Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.
Ülésnapok - 1931-72
As országgyűlés képviselőházának 72. miniszter urat — mi most megpróbáljuk például a debreceni csizmadiaipart megmenteni — hogy legyen szives e téren a kormány segítségét és támogatását nyújtani ahhoz, hogy ez valamelyes formában megtörténhessék. Sajnos, ma már azt kell megállapítanom, hogy a beadott iparok száma narvobb, mint a kivett iparok száma és az iparostársadalom úgy, amint mondottam, lassanként proletárrá lesz. A másik kérdés, amellyel röviden foglalkozni kívánok, voltaképpen ennek a törvényjavaslatnak célja, amikor bizonyos fokig meg kívánja oldani az iparostársadalom országos szervezetének kérdését. Ebben a tekintetben két irányzat küzd egymással szemben a magyar iparosságban. Az egyikhez tartoznak a kézműveskamara hivei, akiket voltaképen a Keresztény Gazdasági Párt azzal a célzattal, — Frühwirth igen t. képviselőtársamról beszélek — hogy amint a Társadalombiztosítónál bele tudott helyezkedni, egy országos kézműveskamarába is bele kíván ilymódon helyezni. Ez; indította meg az akciót. Az iparosság másik részének kívánsága szerint a kereskedelmi és iparkamarák harmadik osztályának, a kézművesosztálynak beállításával akarják a kézművestársadalmat összehozni Ennek az utóbbi gondolatnak csak egy hibája van, az, hogy a kereskedelmi és iparkamarák vidékenként tagozódnak, ennélfogva egy központi szervet voltaképpen nagyon nehéz részükre biztosítani. Tudok arról a szavazásról, amelyben egészen más eredmény jött ki arra az esetre, ha az ipartestületek szavaznak és egészen más ered-' meny jött ki arra az esetre, ha megszámlálják az iparosokat. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Ügy van!) Ennélfogva úgy látszik, hogy a ^miniszter úr a két vélemény között a maga részéről nem döntött és először a képesítéshez kötött iparoknak egy kalap alá vételét és az ipartestületek felé az Országos Központi Ipartestületnek megalkotását célozta. Erre vonatkozik ez a bizonyos törvényjavaslat, amely az ipartestületeknek egy kalapot ad. Ennek a javaslatnak, amellyel valamikor — nem tudom mikor, mert hiszen ez a javaslat a maga tartalmával már itt kószál régóta, — talán még mint miniszteri tisztviselő, vagy képviselő, már találkoztam, de ezt a javaslatot én már nagyon jól ismerem, (Fábián "Béla: Köszönni kell neki, ha az ember találkozik vele! Régi ismerős.) egy előnye van a múlthoz képest. Az az előnye, mélyen t. miniszter úr, hogy kinevezettekkel és minden egyéb, az iparosssághoz hozzá nem kapcsolódó egyénekkel ezt a központi szervet a miniszter úr nem igyekszik megrakni, hanem ehelyett ez a központi szervezet az ipartestületek képviselőiből áll. Ezt elismerésképpen kell mondanom azért, mert a javaslat ezzel különb a régi javaslatoknál. Ez a javaslat azonban nagyon harmadrendű kérdés az ipar érdekeire nézve. (Farkas István: Semmi köze hozzá, tiszta adminisztráció!) Igaza van Kun Béla t, képviselőtársamnak, hogy ez bizonyos tekintetben kényszertársulást is jelent és talán, ha meg méltóztatnak engedni, ezt nem tartom azok közé a javaslatok közé valónak, amelyeket ennek a Képviselőháznak ma tárgyalnia kell. Jobban szerettem volna először az ipartörvény tartalmi rendelkezéseit megoldatni. Másfelől fontos az is, — ami egész tíz esztendő óta késett — hogy az ipart agrártermelésünkhöz hozzászervezzük, mert a háború alatt egészen más iparágak fejlődtek, amelyek bizonyos fokig vissza kell, hogy fejlődjenek, ha a külülése 1932 április 22-én, pénteken. 167 földi forgalom is megélénkül. Szerettem volna tehát, ha előbb az átszervezés történt volna meg és csak úgy jött volna ez a kérdés, az ipartestületek kérdésének rendezése. És még egyet. Én az automómia 'híve vagyok. Az iparhatóságoknak azt a túlságos jogkörét, amely'ebbe a törvényjavaslatba be van állítva, nem helyeslem. Ebben a törvényjavaslatban a régi ipartörvényhez képest nincsen haladás. Régente azt mondották, hogy a céhek nagy jogkörét, feladatát és működési körét egyszerű ipartestületekkel nem lehet megöl dani, tehát szükség van arra, hogy a hatósági rendészeti tevékeny siéget az ipartestületek mellett az iparhatóságok oldják meg. Ügy látszik, az a hosszú idő, amely 1884 óta eltelt, a kereskedelmügyi kormányzatnak még nem aidiott tápot arra, hogy ebben a tekintetben az autonómiát fejlessze, pedig én ezt feltétlenül szükségesnek láttam volna és bizonyos tekintetben a hatósági jogkörrel való felruházást, az autonómiák Önigazgatását rendkívül helyeslem. (ÍEckhardt Tibor: A bürokrácia le faragása!) Igaza van Eck'hiardt képviselőtársamnak, ezáltal a bürokrácia lefaragása feltétlenül bekövetkezett volna. A törvényjavaslat azonkívül egy kissé túlterjedelmes, nagyon sok apróságról intézkedik, ami nem is törvénybe, hanem csak rendeletbe való. De nekünk most az a pechünk, hogy kardinális alkotmányjogi kérdéseket, rendeletekbe állítunk, egy szakasszal oldunk meg, aprólékos kérdéseket pedig törvénybe állítunk. Azután — ne méltóztassék a miniszter úrnak rossz néven venni (Fábián Béla: Nem vesz ő semmit seimi rossz néven!) — vannak ebben apró kis huncutságok is és úgy látszik, hogy a tapasztalatok és a mai idők kényszerítették az illető bürokratákat arra, hogy ezeket ebbe a törvényjavaslatba beállítsák. Itt van az a politizálási tilalom, amely nóvum ebben a törvényjavaslatban. Az ipartestületnek politizálnia nem szabad. (Eckhardt Tibor: A csizmadiák mit fognak csinálni?) Hogy egy példát hozzak fel, ha a mindenkori kereskedelemügyi minisztert vagy __ más minisztert az ipartestület üdvözli, (Fábián Béla: Ha a miniszterelnököt üdvözli, az sem politika! De ha engem akarnak üdvözölni, az igen!) vagy dísztagjává választja, az lehetséges, mihelyt azonban egy ellenzéki hang felcsendül az ipartestületben, ha keserűségükre rámutatnak, ha a kormány eljárását szakszempontbői, vagy érdekeltségi szempontból is kifogásolják, akkor ott az iparhatóság vagy a főispán azt fogja mondani, Hogy ez politika. Méltóztassék elhinni, miniszter úr, az ilyen tiltó szakaszokat, jobb, ha kivesszük a törvényből. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: A módosított szöveg már csak a pártpolitikára vonatkozik! — Fábián Béla: Majd mindjárt megmondom, milyen az ipari pártpolitika!) Sajnos, azt látom, hogy itt, a magyar iparosság kebeléből egy pár kiváló iparos, mint pl. iparkamaránk alelnökét, Zelinger Edét kivéve, a vezetők között nagyon kevés gerinces embert láttam, aki valahol az iparosság érdekeiért a hatalommal szemben is az asztalra ütne és az iparosság jogos kívánalmait kifejezésre juttatja. A szókimondásra bizonyos tekintetben szükség van. Nem akarnám belenevelni a magyar iparosságba, hogy az ipartestületek tagjai csak akkor tudnának eredményeket elérni a kormányzatnál, ha az úgynevezett «sohmeichlirozás» álláspontjára helyezkednek. (Meskó Zoltán; Negyvennyolcas emberek vol-