Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-69

Az országgyűlés képviselőházának 69. ülése 1932 április 19-én, kedden. 487 niszter úr a Tardieu-tervről semmit sem mondott. (Magyar Pál: Talán inkább a külügyminiszter.) Igaz, hogy ez még sok megvitatás alá kerül, de én az ő helyében nagy nyomatékkal hangsúlyoztam volna, hogy az a gazdasági helyzet, amelynek kibogozásán ő fáradozik legtöbbet, az a helyzet, amelyben a kormány van és az a helyzet, amelyben a képviselők a kormány ténykedésének elbírálása közben vannak, a legszorosabban összefügg a trianoni béke következményeivel. (Ügy van! balfelől.) ^ En felhasználnék minden alkalmat, valahányszor egy miniszter a bársonyszékből megnyilatkozik, hogy nagy nyomatékkal hangsúlyozzam, hogy ennek az országnak legtöbb baja a trianoni békére vezethető vissza. Valahogy azt hiszem, hogy ebben a tekintetben a kormány téves úton jár, amikor nem emlékeztet mindenkit, akit illet, főleg nem emlékezteti a külföldet arra, hogy itt a trianoni béke átkos következményeit szenvedjük valamennyien. Abszurd dolog volna feltételezni, hogy bármelyikünkben, aki ilyen követelést támaszt a kormánnyal szemben, jobban élne a reyizió iránti törekvés érzése, mint a kormány tagjaiban. Ilyen abszurd valamit feltételezni ne méltóztassanak. Meg vagyok róla győződve, hogy a kormány minden egyes tagja ugyanúgy át van hatva a trianoni béke revíziójának szükségességességétől, eltérők azonban a vélemények e köztünk abban a tekintetben, hogy úgy látszik, a kormány azt az álláspontot véli helyesnek, hogy hallgat erről a kérdésről, mi pedig igen isokan azon az állásponton vagyunk, hogy é^oen a bársonyszékből, ahonnan a szó messzebbre hallatsaik, erre a körülményre sűrűbben kellene rámutatni. T. Képviselőház! Nem vonhatja ki az ember magát ennek a törvényjavaslatnak elbírálásánál annak a három rendeletnek elbírálása alól sem, amely három rendeletet a kormány a bírt felhatalmazás alapján kétségtelenül jogosan és törvényesen kiadott. Ezek közül az adókra és illetékekre vonatkozó rendelet nem tudom, miért került úgy a gyűlölet homlokterébe. Ém, aki mint a 33-as bizottság tagja, ennek a rendelettervezetnek szószermti szövegét már annak kiadása előtt ismertem, örömmel láttam ebben a rendeletben igen sok rendelkezést. Például a kiadott rendelkezéseknek legnagyobb része az elmúlt hónapokban tapasztalt hiányosságokat pótolja, nem létező rendelkezések hiányát pótolja, a szokásos adókijátszások lehetőségét szünteti meg. Éhben a vonatkozásban tehát ez a rendelkezés nem támadható. Abszolúte üdvös, szükséges és halaszthatatlan rendelkezések vannak benne az adókijátszások kikerülésére. Örömmel kellett konstatálnom azt is, hogy ezekben a rendelkezésekben óvatosan kalkulál a kormány, amikor egy-egy új adóneom várható bevételét számszerint tünteti fel. Örömmel kellett látnunk, hogy számít például a házadénál a csökkenő bérösszegekre, számít arra, hogy a lakások nehezebben lesznek bérbeadhatók és számít arra, hogy a jövedelmek a bekövetkező költségvetési esztendőben majd általában csökkennek. Hasonlóképpen magint csak dícsérően kell megemlítenem, — senki sem tette még, csodálom, hogy az egységespárt soraiban ezt nem domborítják jobban ki, — hogy például a házadé kérdésében a parasztházakat, a kettőnél nem több szobás kisházakat mentesíti az alól az 5%-os plusz alól, amelyet most minden háztulajdonosnak terhére ró a nyers jövedelem után. íme, megint egy megnyugtató határozvány. Nincs rá befolyásom, semmi közöm sincs ahhoz, hogy a két kormánypárt miként dolgozik a parlamentben, de korholnom kell azt az eljárást, amely elmulasztja az ilyen dolgokat jobban kidomborítani, mert a lakosság széles, nagy köreiben nagy megnyugvást kelt az, hogy ennek az adó- és illetékrendeletnek ilyen üdvös határozványa is van, hogy 5%-os többletet követel ugyan a nyers jövedelem után, de a parasztházat, a kisházat kiveszi ez alól. Hasonlóképpen üdvös ennek a rendeletnek az a része, amely megszünteti a természetes és a jogi személy közötti indokolatlan különbségtételt, tehát megint olyan igazságtalanságot, amely ezideig fennállott, amikor a jogi személy nagy úr volt a tekintetben, hogy az adófizetés tekintetében könnyebben mentesült. Hasonlóképpen örülök, amikor olvasok egy rendeletet, amely a mérlegkészítés furfangját akarja megakadályozni. Hiszen köztudomású, hogy Magyarországon a mérlegkészítésnek egész tudománya fejlődött ki. (Egy hang jobbfelől: Zsonglőrök!) Mint külön talentumokat (Jánossy Gábor: Bűvészek!) fizetik azokat az ügyes férfiakat, akik pompásan tudnak, úgy készíteni mérleget, hogy arra azután kevés adóteher esik. Amikor olyan adórendeletet látunk, amely a ménlegkészítés furfangját kontrakarirozni igyekszik, megint csak meg kell állapitanom, hogy a rendeletnek ez a része, ez a határozványa üdvös. Ami a társulati adóra vonatkozó rendelkezést illeti, engem teljesen kielégített volna a 25%-os plusz, amelyet a társulatoktól követel a kormány, ha véletlenül az indokolást el nem olvastam volna. Amikor azonban az indokolásból azt olvasom, hogy az elmúlt esztendőben Magyarország 3700 társulata közül több mint 2000 nem adózott — a parlament által mindenesetre honorálandó ez a beismerés —, amikor olvasom azt a beismerést, hogy körülbelül 1300 társulat azért nem adózott, mert nyereséget uem mutatott ki, ismét másik, nem tudom hány száz azért nem adózott, mert adóbevallását nem terjesztette be idejében és akkor jön egy kormányrendelet, amely ennek az abszurd állapotnak véget vet, amely kikutatja, hogy ezek anem adózó társulatok minő saját tőkével rendelkeznek és megállapítja, hogy az elmúlt esztendőben 1200 millió pengő értékű tőke nem volt megadóztatva: el kell ismernem, hogy a kormány végre igen helyesen tiszta vizet öntött a pohárba, leplezetlenül feltárta adónyavalyáink egy részét és nyilvánosságra hozta, hogy az adóztatás terén milyen kiváltságos helyzetet foglaltak el ezideig a nemadózó társulatok. Helyes tehát a kormány eljárása, hogy kutatta ezeknek a nemadózó társulatoknak saját tőkéjét és saját tőkéjének két ezrelékét, mint minimális adótételt állapította meg számukra, hivatkozva arra, hogy a jövedelemadónál is létesített már ilyen valamit, amikor kimondotta, hogy a jövedelemadót fizetni kötelezetteknek saját tőkéjük után akkor is, ha a nyereséget nem mutatnák ki, annak két ezreléke erejéig jövedelmi adót kell fizetniök. Meg kell tehát állapítani, hogy ennek az adórendeletnek igenis, vannak előnyös és üdvös rendelkezései is. Amikor azonban választópolgáraim^ vezetői élettartam ezt az új rendelkezést elbírálás céljából, azok kévéseitek a kétezrelékes adókulcsot és nyomban arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ha igaz az, hogy70*