Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-72

Àè országgyűlés képviselőházának 72. ä magyar gazdasági életben. A másik tény, hogy képtelenek fizetni, annyit jelent, hogy még hivatalosan sincs bélyegző rajtuk, ide már haladnak azon az úton, amelyen odajutnak, hogy majd 'hivatalos bélyegzővel is megkapják azt, hogy fizetésképtelenek. Hiába a jószándék a t. miniszterelnök úr részéről, 'hogy változtat ezeken az állapotokon, szemébe kell mondanom, hogy a pokol tornáca is jószándékkal van kikövezve s a pokol tornácában, a gazdasági megsemmisülés poklának tornácában ott vannak a kisgazdáknak, kisiparosoknak, kistisztviselőknek, munkásoknak szomorú sorba jutott sorakozott egyedei. Ezzel szemben hol vannak a kiváltságosak? Ott vannak, hogy az aranyborjú különítményeiként még most is jómódiban dúslálkodnak. Purgatóriumra kellene őket ítélni, t. Képviselőház, hogy a földi paradicsominak javait legalább részben osszák meg azokkal, akik érettük is dolgoznak és verejtékeznek ebben az országban, Mert állítom, hogy nem ezek az Önző nagykapitalisták tartják itt a polgári rendet, hanem azok, akik ezeknek segédcsapataként, vazallus aáként dolgoznak, küzdenek, verejtékeznek és sokszor máról-holnapra nincs meg az elegendő kenyerük maguk és családjuk számára. (Lázár Miklós: Politikai és gazdasági jobbágyok!) T. Képviselőház! Csak néhány példát és végzem is felszólalásomat. (Lázár Miklós: Kár! Szívesen hallgatjuk!) Mi az a nagy jómód, mi a földi paradicsom? Az, hogy vannak, akik nem tudnak a nyomorúságról, akik örökösen napfényben sütkéreznek, akik százezekre menő jövedelmeket mondhatnak magukénak, mint a bankigazgatók vagy kartellvezérek, s akiket megvédett a kisgazdacsopprt dicsőségére Korányi Frigyes t. pénzügyminiszter úr is. A pénzügyminiszter úr ugyanis azt mondotta, hogy ha ellenük lázadozunk, akkor a kapitalizmus falait döngetjük és mi, akik szintén kapitalisták vagyunk, de a kapitalizmus mellett hirdetjük az altruizmust és a humanizmust is. Azt mondotta a pénzügyminiszter úr„ — emlékeznek rá — hogy a (kommunizmusnak és a bolsevizmusnak készítjük a melegágyát. Ezzel ellentétben mindannyiunknak egy felfogásban kell, hogy legyünk pártkülönbség nélkül — a túloldalon úgy, mint itt, szociáldemokrata t. képviselőtársaim épp úgy, mint a kereszténypártiak, Krisztus evangéliuma alapján — abban, hogy mégsem járja az, hogy pár bankigazgatónak és kartellvezérnek legyen pár százezer pengő jövedelme, az aligazgatóknak, a közüzemi vezetőknek valamivel kevesebb, aztán utánuk egy nagy szakadék, és a kistisztviselőknek és a munkásoknak ahhoz képest jóformán semmi, viszont a tantiémety az igazgatósági jutalékot behabzsolóknak szintén 20—40—50.000 pengő évi dotációjuk legyen azért, mert semmit nem dolgoznak, legfeljebb minden hónapban egy vagy két napra bekukkantanak az igazgatósági helyiségekbe. T. Képviselőház! Ezzel ellentétben azt látjuk, hogy pl. az építőiparnál, amely kulcsipar, mert az építőipar révén legalább 40—50 más iparág kap és talál munkát, amit hasznosíthat és gyümölcsöztethet a saját számára; a cserép ezre 80 pengő a békebeli 40 koronával szemben, a nagyméretű tégláé 70 penglő a békebeli 28 koroniával szemben, 9 pengő egy métermázsa cement, ami békében 2'80 koronába került. Mondja meg tehát Vida Jenő» úr: tűri-e ezt becsülettel tovább? Kérdem: nem kellene-e a ülése 1932 április 22-én, pénteken. 143 nemzet ítélőszéke elé állítani őt és t. társait, hogy ennek az uzsoráskodásnak végét szakítsuk? Ehhez hozzáteszem még azt, hogy amikor * az iparcikkek beszerzése tekintetében az építő beruházási munka megindítását megakadályozólag ilyen irtózatos nagy tehertételekkel kell megküzdeni a kisembereknek, ugyanakkor a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara .t elnöke, báró Vay László, aki egyébként Debrecen városának s Hajdú vármegyének főispánj a, a ceglédi, makói, szolnoki gazdák legutóbb, a múlt héten Csizmadia András t. egységespárti képviselőtársam vezetése és< elnöklete alatt s a békésmegyei, orosházi kisgazdák szövetsége memorandumot intéztek a t. Házhoz., a t. kormányhoz és a t. miniszterelnök úrhoz, hogy tegyünk valamit a magyar mezőgazdaság felsegítése és talpraállítása érdekében. De mindez írott malaszt marad, megvan a külszín, de nincs valóság. S mindehhez hozzáteszem még azt, hogy a kamatterhek elviselhetetlenek, hogy a földteherrendezést végre nem hajtották, hogy .nincs pénz, 'hogy odavan a gyufakölcsön, hogy az adósvédelemről nem gondoskodunk,, pedig fokozottan kellene kiterjeszteni az adósvédelmet azokra, akik a földteherrendezési eljárásba vonatván, kamatfizetési és törlesztési kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudtak. Ez pártkülönbség nélkül kötelesisiélgünk lenne. Azt is meg kell állapítanunk, hogy Vay László báró, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara elnöke s egyúttal Debrecen városának és Hajdú vármegyének főispánja mondotta, hogy a 16—18%-os kamatok fizetése egyúttal azt is jelentette, hogy azok a szerencsétlen adósok tőketörlesztést is teljesítettek, ami az adósságuk értékelésénél levonásba hozható. Ezzel ellentétben az egységespárt és at. kormány thallgat. Befogadja a szót az egyik fülén, de a másikon kiereszti. Amikor azt kell (látnunk és tudnunk, hogy ennek a törvényjavaslatnak megszavazásával alkotmányjogi felelősség* tekintetében is az országgyűlés kiereszti kezéből az önrendelkezést, a szuverenitás hatalmát, ezzel szemben nem lehet mást mondanunk, minthogy a nagy néptömegekhez fellebbezőén tiltakozunk. Nem fogadom el a törvényjavaslatot. {Élénk éljenzés és taps a baloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Herczeg Béla jegyző: Hegymegi Kiss Pál. Hegymegi Kiss Pál: T. Képviselőház! Az előttem szólott t. képviselőtársamhoz hasonlóan én is teljesítem kötelességemet és ez ellen a törvényjavaslat ellen, amelyet én a magam részéről alkotmányellenesnek tartok, egypár szóval immár a vita végén felemelem tiltakozó szavamat. A javaslatot csak három képviselőtársam védte, az igen t. előadó úr, azután Wolff Károly és Tomcsányi Vilmos Pál t. képviselőtársaim. Az ő beszédeikkel akkor kívánok foglalkozni, amikor ennek a javaslatnak legsúlyosabb és legaggályosabb részével, alkotmányellenes pontjával foglalkozom. De méltóztassanak megengedni, hogy itt a javaslat kapcsán több oldalról felmerült ama kívánalommal szemben megnyilvánuló egy mosollyal ^ foglalkózza, amely az igen t. többségi párt részéről mindig jelentkezik akkor, amikor a baloldalon, sőt talán most máir a balközépen is, a titkos választójogot sürgetik. Én ez a mosolyt különösnek tartom, olyannak, mint amikor az az őstermelő földesúr ismét a derest akarná visszaállítani, különösnek