Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-71

120 Az országgyűlés képviselőházának 71. patikus, csak ; kissé kevés. Ma itt igen . sok szó esett agrárius t. képviselőtársaim részéről a szeszkartellről. A szeszkartell egyik illusztris tagjának most jelent meg a mérlege. Ez a mérleg a következő számokat mutatja. A Gschwindt-féle szeszgyárnak 1930. évi nyeresége 2,700.000 pengő alaptőke mellett 1,300.000 pengő volt, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Az alaptőke fele!) vagyis ez a gyár megkereste alaptőkéjének felét. Nagyon kíváncsi volnék arra, — es egy ízben már a napirend megállapításánál elhangzott felszólalásomban kértem a kormányt, mutassa ki — hogy ezek a nagyadózók vagyoni viszonyaikhoz, kereseti viszonyaikhoz képest milyen mértékben adóznak. És ha helyes adóstatisztika rendelkezésünkre állna, kiderülne ennek az egész osz tályuralomnak jellege nemcsak közigazgatási téren, nemcsak a közszabadságok gyakorlásénak terén, nemcsak a sajtószabadság és a gyülekezési jog terén, hanem az adózás terén is. Kiderülne, hogy azt a szegény magántisztviselőt, azt^ a munkást, aki talán szorgalmával, munkájával, tudásával eléri a felső határt, tejes mértékben megfogták, annak adója — hogy finánc-műnyelven mondjam — ki van munkálva, ellenben a szeszkartell illusztris tagjainak adója nincs nagyon kimunkálva, itt még lehetne valamit elérni az adózás terén. Ehhez azonban .a kormány nem mer hozzányúlni. Már most, t. Képviselőház, ha az adózásnál tartunk^ akkor itt van az örökösödési adó, amely látszólag igen szigorú, de amelynek bevallása annyira laza, hogy sok százezer, sőt — merem állítani — millió pengő adóalap eltűnik és a kormány nem tudja kezével elérni. így lehetne még jónéhány adónemet felsorolni, amelyek mind azt mutatják, hogy a kormány, amikor a saját népéről, illetve a saját véréről van szó, rendkívül szőrmentén bánik az adózókkal, amint azonban a dolgozókról van szó, akkor a kimunkálás egészen a vesékig megy. Már most minden jogállamban a jogoknak arányban kell állaniok a kötelességekkel. Ha a kormány és a mögötte ülő többség a népet, a dolgozókat adókkal megterheli, iha kényszeríti őket arra, hogy erejükön felül áldozzanak ennek a mai államnak fenntartásáért, akkor ezek a dolgozók, az adókkal agyonterheltek teljes joggal elvárják a kormánytól, hogy ezzel szemben valami ellenértéket kapjanak. Ami az ellenértéket illeti, erre nézve leszek bátor majd néhány dolgot felhozni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A legelső, a legégetőbb, a legfájóbb problémája «ennek az országnak iaj gazdasági válság. A Bethlen-kormány, amely a gazdasági válságot egyáltalán nem ismerte fel, akkor, amikor a gazdasági válság hullámcsapása már erősen csapdosta a magyar közgazdaság partjait, még arról ábrándozott, hogy e^y átmeneti bajról van szó, amely átmeneti baj olyan, mintha a földbirtokosnál — hiszen másról nem tudott a kormány- I elnök úr példálózni — azt mondják: «Egypár szobával kevesebbet fogunk befűteni.» Amikor mindenki előtt nvilvánvaló volt, ihogy ez az Amerikából kiinduló gazdasági válság nem fog megállani Bruckneudorfnál, hanem be fog jönni Magyarországba és ezt a gyenge, azt mondhatnám, melegházi palántához hasonló ipart és kereskedelmet alaposan meg fogja tépázni, akkor az egyedül uralkodó akarat még arról beszélt, hogy majd egypár szobával kevesebbet fogunk fűteni. Halvány sejtelmük sem volt arról, mi fog itt bekövetkezni. Vidáman éltek tovább, mint ahogy a nagy francia ülése 1932 április 21-én, csütörtökön. forradalom előtt a márkik, akiknek halvány sejtelmük sem volt arról, r ihogy a sorozatos rossz termésnek és az évszázados elnyomásnak mik lehetnek a következményei. A Bethlenkormány is érezte ugyan a válság szelét, de nem volt tisztában azzal, ihogy mi lesz itten, hanem amikor a Danatbank és egy bécsi bank bukása után itt Magyarországon is beállott a krach és itt is be kellett zárni az egyik bankot és az egyik banknak válsága következtében az egész,magyar pénzpiacot meg kellett bénítani, akkor kezdtek eszmélni arra, hogy itt mégis csak bajok lehetnek, és akkor a kormány szépen ellantolt és átadta helyét a Károlyikormánynak. De ahogy a Bethlen-kormánynak, kezdve a miniszterelnöktől végig az összes minisztereken, halvány sejtelme sem volt arról, hogy mi fog itt bekövetkezni, úgy a mostani kormányelnöknek és a kormány tagjainak sincs sejtelmük arról, hogy ihol van a kivezető út abból a gazdasági válságból, amely ránkszakadt. Arról, hogy a munkanélküliséget enyhítsék, arról, hogy munkaalkalmat teremtsenek, arról, hogy új piacokat szerezzenek a magyar iparnak: és kereskedelemnek, arról, hogy új piacokat szerezzenek magának a mezőgazdaságnak, amelyet pedig az ország pillérének tekintenek, édeskeveset hallunk. Ellenben fenntartunk 9 millió pengővel egy diplomáciát, amely kiéli magát abban, hogy elmegy estélyekre, kiéli magát abban, hogy reprezentál, hogy ott van minden lawn tennisz-versenyen, de nem (hallunk semmit arról, hogy a t. diplomaták értékes összeköttetéseket szereznének a magyar iparnak, értékes piacokat szereznének a magyar mezőgazdaságnak. Erről nem hallunk semmit. Erre a t. diplomaták ^képtelenek. Képtelenek azért, mert egész nevelésük, világszemléletük egészen elütő és egyáltalában nem ebbe a korszakiba való. Ezek az urak méig mindig azt hiszik, hogy a Ballplatzról irányítják őket, és eizek a tisztelt diplomatáink, akiket nagyon gavallérosan fizetünk meg, abban a mentalitásban élnek, -hogy még mindig Goluchowsky Agenor ül a) külügyminiszteri székben. Tudom, hölgy sem a Háznak, sem a kormánynak nincs módjában ezt a^ diplomáciai testületet máról holnapra kicserélni, de most bosszulja meg magát az a' felületesség és az a nagyúri nonsalanszia, amellyel az^ egész magyar diplomáciai kart összeállították.^ T. Ház! Ami külkereskedelmi szerződéseinket illeti, évek óta fizetünk egy követet Berllinben, aki kizárólag jobboldali körökkel barátkozik és kizárólag jobboldali orientációs körökkel érintkezik. Mikor egy alkalommal szóvátettem ezt itt a Házban és rámutattam arra, hogy Németországban, amely valójában demokratikus köztársaság, amely még ebben a rettenetes krízisben is meg tudta tartani demokratikus és köztársasági jellegét, és amelyben nem azok az urak dirigálnak, akikkel követünk^ barátkozik, hajiem a munkapadokról kikerülő férfiak, akkor azt mondották, hogy Németország jobboldali köreivel kell nekünk érintkezést tartanunk, mert ezeké a jövő. Ezek az urak tehát már előre eszkomptálták a nácik győzelmét. Biztosíthatom az urakat, hogy ez nem fog bekövetkezni. Annyi bizonyos, hogy annak, hogy Németországgal nem tudtunk jó kereskedelmi szerződést kötni, hogy Németországgal gazdasági téren ma sem tudunk elfogadható állapotokat teremteni, nem utolsó sorban a mi diplomáciánk az oka. Ezen nem változtat maga az a tény sem, hogy a miniszterelnök úr elődje, gróf Bethlen István, mint volt miniszterelnök