Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-58

Az országgyűlés képviselőházának 58. Kérdem, hol lehetséges még ez, ahol agrároknak tartják magunat, de ugyanakkor még a biztosító intézeteknek ilyen nemzeti ajándékot, további 10%-ot adunk azért, mert agrárállam vagyunk, — ne vegyék rossz néven képviselőtársaim — de ez csak ott lehetséges, ahol az egészen speciális biztosító érdekeket nem országos érdekeket szolgálják. Mindezek ellenére meg kell kérdeznem a pénzügyminiszter urat, hogy amikor ezt látja, vájjon hozzá fog-e járulni, vájjon meg fogja-e engedni a biztosító intézeteknek azt, hogy mindezek dacára emelni próbáljanak, meg fogja-e már ma is engedni, ami már ma is megvan, hogy a jégkárbiztosítás díjtételeit 100%-kai akarják emelni. Kérdezem az igen t. kormányt, vájjon micsoda érdek szól amellett, hogy ezek a biztosító intézetek gyarmati politikájukat ilyen lelkiismeretlenül keresztülvihessék, vájjon hozzájárulhat-e lelkiismeretes ember ehhez amikor látja, hogy itt mik történnek, amikor azt látja, hogy milyen óriási nemzeti ajándékhoz jutottak az 5% révén, mert kevesen tudják képviselőtársaim közül, hogy a viszontbiztosítás útján a biztosító intézetek tulajdonképen nem veszítettek, mert mi történt itt? Itt az történt, hogy amikor mindenki koronában biztosított, ugyanakkor a magyar biztosító intézetek viszontbiztosítást kötöttek egy idegen, egy külföldi biztosító intézettel. Ha olyan intézetekkel voltak viszontbiztosításban, amelyeknek az államaival mi tulajdonképen háborús viszonyban voltunk, érthető, hogy később azután diktátum alapján jött létre ez az 5%-os valorizáció, illetve az a megállapodás, hogy a cseheknél cseh koronában, románoknál leiben, más ellenséges államoknál is az ő pénznemeikben, szóval olyan pénzen kapják vissza a biztosítók a biztosítás díjtételeit, amely esedékes azon a területen, ahol az a fél lakik. Azonban mi történt? Es itt ismét meg kell kérdeznem és a kormányt kell felelősségre vonnom ebben a tekintetben. Kérdezem, mi történt a biztosításoknak azzal az ágával, amelyeket olyan államoknakbiztosító intézeteivel kötöttünk, amelyekkel néni voltunk háborús viszonyban, ilyen államok például Svájc, ilyen Hollandia, amelyeknél nem állhatott fenn kényszerhelyzet, szóval amelyektől joggal követelhetjük a viszontbiztosítás útján a teljes Összegeket. Igen t. uraim! A magyar kormány igenis, lemondott erről érthetetlenül és indokolatlanul. Soha lelkiismeretlenebbül magyar zsebekben még nem turkált senki, mint a magyar kormány, amikor a biztosítottak pénzeiről lemondott. Elnök: A képviselő urat figyelmeztetem, hogy megállapításaiban sértő kifejezéseket használt. (Malasits Géza: Nagyon is enyhe kifejezés!) Csendet kérek! Lehet, hogy a képviselő úr annak találja, de én másképpen ítélem meg. Andaházi-Kasnya Béla: Bocsánatot kérek a kifejezésért, magam is átlátom, hogy sértő. Csak indokul akarom felhozni, hogy: hát még milyen sértő ez a tény azok számára, akiknek a zsebében turkáltak. (Reisinger Ferenc: Az a kérdés, hogy igaz-e vagy nem? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Andaházi-Kasnya Béla: A magyar állam lemondott egyszerűen a biztosító intézeteknek arról a jogáról, hogy a viszontbiztosítási öszszegeket behajtsák, mert az volt az álláspont, amit egyik szaktekintélyünk mondott, hogy tulajdonképpen azok az intézetek nem voltak kötelezhetők erre, mert azok magyar koronát bizése 1932 március 31-én, csütörtökön. 75 tosítottak, tehát csak magyar koronát fizettek volna, leromlott pénzösszegeket. Ez nem volt helytálló, mert köztudomású, hogy egy külföldön lévő biztosító intézet nem tezaurálhat magyar koronát magyar ügyfelei részére, hanem azokat az összegeket — különösen, miután hoszszabb időről van szó — azonnal a saját országa pénznemére köteles átváltani; őt tehát veszteség nem érte, ellenben az történt, hogy ugyanakkor, amikor a biztosítók lemondtak s a magyar állam lemondott a biztosított feleknek erről a követeléséről, ugyanakkor a biztosító társaságok a saját adósságaikat, amelyek a viszontbiztosítás révén fennálltak külföldön, ezekkel a tartozásokkal rendezte. Ez magyarán annyit jelent, hogy biztosítottak adófilléreiből szanálta magát külföldön. Nem hiszem, hogy a pénzügyminiszter, aki kitűnő szakember, — nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában elismert szakember — ezeket ne látná. Nem hiszem, hogy a pénzügyminiszter úrnak erről ne volna tudomása, nem hiszem, hogy egyetlen betekintés után ne látná át a pénzügyminiszter ennek konzekvenciáit és horderejét, amelyről itt szó van, ezért feltétlenül kérnem kell a pénzügyminiszter urat: hogy a legesélyesebben hasson oda^ hogy végre Magyarországon gyarmati politikát külföldi biztosító intézetek ne folytathassanak, hogy itt a biztosítottak érdekei megvédessenek, hog" itt a gazdák azon a címen, hogy gazdák, tíz százalékkal több díjtételt ne fizessenek, szóval jogaikban teljesen megvédjék őket. Még egy kérdést kell intéznem a pénzügyminiszter úrhoz. Ha nem határozná el magát arra, hogy végre a biztosítók ügyébe belenyúljon és ezt a kérdést megoldja, vagy államosítással, vagy azzzal, hogy a magyar állam legyen a biztosító intézetek viszontbiztosítója, — mert Olaszországban ez a helyzet — akkor hasson oda, hogy nemzetiesebb és hazafiasabb üzletpolitikát folytassanak. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Amit a legelső sorban lehet kifogásolni, .az az, hogy tudvalevően a biztosító intézet a legintern aei on áli s abb üzlet a világon, mert az egész Európa területén lévő biztosító intézetek, a viszontbiztosítás és a kartell révén tulajdonképpen egyet jelentenek. Amikor nálunk a viszontbiztosítás egy fillérjükbe sem kerül, vagy legalább is lényegtelen összegbe és ezzel szemben óriási összegek mennek biztosítási díjtételekből külföldre, mert — mint állítottam — nálunk tulajdonképpen a biztosítási intézetek tárcájában nem marad más, mint az ügynöki jutalék, amikor itt nagy intézetek ügynöki jutalékokból házakat, ingatlanokat vesznek, amikor köztudomású, hogy azon kötelezettségüknek, hogy fixkannatozású papírokban tartják tőkéjüket, csak igen kis hányadban tesznek eleget és amikor köztudomású, hogy ennek -a kis hányadnak elvesztése nem ruinálta őket, illetve nem érintette olyan erősen, mint ahogy ezt kijátszották és még inkább köztudomású, hogy , ők az életbiztosítási valorizálás összegét, 60 millió pengős megterhelést jelöltek meg, mint el nem bírható megterhelést, ugyanakkor kisült, hogy nem 60 millió pengőről, banem csak 16,656 000 pengőről van szó, szóval jelentéktelen összegről <a mellett az Összeg mellett, amelyet igazán egészen jól elbírhattak volna. Es most még egyet; 2 százalékos céladót vetettek ki, amelyből összegyűjtik ezt a valorizációt. Szóval ez azt jelenti, hogy nem a biztosítók fizetik a valorizációt, hanem •a biztosítottak fizetik Önmaguknak. Igen t. képviselőtársaim, mindezek mellett még fel kell tételeznem, hogy amikor a kormány,