküliek nem akarnak munkát vállalni, ha segélyt kapnak. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Erre is azt mondhatom, hogy a miniszterelnök úrnak rossz lelkek sugalmazták ezt. En végig résztvettem ebben a rövid ideig tartó segélyezésben, amelyet ebből a 150.000 pengőből lehetett intézni, azok a 3—5 és maximálisan 8 pengőig menő segélyek, amelyeket ebből a pénzből három héten keresztül hetenként kaptak a munkanélküliek, még nem lehetett olyan jólétet teremteni, hogy a munkanélküli erre támaszkodva, megtagadta volna a munkavállalást, azt mondván: nekem már van megélhetésem ebből a heti 3, vagy 5 pen-