Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-68

4á6 Àz országgyűlés képviselőházának hogy ez a rendelkezés is Dréhr Imre államtitkártól ered. A következő vád arra vonatkozik, hogy Dréhr Imre egy takarékbetétkönyhől kivétetett 10.000 pengőt a Jugoszláviából menekültek felsegélyezésének ürügye alatt. A pénzt Dréhr Imre kezeihez adták át, azok a nyugták azonban, amelyek ezt a 10.000 pengőt dr. Fodor Zoltán és P. Bíró Aurél név alatt nyugtatták, valótlanok, mert dr. Fodor Zoltán és P. Bíró Aurél nevű egyének ismeretlenek. Nyomatékos a gyanú, hogy Dréhr Imre a 10.000 pengőt nem fordította az általa megjelölt segélyezésre. Dréhr Imre ezt az egész vádat tagadja. Tagadja, hogy ebben az ügyben intézkedett volna, vagy hogy 10.000 pengőt átvett volna. Hallotta, hogy néhai minisztere részé; ről történt valami hasonló intézkedés. Hankó Elemér, Angyal Kálmán, Tarsoly Ferenc vallomásai, Hankó Elemér eredeti feljegyzési könyve, valamint a Dréhr Imre által aláírt kiutaló rendelet azonban a fenti tényállásra nyújtanak gyanút. Tisztelettel kérem beszédidőmnek 15 perccel való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Vá

ry Albert előadó: T. Ház! Dréhr Imrével szemben ezen az alapon ebben az ügyben a Büntetőtörvény könyv 462, §-ába ütköző hivatali sikkasztás bűntettének, valamint a Btk. 400. §-ába ütköző és eszerint ' minősülő közokirathamisítás bűntettének gyanúja merült fel. A következő vád szerint néhai Vass József halálakor Dréhr Imre az 1930. szeptember 19-én tartott miniszter tanácstól a miniszter halálával szükségessé vált személyi és dologi kiadások fedezésére 60.000 pengő kiutalására és elszámolására kért engedélyt. A minisztertanács a kérdés érdemi tárgyalásába nem bocsátkozott, hanem utasította Dréhr Imre államtitkárt, hogy ezeket a kérdéseket minden részletében és minden vonatkozásában a magyar királyi pénzügyminisztériummal, a miniszterelnökséggel és az állami számvevőszékkel tárgyalja le. Dréhr Imre ennek ellenére anélkül, hogy a minisztertanács meghagyásának eleget tett volna és anélkül, hogy újabb előterjesztést tett yolna — így tehát a minisztertanács hozzá sem járult ennek az összegnek a kiutalásához — 28.000 pengőt utalt ki, még pedig e minisztertanácsi megbeszélés előtt, szeptember 11-én, holott, amikor ő felhatalmazást kért a minisztanácstól, az szeptember 19-én történt; tehát e minisztertanácsi felhatalmazás kérése előtt kiutalt összesen 60.000 pengőt a közjótékonysági és emberbaráti intézmények terhére és ebből 28.000 pengőt kézhez vett, de ezt nem fizette ki arra a célra, amelyet a minisztertanácsnak bejelentett, tudniillik Vass János adósságainak kifizetésére, hanem más célokra fordította. A házi vizsgálat során becsatolta Krausz Simonnak félévvel a kiutalás után kelt levelét és ezzel bizonyítja, hogy Krausz Simon a 28.000 pengőt a miniszter halála után Dréhr Imrétől megkapta. A nyomozás során azonban a királyi .ügyészség előtt Krausz Simon azt adta elő, hogy ő a 28.000 pengőt tényleg vissza soha nem kapta, ellenben a 28.000 pengő felett a rendelkezés és felhasználás jogát Dréhr Imrére bízta. Dréhr Imre azt adta elő, hogy a 28.000 pengőt a Krausz Simontól eredő kölcsönök fedezésére fordította és utóbb is Krausz Simon rendelkezése szerint rendelkezett ezzel sm öszszeggel. 68, ülése 19 SÈ április 18-án, hétfőn. A fenti tényállásra, hogy a 28.000 pengőt nem fordította &rra a célra, amelyre kérte, gyanúokot képez Hankó Elemér, Szabó Imre s részben Krausz Simon vallomása is, valamint Hankó Elemér és Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár feljegyzése. Ez a cselekmény a hivatali sikkasztás bűntettének megállapítására alkalmas. A minisztertanács 1930 szeptember 19-én hozzájárult ahhoz, hogy a néhai miniszter nehéz körülmények között -maradt családja megsegítése céljából a népjóléti minisztérium számára megveszik a hagyatékból a néhai miniszter bútorait és könyvtárát 18.000 pengőért. Ezt a 18.000 pengőt Dréhr Imre felvette, azonban a néhai miniszter családjához el nem juttatta. Dréhr Imire azt állítja, hogy ezt az összeget más célra fizette ki és errevonatkozólag bizonyítékot is mutatott .be, amelyből kétségtelen, hogy a 18.000 pengőt kifizette, de nem arra célra, amelyre a minisztertanács engedélyezte. A nyomozás adatai szerint Horváth Árpád szobrászművésztől Dréhr Imre egy szobrot kétezer pengőért, egy másik szobrot 750 pengőért vett meg a népjóléti minisztérium iszámára. Ennek dacára ezzel a két szoborral, mint a

; sa játjával rendelkezett és ezeket elajándékozta. Dréhr Imre azt állítja, hogy ő ezt a szobrot megvette és ezzel a szoborral jogosan rendelkezett, mint a saját tulajdonával. Kétségtelen azonban, hogy Horváth Árpád a szobor eredeti eladásakor olyan nyugtát adott, mely szerint ő à két isízobor vételárát hivatalos pénzből kapta. Viszont utóbb Dréhr Imre 1930 december 19-én a két szoborért vételárképpen Horváth Árpádnak 3300 pengőt kifizetett és így a szobrok vételárát^ sajátjából megtérítette. Dréhr Imre védekezése kezdettől fogva az volt, hogy ő nem az állam számára, hanem a maga számára vette meg özeket a szobrokat. Ezek az alkudozások hosszú ideig tartottak és ő utóbb azután mégis a sajátjából fizette ki a két szobor árát. Közben azonban a szobrot elajándékozta, mielőtt ki lett volna fizetve, de joggal tette, mert a maga számára'akarta megvenni s valóban utóbb a maga számára meg is vette. Fenti tényállásra azonban gyanút szolgáltat Hankó Elemér vallomása, egyidőben való feljegyzései, Horváth Árpád vallomása és két nyugtája^ Ez a cselekmény a kir. ügyésKség álláspontja szerint lopás bűntette gyanújának megállapítására alkalmas. Ugyancsak a vád szerint Dréhr Imre Beszédes László özvegyétől megvett saját magának egy szobrot, melyet a menekültügyi segélyből fizettetett ki. Dréhr Imre ezt tagadja és azt állítja, hogy a saját maga pénzéből fizette ki. Nyugtát is mutatott be, ezzel szemben azonban a népjóléti minisztérium is bemutatott egy hivatalos nyugtát. Ebben az ügyben tehát a nyomozás adatai szerint két nyugta van az iratok között. Dréhr Imrének ez a cselekménye a hivatali sikkasztási bűntettének megállapítására alkalmas. A következő vád szerint Dréhr Imre Héya Zoltán festőművésznek jogtalanul kifizetett 2500 pengős táxtozást, azt adván elő, hogy a minisztertanács •erre felhatalmazta. A minisztertanács ezzel a kérdéssel nem foglalkozott és így a jelzett összeg kiutalásához hozzá sem járult. Dréhr Imre azt mondja, hogy a néhai miniszter megrendelte ezt ,a két arcképet, ő ezt a rendelkezést és rendelést magára nézve kötelezőnek ismerte el és azért fizette ki. Dréhr Imrének