Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-69

488 Àz országgyűlés képviselőházának ezek a társulatok saját tőkéjük után az elmúlt esztendőben és azelőtt nem adóztak, akkor nagyon kesztyűs kézzel nyúlt hozzájuk a kormány abban a tekintetben, hogy csupán két ezreléket állapított meg minimális adótételként. (Bassay Károly: És mi volt a véleményük saját adójukat illetőleg? Mert az is érdekes lenne, hogy vájjon azt is sokalták, vagy keveselték-e?.) Az adókra és illetékekre kiadott rendelkej zés elbírálása után néhány szóval foglalkozni kívánok a mezőgazdaság megsegítése címmel illetett és így elkeresztelt kormányrendelettel is. Erre nézve, azt hiszem, akkor tolmácsolom legjobban a biharmegyei közfelfogást, különösen a gazdák felfogását, ha azt mondom: Uraim, minket az érdekel, hogy végső kalkulációnkban hogyan jövünk ki; többet fizetünk-e, mint eddig, vagy kevesebbet fizetünk-e, mint eddig. Mikor ők adót fizetni mennek, akkor náluk nincs felírva tételenkint, hogy melyik tételre minő adót fizetnek, hanem azt kérdi az illetőtől a tisztviselő: mennyi pénzt hozott kend. Mikor azután .megmondja, hogy 200 pengőt hozott, akkor az már a tisztviselő dolga, hogy ezt a 200 pengőt milyen tételekre könyvelje el szétosztva. A mi gazdáinkat csak az érdekli, hogy egyrészt a kormánynak a megsegítést célzó rendelkezéséből, másrészt az adó és illeték megmásitására vonatkozó rendelkezéséből mi jön ki öszszesen. Ebben a tekintetben a gazdák, akik a boletta iránt nem lelkesedtek, most egyenesen felhatalmaztak engem annak kijelentésére, hogy a mi vidékünkön a lakosság ilyen körülmények között visszasírja a bolettát. (Friedrich István: Te jó Isten! — Jánossy Gábor: Ugy van, a gazdaközönség ezt mondja! — Friedrich István: Ugy látszik, végleg megbuktunk!) Azon egyszerű okból kifolyólag tartják a bolettát jobb megsegítési módnak, mint a földadó elengedését, mert búzatenmő vidék vagyunk. (Fábián Béla: Tiszavidék!) A Tiszántúl főleg. Megmondtam, melyik vidékről beszélek.^ A Tiszántúl, amely búzatermő vidék, nem jár jobban most, mint ahogy ezelőtt volt. Nálunk, amikor erről a kérdésről megbeszélést folytattunk, rögtön a község bírája állott fel elsőnek, és egy konkrét példát hozott fel: 30 katasztrális hold földem van, — mondotta — ebből 15 katasztrális holdat mindig búzával szoktam bevetni; a termésem holdanként mindig 6—7 métermázsa között szokott ingadozni. A magam szükségletének fedezése után évenként 50 métermázsa búzát szoktam eladni. Ötven métermázsa után kaptam boletta fejében 50X6, vagyis 300 pengőt, most pedig fogok kapni 30 katasztrális hold föld után 30X3, vagyis 90 pengő földadóelengedést. így állítja szembe a kettőnek összehasonlítását a község vezetőembere. Megállapítom, hogy ez sántít, nem egészen tökéletes. Sántít mindkét oldalon; sántít ott, ahol a vagyon- és jövedelemadóról szól; de sántít ott is, hogy viszont a vármegyei pótadó tekintetében megkönnyebbül, itt tehát sötétebben festette a helyzetet, mint amilyen tulajdonképpen. Tény az, hogy annakidején, amikor ezelőtt két évvel Gaal Gaszton képviselőtársam a földadó elengedését javasolta, ők a földadó elengedést nem tartották jó orvosságnak. Akkor az ment át a tudatukba, a vérükbe, hogy a földadóelengedés nem jó orvosság, viszont a bolettát csak úgy vették be, hogy látták, hogy maguk a gazdák is össze-vissza nyilatkoznak, a gazdaérdekeltségek egymással homlokegyenest ellenkező álláspontokait foglalnak el, az Omge. szembeszáll a Mezőgazdasági Kamarával; hogy kívánjam tehát egy ékszerű parasztgazdától, 69. ülése 1932 április 19-én, kedden. hogy eligazodjék, amikor a saját fajtája,_ a birtokosok tömege megoszlik a véleménynyilvánítás terén. Kénytelen-kelletlen belenyugodtak^ a bolettába és a rákövetkező évben azt lestek, akad-e valaki, akár közgazdasági szakférfiú, akár országgyűlési képviselő, aki a megszüntetendő boletta helyébe valami jobb orvosságot hoz. Mivel pedig a nyilvánosság előtt ilyen ügyes javaslat nem jelentkezett, megint belenyugodtak az elmúlt esztendőben abba, hogy a boletta még egy évig használatban marad, inert a kormány nem tudott helyébe mást tenni. Viszont nekik is volt annyi eszük, és tudták, hogy megszüntetni a bolettát anélkül, hogy helyébe valami mást tegyünk, nem lehet. Most pedig azt üzenik a kormánynak, hogy ha a búza ára megmarad úgy, amint ma van, lehetséges, hogy mindaz, amire nézve a kormány rendelkezett, segítség marad, ha azonban a búza ára esni fog, akkor ez a segítség számba sem jön. Mert ha ők nem jönnek rá arra, hogy valóban érdemes termelni, ha továbbra is úgy marad a helyzet és az lesz az érzésük, hogy termelni nem érdemes, akkor ez a megoldás nem megoldás. Kérem tehát a kormányt, méltóztassék jóelőre intézkedni, hogy cséplés után árzuhanás ne következzék be, mert ha árzuhanás fog bekövetkezni, akkor hiábavaló volt minden rendelkezés. Itt vannak még az állatárak. A mi vidékünket különösen az állatárak érdeklik. (Egy hang a baloldalon: Minket is a Dunántúlon!) Éppen azon a napon, amikor megbeszélést folytattunk e rendelet káros kihatásáról, történt meg, hogy egy borjút 20 filléres élősúlyban adtak el. Ilyen állatárak mellett természetes, hogy a gazdák nem tudnak kijönni. De továbbmegyek. Megint csak szóbahozták az iparcikkek árát, az iparcikkek aránytalan árát arányítva az általuk termelt termények árához.^ Hiába tart itt Teleszky részint a 33-as bizottságban, részint másutt elméleti oktatást felnőttek számára abban a tekintetben, hogy az árakat^ majd a kereslet és kínálat szabad kialakulása fogja meghatározni. Ez rendes körülmények között így van, (Simon András: Áthárítják az egészet. — Lázár Miklós: Kirel — Simon András: Például reánk!) most azonban az árak kialakulásába mások avatkoznak bele erőszakkal, ha pedig mások avatkoznak bele erőszakkal az árak kialakulásába, akkor az államhatalomnak is r joga van erőszakkal megakadályozni azt a másik erőszakot, (Lázár Miklós: De az állam is drágít!) amely az árakat a megélhetési viszonyok kárára, az én, a második, a hamadik és negyedik megélhetésének kárára igyekeznek erőszakos úton kialakítani. (Simon András: Teljesen igaz!) Szomorúan panaszkodtak ezek a gazdák — amit különben tegnap Eckhardt képviselőtársam is érintett — a zöldhitel kérdésére. Tény az, hogy a mi vidékünkön, egy tízezer lakosságú községben alig találhat az igen t. kormány valakit, aki mellét kifeszítve azzal dicsekedhtenénk, hogy zöldhitelhez hozzájutott (Lázár Miklós: Senki sem jut hozzá!) és igenis igaz az, — méltóztassék elhinni, nem ellenzéki szólam, hanem tény és valóság — hogy zöldhitelhez csak olyanok juthatnak hozzá, akik egyébként is hitelképesek voltak és nem lettek előnyösen megkülönböztetve azok, akik zöldhitelre jogosultak, de egyéb hitelhez nem juthattak hozzá. Az is igaz, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet nem szerzett érvényt annak az álláspontnak, hogy nem szabad követelni a hiteligénylőtől azt, hogy iratkozzék be az Országos