Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-72

202 Az országgyűlés képviselőházának 72. ülése 1932 április 22-én, pénteken. nos?) A forradalmi vívmány, a szociálpolitikai gondolatnak egy külön minisztériummal való elismertetése szintén ilyen meggondolásból kapott haladékot arra, hogy életét tovább tengethesse. Az előadó úr, nem emlékszem, hogy most előadmányában is beszélt-e erről, de a bizottsági tárgyaláson beszélt a francia tárca-aritmetikáról. Nem tudom elszólás volt-e, vagy maga akart-e bennünket rávezetni ennek az ügynek lényegére, mert a tárca-aritmetika nálunk sem tudott hosszú ideig enélkül a minisztérium nélkül számolni. Ez volt a legfontosabb szempont a megmaradása mellett. Most aztán ki lát a kormány kártyájába? Miért maradt ki a számvetésből a kereszténypárt, ennek a tárcának a tulajdonosa, birtokosa, örököse? (Kelemen Kornél: Nem érdeklődnek iránta!) A kormány és a Wolff-párt nem tudnak megegyezni, s a kormány talán szívesen is bontja fel ezt a házasságot és kidobja a népjóléti ^minisztériumot, ennek a házasságnak a jegy ajándékát. Most szörnyű dilemmában lehet a Wolff-párt: szeressem, ne szeressem? Főleg az új választásokra való tekintettel. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Mert a fővárosi törvény, a közigazgatás támogatása a vidéken, mind élénk bizonyítékai annak, hogy ott a kormány mellett lenni meglehetősen jó dolog. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Kellemes!) Mi szociáldemokraták tiltakozunk a minisztérium megszüntetése ellen elvi és gyakorlati szempontokból. A kereszténypárt is tiltakozik ellene; hatalmát, befolyását, az állást osztogató nagybácsinak a szerepét látja kockán forogni akkor, ha ezt a minisztériumot becsukják. Csend van ma a Mabi. 20.000 pengője körül. Az Oti. és Mabi. egész vezérkara ezekből a berkekből került ki. A kormány és a kereszténypárt politikai harcának áldozatául odadobják a népjóléti minisztériumot^ odadobják a szociálpolitikát. Csak az a sajnálatos, hogy a megszüntetésre felhasználják a népjóléti minisztérium elleni kedvezőtlen közhangulatot. Mert miből táplálkozik ez a közhangulat? Az egyik forrása a visszaélésekben van. De én azt hiszem, visszaélések címén meg lehetne szüntetni az összes minisztériumokat. (Farkas István: A belügyminisztériumot már régen meg lehetett volna szüntetni ezen a címen!) Nem állíthatja senki és mi sem állítjuk, hogy ez a minisztérium tetőtől-talpig mind csupa korrupt emberből áll. Ha tehát ott visszaélések történtek, emiatt nem szabad a minisztériumnak áldozatul^ esnie, mert egyes emberek visszaüélsei miatt a szénpanamák, a matracpanamák, a klinikai panamák, a tőzegpanamák, a kiviteli ^s beviteli engedélyek, a Stabil- és a Titán-építkezések miatt meg lehetne szüntetni az összes minisztériumokat. (Szeder Ferenc: A földmívelésügyi minisztériumot, a belügyminisztériumot mind becsukhatnák!) A másik forrása a népjóléti minisztérium elleni közhangulatnak^ az Oti-ellenes közhangulat. Az Oti -rí ál azután különösen meglátszik. hogy a közvéleményt mennyire az orránál fogva vezetik. Az Oti-ellenes hangulat címén leépítik a népjóléti minisztériumot, az Otiellenes r hangulatot használják fel a népjóléti minisztérium kivégzésére, erre a hangulatra felülve ölik meg a népjóléti gondolatot. Az Oti. azonban magától értetődően továbbra is megmarad és nem tudom, hogy a jövőben azok a panaszok, amelyek legnagyobb részben indokolatlan panaszok, meg fognak-e szűnni? Az ugyanis bizonyos, hogy még a munkavállalók között is kialakult az esztendők folyamán bizonyos hangulat a társadalombiztosítási szervek ellen, a szociális terhek ellen, az alacsony munkabérek következtében bekalkulált félj áruiékok következtében, az öregségi terhek, az öregségi járulékok, a súlyos terhek következtében és ezt a közhangulatot mindig úgy tudták vezetni, hogy ezeknek a szociális terheknek a vállalása ellen vezették a munkavállalókat, és bizony nekünk igen nagy munkánkba került, míg rá tudtuk a munkavállaló rétegeket vezetni arra, hogy a terheknek ne az abszolút, hanem a relatív mérséklése ellen indítsák meg a maguk harcát. A harmadik forrás, amiből ez a közhangulat táplálkozik, a kórházi költségek áthárításának kérdése. Ezt főleg a falu érezte meg és tiltakozott ez ellen. (Zaj. — Halljuk! Halljuk! — Elnök csenget. — Buchinger Manó: Nem érdekli az urakat, csak beteg munkások ügyéről van szó!) Ezekkel az eszközökkel diszkreditálták a szociálpolitikai gondolatot kifelé és befelé és most kihasználják ennek a hangulatnak segítő erejét. Hiába eresztett volna vastag és mély gyökereket ez a gondolat a közvélemény, az ország talajába, akkor is kitépték volna, mert most ebben a pillanatban nincs rá szükség. A kormányzatnak feudális szelleméhez egészen stílusosan illik a népjóléti minisztérium, az egyetlen minisztérium leépítése, amely munkáskérdésekkel foglalkozott. A munkás jobbágy, akinek jólétéről gondoskodni nem kötelesség, csak úri passzió. Ha akarom, csinálom, ha nem akarom, nem csinálom. Ez az az «úr és szolgája» gondolat, amely 1932-ben még érintetlenül él a magyar parlament többségében. Nem szabad kifelejteni azt sem a ' sorból, bogy a leépítésnél asszisztál a kormánynak, sőt bizonyos részben előkészítője volt a kartelkapitalizmus ennek az egész dolognak. Más motívumokból indul ki, mint a kormány, de megegyezik a célban: irtózás a szociálpolitikától. Nem bírjuk a szociálpolitikai terheket, azt mondják ők. Ez a számtalanszor megcáfolt, adatokkal, érvekkel megcáfolt tiltakozásuk érvényesül ennél a kérdésnél is. Kérdezem ismét: vájjon miért? Hoci, nesze, a bankok kisegítették a kormányt, de egyiíttal a kormány torkára tették a kést, hogy a segítség fejében tessék feláldozni a szociálpolitikai gondolatot. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Én azt hiszem, hogy a kormány ezt terror nélkül is nagyon szívesen tette; nem nagyon kellett az előbb vázolt szociálpolitikai meggondolások alapján ezt a Katót a táncra erőltetni. De jellemző volt az, hogy a bizottsági tárgyaláson a kartelkapitalizmusnak egyik jellegzetes Iképviselője, az őseitől örökölt, pénze hatalmának nyugodt gőgjével hogyan bunkózta le a szociálpolitikai gondolatot, hogyan állt oda eltemetni a népjóléti minisztériumot. Látszott rajta a fölény: az egyik héten minisztert, a másik héten minisztériumot buktatunk. Mi nem óhajtjuk — azt mondják — és lepöcköljük az ország testéről, mint egy kellemetlen férget, ezt a népjóléti minisztériumot és ezzel a szociális gondolatot is. Ez egy hatalmi harc, osztályharc, a legridegebb, a legkíméletlenebb, a legkegyetlenebb formában. Érdekes, amikor a csökevény feudalizmus és a hódító kapitalizmus, a régi és az új Urak együtt ülnek tort a szociálpolitika felett. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Abban a pillanatban, ami-