Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-72

204 Az országgyűlés képviselőházának 72. ülése 1932 április 22-én, pénteken. lehetett volna ezt tenni imár. De indítvány hangzott el atekintetben is, hogy egy parlamenti bizottság vizsgálja meg mindazt, ami ott történt. En nem rajongok a parlamenti bizottságért. En tudom, hogy abban a minisztériumban vannak hibák, hogy nagyon sok talán nem fog kiderülni, aminek ki kellene derülnie, de egy parlameti bizottság is mindenesetre több a semminél. Minden esetre nagyohb megnyugvás lenne országszerte, ha ennek a minisztériumnak ügykörét nem kezelték volna olyan félhomályban, vagy sokszor sötétségben, mint ahogyan azt a múltban tapasztaltuk. En nem akarok rekriminálni. Itt voltam éhben a Házban, — azt hiszem, 1924-ben történt — amikor arról volt szó, hogy a népjóléti minisztériumban bajok vannak, hogy a városi kölcsönökké! kapcsolatban bizonyos százallékot vettek igénybe és csak akkor folyósították ezt a kölcsönt,. ha ezt a százalékot iá város lefizette, és ebből a százalékból bizonyos önsegélyző alap létesült ott, amelyet egymás között intéztek el. (Dinynyés Lajos: Karitatív alapon

I) Itt megígértetett, hogy ennek az ügynek kivizsgálása a Ház elé kerül, de nem tudok róla, hogy ennek adatai idekerültek volna. Ezek azok a bajok, amelyek eredményezték azt, hogy országszerte nagyfokú bizalmatlanság van a népjóléti minisztérium egész geszciója iránt. Ez a bizalmatlanság nem fog megszűnni azzal, hogy az igen t. miniszterelnök úr itt egy dicsérő himnuszt mond, vagy esetleg dicsérő iratot állít ki a népjóléti minisztérium részére, mert kétségtelen, hogy ha a népjóléti minisztérium ilyen gyorsan, ilyen hevenyészve fog feloszlatni, akkor az onnan eltávozó és a különböző minisztériumokban elhelyezendő tisztviselők többé-kevésbbé mégis megbélyegezve fognak odamenni, . éppen azért, mert nincs kiderítve az, amiről mindenki suttog, mindenki beszél és nem volt alapos vizsgálat. Kétségtelen, azi igazságnak tartozom azzal, hogy kijelentsem, hogy bizonyos felelősség még a.zokat a tisztviselőket is terheli a népjóléti minisztériumban, akiket egyébként sem fegyelmileg, sem másként felelősségre vonni nem lehet, terheli az emberi gyengeség bűne, mert hiszen a hivatása magaslatán álló tiszt; viselői kar egyre feltétlenül köteles lett volna: hogy ezeket az abuzusokat, amelyek ott voltak, az illetékes helyen tudomásra hozza. Hogy ez nem történt meg. távol áll tőlem, hogy ezért a felelősséget teljesen azokra hárítsam. Amíg a szolgálati pragmatika kérdése megoldva nem lesz, amíg fegyelmi ügyekben végső fokon nincs^ biztosítva a bírói védelem, nem látom biztosítottnak azt a lehetőséget, hogy a tisztviselő teljes önérzettel, hivatásának magaslatára emelkedve, a szabálytalanságokat felfedje azokkal szemben is, akiknek egyébként, ha nem tetszik, ki van szolgáltatva, minden végső jogvédelem nélkül. Ha tehát nem tudom teljesen abszolválni mindazokat, akik annakidején nem közölték azt, ami ott bent történt, ez még sem jelenti. azt, hogy én azokat teszem elsősorban felelőssé, hanem felelőssé teszem azt a rendszert, amely ezt a komoly kérdést meg nem oldotta. Hogy némi bajok voltak a népjóléti minisztériumban már eredetileg, az egy-két tekintetben érthető olyankor, amikor úi minisztériumokat állítanak fel. Ez a népjóléti minisztérium mégis csak politikai szemriontból állíttatott fel akkor és egy általános felhatalmazás alapján, amelv a minisztériumok számának emelését megengedte azért, hogy egy nagyobb körhöz tartozó politikai társaság rés:aesülihessen a közhatalom vezetésében. Amikor azután a szervezés keresztülvitetett, itt is az történt, ami általában szokot történni, hogy tudniillik — amint tudjuk — az egyes minisztériumok nem mindig vagy talán sohasem a legjobb erőket adnák le és küldik át az új minisztériumba, úgyhogy már keletkezésénél fogva bizonyos hátrányban volt ez az új minisztérium a többi minisztériumokkal szemben. De ez azért nem jelenti azt, hogy a dolgoknak oda kellett fejlődniök, ahova fejlődtek, s különösen oda fejlődtek, hogy a népjóléti minisztérium azután már azokat a munkaköröket és feladatokat sem tudta betölteni, amelyekre tulajdonképpen hivatva lett volna. A közegészségügyi kérdéseket nem oldotta meg; a rokkantügyet, azt hiszem, nem oldotta meg; a szegényügyet és egyébként a munkaügyek kérdését, azt hiszem, t nem nagyon vitte előbbre. Alkotott két szociális törvényt, amelyeknek azonban nagy bajuk volt az. nogy túl voltak méretezve, különösen az adminisztráció szempontjából, s hogy — azt hiszem — némi politikai momentumok is kerültek bele abba a szociális törvényibe. De minden esetre már akkoriban komoly kritika hangzott el a tekintetben, hogy közgazdaságilag, ez a szociális politika — & munkásbiztosításra és a társadalombiztosításra célzok elsősorban — először is nagyobb, mint amit az ország gazdasága elbír, másodsorban pedig elhibázott, azáltal, hogy az adminisztráció túlsókat vesz igénybe. Nem akarok most, ennél az általános vitánál részletesen foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, hiiszen még lesz vita a régi népjóléti minisztérium költségvetésének tárgyalásánál, amikor majd az egyes kérdéseket tárgyalhatjuk. En most csak nagy általánosságban érintettem a kérdéseket és meg akarom nyugtatni a lelkiismeretemet a tekintetben, hogy amikor ez a kérdés itt a Ház előtt tárgyaltatik, rámutatok arra, hogy ilyen tempóval, ilyen előkészítéssel talán mégsem egészen célszerű a javaslatokat ide beterjeszteni. Ismétlem, elfogadom a törvényjavaslatot általánosságiban a takarékosság szempontjából, ha azt mondják onnan, hogy ezzel takarékoskodnak. De mielőtt végezünk, szeretném tudni azt, hogy végeredményben ez a koncepció, amelyet ez a javaslat képvisel, milyen pozitív megtakarításokkal jár. Azt hiszem, hogy azok, akik a javaslatot elkészítették, erre vonatkozólag onégis cs'ak valami számításokat csináltak és azt hiszem,, hogy ezek a számítások mégis idetartoznának a Ház elé. Ami már most a másik kérdést illeti, azt hiszem, azzal, hogy ennek az egy minisztéritamnak ügykörét elosztjuk több helyre, per absolute nem nagyon biztosítottuk, hogy jobb lesz az elintézés. Elismerem, lehetséges. Próbáljuk meg. Az ügykörnek ezt a komplexusát, amely a népjóléti minisztériumban van, nem tartom szerencsésen megválasztottnak. Egyrésze ennek kétségtelenül jobban volna megoldható — a szegényügy és az ezzel összefüggő kérdések — a belügyben, az egészségügyi intézmények és kérdések — ha majd mód lesz rá — egy külön minisztériumban, addig pedig, míg nem lesz rá mód, egy külön hivatalban, (Hodossy Gedeon: Helyes!) amelyből lehetőleg elimináljuk a politikát és lehetőleg eliminálunk minden olyan kérdést és adminisztrációt, amely nem szolgálja a pozitív egészségügyi in' tézkedéseket. Nem mondom, hogy okvetlenül