Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-71

ÍÓO Äz országgyűlés képviselőházának 71 Ha el fogom mondani a t. Képviselőház előtt, (Halljuk! Halljuk! half elől.) hogy a jegybank a maga berendezkedésében hogy cáfol rá a takarékossági szisztémára, ha bizonyítani fogom, hogy illuzórjus mindaz, amit a jegybank a maga szerkezetében önmagára vonatkozólag állít, akkor he fogja látni a mélyen t. kormány, hogy elhibázott politikája folytán nem kérheti jogosan a kivételes hatalom rendelkezésre bocsátását. (Kun Béla: Ügy van!) Méltóztassanak néhány számadatra figyelni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) A jegybank aranyfedezete a legutóhbi közgyűlés kimutatása szerint 126 millió aranypengő. Tartozása, aranyban — jól tessék vigyázni: aranyban — 145 millió pengő. Nem veszik észre, hogy ez passzivitás

1

? Ennél szomorúbb számtétel Magyarországon sehol nincs, mert ha a magángazdaságok tönkremennek, és egy passzív mérleg alapján kényszeregyezség állapotába kerülnek, ez is tragikum, ez is elszomorító. Hát még ha azt vagyok kénytelen látni és konstatálni, egy hivatalos jelentés alapján, és kénytelen vagyok mint magyar adózó polgár megállapítani, hogy 126 millió aranyfedezettel szemben 145 millió az aranytartozási Akkor ez minus! Akkor itt nem lehet hivatkozni arra, hogy majd kincstári utalványokat bocsátanak ki és leszámítoltatják bankoknál, a bank pedig visszleszámítoltatja a Nemzeti Banknál. Akkor ez nem lehet. Amikor itt Magyarország 500 pénzintézete közül legalább 450 a kínlódások határán áll, amikor a vidéki pénzintézetek 100 pengős kölcsönt nem tudnak folyósítani, akkor ez lehetetlen. Akkor mit kellene a berendezkedés körül evvel harmóniában megmutatni? Ha azt hiszik az urak, hogy ennek konzekvenciáit levonják, akkor csalódnak. Tévednek akkor is, ha azt hiszik, hogy a Nemzeti Bank, amelynek nem lenne szabad haszonszerzésre törekednie, ilyenkor olyan üzleti kimutatást tár elénk, amellyel megmutatja, hogy hogyan kell az alaptőkét szerényen kamatoztatni. Hibáztatnom kell, t. Képviselőházi — és ez előtt nem leihet szemet hunyni, — hogy vannak bankválalatok, amelyek ha arról van szó, hogy a nemzeti áldozatkészség határán állnak-e, akkor jajveszékelnek, mikor pedig az igazgatósági tantiémeket kell megállapítani akikor bőkezűek. (Vgy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Es ekkor joggal hivatkoznak arra, hogy miért legyenek ők jobbak, mint a Nemzeti Bank, hisz a Nemzeti Bank 34 millió alaptőkéjét 12 százalékos dividendával kamatoztatja. A Nemzeti Bank aranyfedezete mínuszt mutat, alaptőkéje mindössze 34 millió s akkor 8 millió dividendát ad. Hát egészséges ez? Nincs megmagyarázva ezzel az a magas kamatláb, amellyel a Nemzeti Bank saját zsebére és aiz adózók terhére dolgozik? És akikor a kormány azt mondja, hogy az a pénzügyi politika^ amelyet ő pénzügyi tekintetben folytat, kielégítő, szanáló s olyan, amelyből majd valami üdvösség származik, csak adják kezébe a kivételes hatalmat. Hát ezért nem akarjuk mi a kivételes hatalmat a kormány kezébe adni, mert ilyen viszonyok vannak. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Kérem a jobboldalon ülő képviselő uraikat, méltóztassanak csendben maradni. Gál Jenő: T. Ház! De nehogy azt méltóztassanak hinni, hogy ezzel már készen vagyok azzal a képpel, amely a Nemzeti Banknak belső struktúráját mutatja, nem valami követendő példa gyanánt. Nem. El kell még mondanom, . ülése 1932 április 21-én, csütörtökön. hogy a Nemzeti Bank személyzete 407 férfiből és 102 nőből áll, és ha azt kérdezik tőlem, hogy mennyit költ a Nemzeti Bank erre a személyzetre, akkor egy összehasonlítással felelek, s talán ez érdekelni fogja a t. képviselő urakat, mert azt kell mondanom, (Halljuk! Halljuk!) hogy a magyar országgyűlés Képviselőháza és Felsőházai összes személyzetével a képviselőkkel és a felsőházi tagokkal együtt feleannyiba kerül, mint amennyit kitesz a^ Nemzeti Bank személyzeti kiadása! (Felkiáltások a baloldalon: Abszurdum! Ez borzasztó!) Nyolc és félmillióba kerül ez a ötszáz és egynéhány főnyi személyzet, ezzel szemben mi a takarékosság jegyében nagy példaadással csökkentjük a képviselők fizetését hat százalékkal azért, hogy okuljanak belőle, és lássák, hogy a képviselőik jó pédával járnak elől. Rendben van, ezt még többel is le lehetne szállítani és helyesnek is tartanám, ha leszállítanák a képviselők tiszteletdíját, azt mondom azonban, hogy nem ez a garasos takarékoskodás és nem maga a takarékosság vezeti ki az országot ebből a hínárból, hanem ha már erre a területre léptünk, akkor azt mondom: mit mondjon az a bíró, akinek a szerény fizetéséből nem tudom, hogy mennyit vonnak le, s mit mondjanak a köztisztviselők, mit mondjanak főleg a kicsiny tisztviselők, akik alig bírnak: megélni? (Igaz! Ügy van! — Zaj) Es amikor mi törvényt hozunk arról, hogy lényeges s ük ezeknek a kisexisztenciáknak a létminimumot érintő fizetését, ugyanakkor itt van egy kimutatás, amelyből kitűnik, hogy az ország első pénzintézete, az ország nemzeti vagyonának őrzője, a takarékossági szisztéma előharcosa, úgy adja a példát, hogy a saját maga dotációját nagyobb összegben állapítja meg, mint amennvire az egész magyar törvényhozás apparátusának kiadásai rúgnak. De nem is, hogy nagyobb öszszegben állapítja meg a kiadásait, hanem kétszer annyiban állapítja meg! (Felkiáltások a baloldalon: Hallatlan!) Még mindig nem teljes a kép. (Halljuk! Halljuk! A Nemzeti Banknak van külön nyugdíjintézete és 1925-ben és 1926-bán, amikor a nagyszerű lukrativ mérlegek itt röpködtek a törvényhozás termében, az intézet azzal a kívánsággal állt elő, hogy az ő nyugdíjalapját a törvényhozás külön dotálja 78 milliárddal és megadták a külön pluszt, a 78 milliárdot, 1926ban és 1927-ben tovább mentek és azt mondották^ most pedig kérünk még rendkívüli segély címén 4 millió pengőt. Megadták nekik. (Dinynyés Lajos: Erről biztosan nem tud Jánossy Gábor! — Ulain Ferenc: Miért nem kérték az egész országot? Azt is megadták volna! — Jánossy Gábor: Mi az indok?) Ennek indoka az, hogy 19 millió pengőre van szükség ahhoz, hogy à jour legyenek, hogy ez a nyugdíjintézet gondtalanul élhessen tovább ós a Jegybank tisztviselőinek nuajdan biztosítja a nyugdíjukat. De mit szóljon ehhea, ha ezt látja a bíró, ha ezt látja egy közigazgatási, egy önkormányzati tisztviselő, aki nem kapja meg pontosan a fizetését? Lássa meg ezt egy olyan nyugdíjas özvegyiasszony, akinek' nyugdíjából lenyesegetnek, amikor itt ilyen külön segélyeket adnak egy ötszáztagú személyzet dotálására. (Dinnyes Lajos: Mi ez? Állam az államban? — Kun Béla: Állam az állam felett!) ' Ezt a rikító példát azért kell idehozni és azért kell erre rámutatni, hogy lássa a Képviselőház, hogy valóban a rendszerben van a hiba, hogy méltóztassék meglátni, innen az ellenzéki oldalról nem akaratoskodás az, ami-