Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-73

246 Az országgyűlés képviselőházának les; módosítással szolgálna. Nem látom a javaslatban a védelmet, a pazarló, hanyag, könynyelmű főnökkel szemben szükséges és nyújtandó védelmet ott, ahol megszolgált munkabéreket, felmondási illetményeket, törvényben biztosított végkielégítési igényt veszélyeztet a munkáltatónak, az üzlettulajdonosnak pazarlása, hanyagsága és könnyelműsége. Ez az egész kérdés komplexus kimaradt ebből az előterjesztésből, amelyről az az érzésem, hogy pendantnak készült az uzsoratörvény, az adósvédélem mellé a hitelsértési törvény, a hitelező védelem, de egy kategória, a szolgálati és munkabérviszonyban álló széles rétegeinek az a érdekvédelme, amely az árut, vagy pénzt hitelező kategóriával szemben a munkát hitelezők védelmét szolgálná, itt teljesen elsikkadt, háttérbe szorult. Legyen szabad itt a gyakorlati életből vett példával illusztrálnom, hogy mennyire illuzórius a mai jogszabályozás szerint és illuzórius marad a most benyújtott és minden bizonnyal törvényerőre emelendő javaslat elfogadása után is annak a rétegnek védelme, amelynek szempontjait kidomborítandó, ma tulajdonképpen felszólalok. Adva van egy cég, mondjuk egy textilnagykereskedés. Az illető vállalat családi részvénytársaság. Van a vállalatnál üzleti érdekeltsége az egyik rokonnak, aki egyúttal utazó is, egy másik rokonnak, aki egyúttal a könyveket is vezeti. A tulajdonos pedig intézi az ügyeket. A könyvelő látja, hogy nem volna szabad üzlettulajdonos rokonának havonta 1500 pengőt kivennie az üzletből, amikor a könyvvezetőnek íSÖO pengőjét már leszorította 200-ra, 200-ról 150-re és azt is csak 30—50 pengős részletekben folyósítja. A másik rokon, aki utazó és részvényes az üzletben, alig-alig tud apró összegekhez hozájutni. Az üzlettulajdonos részéről állandó kísérletek és befolyásolási törekvések vannak abban az irányban, hogy a könyvvezetés olymódon történjék, amely a külső hitelezők érclekének nem nagyon felel meg, az üzlettulajdonos érdekének azonban annál inkább. Most e törvény szerint az illető alkalmazott esetleg büntetőjogi úton felelőssé lesz tehető a főnök utasításáért, a főnöki parancs végrehajtásáért. De erről majd később. Most ebben az összefüggésben csak arra kívánok rámutatni, hogy így a gyakorlati élet domborítja ki azt, hogy nyilvánvaló, szemmel látható és a beavatottak előtt napnál világosabban áll a könnyelműségnek és pazarlásnak a ténye és nem lehet ellene tenni semmit. Nyilvánvaló, hogyha ez így folyik tovább, akkor nemcsak a pénz- és áruhitelezők rövidíttetnek meg, hanem az is, aki munkáját adta ennek a vállalatnak, e vállalat tulajdonosának, mert nem fogja megkapni munkában töltött idejéért a teljes ellenértéket sem, nem is beszélve a fennmaradó időre való járandóságáról és végkielégítéséről. így cáfol rá az élet mindazokra az elgondolásokra és feltevésekre, amelyekből szerintem itt az igazságügyi kormányzat ennek a javaslatnak elkészítésénél kiindult. Az alkalmazott nem kap védelmet, amint bátor voltam kimutatni, szerepel ellenben mint Prügelknabe, szerepel olyan vonatkozásban, amint ezt a törvényjavaslat 7. és 8. §-a mutatja, hogy az üzlet vezetésével megbízott személy büntetőjogi felelősség

1 alá vonható, ha a közvetlenül felelős tényezőt megtalálni nem lehet. A t. igazságügyminiszter úrnak egyet kell velünk értenie abban, hogy ezek az üzletvezetők nem szabad elhatározásból cselekvő emberek, ezek utasításokat hajtanak végre, legyenek 73. ülése 1932 április 26-án, kedden. ezek az utasítások akár üzleti tranzakciókra, akár hitelműveletekre, akár a könyvelés mikéntjére vonatkozó utasítások, végeredményben, ezek a főnök parancsát- teljesítik, viszont az ilyen utasítások és parancsok, különösen ha nem a nyilvánosság számára szánták és a nyilvánosság előtt lehetőleg elleplezendő dolgokra vonatkoznak, nem szoktak írásban adatni, ezek szóbeli utasítások és most ilyenek végrehajtása címén a főnök az alkalmazottra tolhatja a felelősséget éppen azért, mert itt büntetőjogi rendelkezésről van szó mindazért, amit ez, az alkalmazott voltaképpen az ő parancsának végrehajtásaképpen cselekedett. A bűnvádi eljárás megindításának kérdéséhez is volna egy rövid észrevételem. Itt a hitelezők többsége indíthatja ezt meg magánindítyánnyal. A hitelezők azonban ket csoportból állanak rendszerint. Az egyik a pénz- és áruhitelezők csoportja, a másik csoport pedig az alkalmazottak, mint munkájukat rendszerint a dolgok eme stádiumában már hitelben nyújtani kénytelen, függő helyzetben levő egyedek. Ehhez még hozzá szokott járulni, különösen a régebbi vállalatoknál, régebbi üzleteknél és cégeknél, a hosszabb idő óta ott levő, ott dolgozó alkalmazottak felmondási járandósága és végkielégítési igénye is. Ebben a vonatkozásban az a régebbi törvényes intézkedés, amely bizonyos elsőbbséget biztosított ezeknek a követeléseknek, a gyakorlatban már eddig is semmissé vált. A kényszeregyességi rendeletek, a likvidációs rendeletek, amelyek meghatározzák azt, hogy ezek a megszolgált munkabérjárandóságok csak igen alacsony havi összeg erejéig, havonta részletekben, etaponként fizethetők ki abban az arányban, amint a többi hitelezők is kvótájukat megkapják, itt már olyan rendkívüli hátrányt teremtettek amúgy is a munkahitelezők szempontjából a pénz- és áruhitelezőkkel szemben, amely a lehető legsúlyosabban elítélendő és amelyen, nézetem szerint, az igazságügyi kormánynak változtatni kellene. Most jön egy új rendelkezés és ez az új rendelkezés akuttá teszi azt a veszedelmet, hogy itt tulajdonképpen a hitelezők egy csoportja olyan előnyökhöz fog jutni a hitelezők másik csoportjával, a munkahitelezőkkel szemben, amelyet mint kriment, olyan szépen és precízen állapít meg a Büntetotörvenvkönyv most hatályon kívül helyezni kívánt 414. §-ának 3-ik bekezdése, amikor éppen azt tilalmazza, hogy nem lehet és ne lehessen a hitelezők egy csoportját a másik csoporttal szemben előnyben részesíteni. Mindezeket összefoglalva, a szolgálati és munkaviszonnyal kapcsolatos kérdésekből kifolyólag súlyos aggodalommal viseltetem e tervezettel szemben s így ezt a részletes tárgyalás alapjául nem fogadhatom el. Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Nincs senki feljegyezve. Elnök: Kérdem, kíván-e valaki szólni'? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. Az igazságügy miniszter úr kíván szólni. Zsilvay Tibor igazságiigyminiszter: T. Ház! Mindenekelőtt legyen szabad köszönetet mondanom azokért a tartalmas felszólalásodért, .amelyek ezzel a javaslattal foglalkoztak és bár a Ház túlnyomó nagy része kevés érdeklődést mutatott e javaslattal szemben, annál fokozottabban köszönöm, hogy a felszólalások olyan tárgyilagos és magas nívón mo-