Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-72

Í94 Àz országgyűlés képviselőházának 72. ülése 1932 április 22-én, pénteken. a hivatkozás sem áll meg, amelyet az imént hallottunk a miniszter úrtól, hogy nincsenek meg azok a szellemi erők, amelyeknek alapján remélni lehetne, hogy érdekeiket védeni tudják. Tessék elhinni, ha erre a kísérletre módot adnak, akkor a munkások, a magánalkalmazottak, a mezőgazdasági munkásság talpra tud állítani egy olyan vezető garnitúrát, amely minden tekintetben méltóan sorakozik majd <akár a mezőgazdasági kamarák, akár pediglen az ipari és kereskedelmi kamarák érdekképviseleti munkát végző és irányító tisztviselői kara mellé. (Buchinger Manó: Már Jugoszláviában is van! Ott is vau munkáskamara!) A szabad érdekképviselet és a hivatalosan elismert és kezdeményezett kamara mintegy kiegészítője iaz ezen szervek állandó kezdeményezése, ösztönzése és behatása alatt működő átfogó, szociális és munkaügyi minisztériumnak, annak a minisztériumnak, amelyhez t itt sallangképpen állíttatott a munkásbiztosító; egy igazán munkaügyi, egy igazán szociális minisztérium az, amely ellensúlyozásául • szolgálhat a merőben kapitalista és munkáltató érdekeket szolgáló minisztériumoknak. A nép jóié ti minisztérium szervi hibáiról beszéltem, de ezeken túlmenően meg kell állapítanom egy egész csomó gazdaságpolitikai hibát és mulasztást is. A legsúlyosabb _ az, hvigy ez a letűnt és ma itt eltemetett népjóléti mij nisztérium nem kezdeményezett olyan átfogó lakáspolitikát, amely pedig minden ország előrejutásának egyik első feltétele. Egészségügyről beszéltek, számokat hoznak ide és a megelégedés statisztikai adatait vonultatják feli Nézzenek ki az urak az országba, nézzék meg azoknak a tapasztott és vályogfalú házaknak a sorát, amelyek az utóbbi évtizedekben létesültek Magyarországon. Nézzék meig azokat a gyermekeket, nézzék meg a főváros odúit és nyomortanyáit. Ha van bűne a népjóléti minisztériumnak, — már pedig igen, igen sok bűne van — akkor a komoly és igazán súlyosabbak között is első helyen áll az, hogy sokkal közelebb állott hozzá a háztulajdon érdekeinek védelme, mint a lakók és lakásra szorulók érdekvédelme. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Elgáncsolták a fővárosnak kislakásépítő akcióját, amelyben pedig együtt dolgozott az egész törvényhatóság. Védték a háztulajdonnak felemelt lakbérskálára vonatkozó, sajnos, egyébként is törvénybe iktatott jogát, ellenben szembe kerültek a lakásépítést előmozdító céladónak mindenféle tervével és gondolatával. A mi súlyos támadásaink és ösztönzésünk hatása alatt elkészült a munkahiány esetére szóló biztosítás. Elég volt a nagytőke részéről egyetlen gesztus és kiáltás, hogy: nem akarom, és már a papírkosárba került; nemcsak hogy papírkosárba került, hanem valami hihetetlen elokvenciával vágatott a féjünkhöz, hagy a munkakerülési prémiumra pedig nem hajlandó a népjóléti kormányzat. Ettől az időtől datálódik az a mélységes elkeseredés, gyűlölet. és felháborodás, amely az egész magyar munkásosztályban ezzel a rendszerrel szemben mutatkozik. Igen, megcsinálták az 1927:XXI. t.-cikket, meg az 1928 :XL. t.-cikket, a társadalombiztosításra vonatkozó törvényeket, amelyekre valami csonka logikával az imént azt mondotta egyik orvo »képviselőtársunk, hogy azokra semmi szükség sincs, a társadalmat nem biztosítják. (Jánossy Gábor: Nem úgy értette!) Nem akarok e kevésbé szerencsés kifejezés felett vitatkozni, csak sajnálom, hogy ez itt elhangzott, mert egy pillanatig sem védem az 1927:XXI. és aa 1928:XL. t.-cikkeket, hiszen barátaim ezekről a padokról éppen elég súlyos és alapos bírálatban részesítették azokat, mondván, hogy a szociálpolitikát úgy építik, hogy falakat emelnek fundamentum nélkül, hogy nem csinálták meg az alapozás munkáját, a munkahiány esetére szóló biztosítást, amely nélkül csonka és hiányos marad az egész. Higyjék el, t. uraim, nem kellett volna itt ennek a Háznak Oti.-deficitek eltüntetésére vonatkozó törvényjavaslattal foglalkoznia, ha a betegségi ágazat nincs agyon- és túlterhelve, mert hiszen van egy munkahiány esetére szóló biztosítás, amely az éhenhalás ellen biztosít anélkül, hogy az illetőnek még külön valamilyen kimondott betegséget is fel kellene mutatnia. További bűne és mulasztása, hogy megalakult önkormányzatok munkáját ahelyett, hogy védte, hogy alátámasztotta volna, lépten-nyomon gáncsolta és hátráltatta. Ez a minisztérium volt az,^ amely megakadályozta az Oti.-t építési szándékában, holott az építkezés, mint elsőrangú munkateremtő ^alkalom, a munkaigyi minisztérium hatáskörébe tartozott volna. A Mabi. is építeni akart 1930 elején, a minisztérium azonban ennek is elleneszegült. Még a kórházépítési szándékokkal kapcsolatosan is nagy meggyőzésre és különböző érvelésre volt szükség a népjóléti minisztérium második érájában, amelyet a puritán semmittevés érájának nevezhetnék a megelőző nagyotmondás és frázis-érával szemben, hogy végre eljuthassunk odáig, hogy legalább a saját kórházunk megépítését a népjóléti minisztérium számunkra, magánalkalmazottak számára megengedte, illetve nem akadályozta meg. A népjóléti minisztérium harmadik etapja, ahova eljutottunk, a fejetlen népjóléti minisztérium, mert fejet nem látunk ténykedéseiben sehol, amikor ismét egy ilyen súlyos és hatásában alig kiszámítható támadás készül a társadalombiztosítás gondolata, illetve az ebben kifejezésre jutó takarékosság elvével szemben. 1927-ben hangzott el a népjóléti minisztérium valamely tényezője részéről ez a kijelentés (Olvassa): «Az Öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóió biztosítás az emberi előrelátás iskolája lesz. Látni fogják a tömegek, hogy az állam intézménye megteremti a^ takarékosságnak azt a magját, amely egészséges társadalmi környezetben megindítja, maga körül a takarékosság gondolatának kikristályosodását.» Nos, igen, t. Képviselőház, a társadalombiztosító intézmények, amennyire módjukban áll, gyűjtötték az öregségi tartalékokat, féltették, gondját viselték ezeknek áz öregségi tartalékoknak, ellenben imost ezekre a tartalékokra a kormány szemet vetett s a kollektív takarékosságnak ezeket a kikristályosodott eredményeit — hogy ennél a terminológiánál maradjak — egy tékozló kormányzatnak a kinyújtott keze fenyegeti elvétellel, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és a pénzügyminiszteri kijelentések ebben a tekintetben az én itt a napokban elmondott aggodalmaimat 100%-ig megerősítették és^ igazolták. Nem akarok most vitába szállani, nem akarok arról beszélni, hogy amikor a banktőke, a finánctőke olyan merev és kemény ellenállást tanúsít abban a tekintetben, hogy a tékozló és deficitet termelő kormányt kölcsönökkel kisegítse, amikor a gyáripar olyan kémé-