Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-73

Az országgyűlés képviselőházának zogtak, hogy ez megadta ennek a törvényjavaslatnak kellő jelentőségét. A hitel olyan a gazdasági életben, mint az emberi életben a levegő; (Meskó Zoltán: Májusi levegő!) ha kevés levegő van, akkor fulladozik az élet, ha egészségtelen a levegő, akkor beteggé válik az egész szervezet. Ha az adós hitelt vesz igénybe, akkor azzal kétségtelenül úgy tartozik gazdálkodni, hogy semmi körülmények között se feledkezzék meg arról az elvről, amelyet most újabban igen helyesen, gyakran emlegetnek, hogy az igénybevett hitel az idegen jószággal való gazdálkodás. Nem jóhiszemű az az adós, aki a maga gazdálkodása során erről az alaptételről megfeledkezik. De legyen szabad az ellentételt is felállítanom: nem jóhiszemű az a hitelező, aki olyan feltételek mellett hitelez, amelyekről eleve tudja, hogy azok mellett az a hitel vissza nem térülhet, (Ügy van! Ügy van!) hogy az a hitel nem a gazdasági élet javulására, a termelés fokozására, nem értékek létrehozására, hanem meglévő értékek elpusztítására vezet. (Ügy van! Úgy van!) Egyenlő mértékkel kell minden körülmények között mérnünk és erre törekszem ebben a javaslatban, mert meggyőződésem, hogy a ini hiteléietünk helyes mederbe tereléséhez nem elegendők adós védelmi szabályok, — szomorú, ha olyanokkal foglalkoznunk kell, mert azok beteges időkben, csak beteges tünetek pillanatnyi kezelésére szolgálhatnak — igenis, helyes azonban ugyanakkor, sőt állandóan gondoskodni a hitei megfelelő védelméről is. (Esztergályos János: De a munkabérvédelem nincs benne!) T. képviselőtársam más malomban őröl, (Meskó Zoltán: Ez nem a vörös malom!) méltóztassék megengedni, hogy én a magam tárgyánál maradjak. (Meskó Zoltán: Nem a Moulin Rouge ez, nem ott vagyunk! Ez más malom!) Kétségtelen, hogy a hitelt gazdasági tényezők szabályozzák, s a hitel feltótelei elsősorban gazdasági tényezőktől függnek, de az egész világon elismerik, hogy e tényezőkhöz egyenrangú tényezőként társul az az előfeltétel is, hogy megfelelő, jó hiteltörvények álljanak rendelkezésre. Sem a gazdasági élet, sem a hitelélet nem képzelhető el jogi berendezkedés nélkül, jogrend nélkül és jogi szankciók nélkül. (Kelemen Kornél: Úgy van!) Olyan jó hiteltörvények kellenek tehát, amelyek egyrészt biztosítják a hitelezőt, hogy lejáratkor feltétlenül fizetni fog az adós és ha nem fizetne, akkor ő a törvény kényszerítő eszközeivel tud gondoskodni követelése behajtásáról s hogy minden körülmények között eleje vétetik annak. hogy az adós meghiúsítsa a hitelező jogos érdekeinek kielégítését. Éppen olyan mértékben kell azonban a hiteltörvénynek arról is gondoskodnia, hogy ne következhessek be a hitelező részéről olyan visszaélés, amely kiuzsorázásra vezet és meglévő értékek elpusztítására. Kell tehát adósvédelem éppúgy, mint hitelvédelem, és szerény meggyőződésem, hogy mikor ezt a törvényjavaslatot idehoztam, régi mulasztást igyekeztem pótolni; olyan mulasztást, amelyet a jogászok már régen észleltek, de leghangosabban e mulasztás pótlását éppen gazdasági részről, éppen a hitelező-érdekeltségek részéről és igenis, — ezt már válaszul is mondom Magyar Pál t. képviselőtársamnak és barátomnak — bizony külföldi hitelezők is nem egyszer hangoztatták. Azt is hallottam a vita során, hogy miért KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ VI. 73. ülése 1932 április 26-án, kedden. 247 nyúlunk mi hozzá a Btk.-fhöz, ehhez a klasszikus alkotáshoz. Már Szilágyi Dezső azt vollotta, hogy a Btk. hatalmas épületénél tatarozásra van szükség és az ő ideje óta állandóan az volt a közfelfogás úgy a jogászi életben, mint mindazok részéről, akik idevonatkozó kérdésekkel foglalkoztak, hogy a Btk. általános reformja időelőtti, korai és elhibázott dolog volna, de éppen annyira szükséges egyes fejezeteinek novelláris reformja. Ezt tervezte Szilágyi annak idején, — de nem tudta megvalósítani politikai okokból — a későbbi időszak pedig arra mutat, hogy egymásután jöttek egyes régi fejezetek helyébe új fejezetek. Ezt az utat követtem én is, annál is inkább, mert hiszen — mint ahogy ezt az előadó úr és' Váry Albert t. barátom előadásukban már kimerítően, alaposan és igen magas nívón kifejtettek — az a fejezet, amely a csalárd és vétkes bukás tényálladékával foglalkozik, valóban a legelavultahb a Btk.-ben. Elavult azért, mert három olyan alapvető hibában szenved, amelynek hiányosságát már annak idején a bizottsági tárgyalás során is észlelték és amely hiányosságon alig valamit pótolt az a bizottsági módosítás', amelyre az előadó úr annak idején utalt. Először is alapvető hibája a régi törvénynek, hogy a vagyonbukottságot előfeltételül köti ki, azután taxáció val dolgozik és végül, hogy belefoglal speciális dolust, hogy bizonyos meghatározott célból kell elkövetni a cselekményt. Ha ezt a három dolgot nézzük, mindenekelőtt a vagyonibukottság fogalmát és szembeállítjuk a törvény alkotásakor meglévő törvényeket a mai törvényekkel, látjuk, hogy egészen _ más helyzettel áll szemben most a büntetőjogász, mert amikor a büntetőtörvény könyvet meg-alkották, akkor még a vagyonbukottság fogalma és lehetőségének köre egészen más volt. Nagyon jól tudjuk, hogy a csőd helyett 1916 óta a kényszeregyességi eljárás játszik nagy szerepet, s azóta újabb rendeletek, újabb és újabb eljárásokat, likvidációs lehetőségeket és felszámolásokat biztosítottak. Kétségtelen dolog tehát, hogy a vagyonbukottság feltételéhez kötni a büntethetőséget: ma már nem az a feltétel, amelyet akár a Csemegi-kódex is maga elé tűzött volna, mert meg kell állapítanunk, hogy pusztán ezen az alapon a pönalizált terület már sokkal kisebbre szűkült Össze, mint a Btk. alkotásakor a törvény alkotói maguk is akarták. Ami a taxációs rendszert illeti, a taxáció nehézségeire példákkal mutatott rá Váry Albert t. barátom, de valamennyien tudjuk, hogy ez a taxáció, amely a gazdasági életnek sokkal kezdetlegesebb időszakában került bele a törvénytárba, ötven év elmultával már aligha illik bele az életbe. A taxációk mindig veszedelmesek, mert az élet túlhaladja őket és akkor a visszaéléseknek újabb formái és szabad területei jelentkeznek. Ha pedig azt nézzük, hogy abból a célból kell elkövetni a cselekményt, hogy a hitelezőt megkárosítsa — tudjuk, (hogy a cselekmények egyik legnehezebben bizonyítható tényálladéki elemét foglaltuk törvénybe, amely nemhogy védené a hitelt, hanem éppen a hitelt sértők üldözését teheti illuzóriussá. Ha mindezt összefoglalom, akkor kétségtelen dolog, hogy a pönalizált terület a törvény alkotóinak eredeti elgondolásához képest megszűkült s a hitelnek nem nyújtja azt a védelmet, amelyet a törvény alkotói is nyújtani akartak, tehát kell, szükségszerű és helyes, hogy a reform a mai modern viszonyokra illő 33