Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-68

452 Az országgyűlés képviselőházának nek a magas jövedelmeknek védelmezésével kapcsolatban nem lehet magánügynek deklarálni azt, hogy valamely nagyvállalat minő illetményekben részesíti a maga direktorait. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Mert mi történt egész Európában? Nemcsak Magyarországról beszélek, hanem a német birodalomról, Ausztriáról és számos más országról is. Mi történt ott az elmúlt pénzügyi válság folyamán? Eveken keresztül rossz vállalatok mammutf izetéseket élvező igazgatóságai elvitték az utolsó pénzeket és vagyontételeket és amikor az összeomlás jelentkezett, akkor az államnak kellett ezeket szanálni. Németországban összesen egy bank maradt, amelyet az államnak nem kellett szanálni. Ausztriában a Kredit-Anstalt helyzete és gesztiója ismeretes ebben a Házban. Nem magánügy az, hogy amikor jól megy egy vállalatnak, vagy látszólag a bajok még nem szakadtak rá,, óriási jövedelmeket vesznek fel a direktorok, ellenben ha baj van, akkor jöhet az állam és szanálhatja az intézeteket (Andaházi-Kasnya Béla: Iskolapéldája a Földhitelbank!) az adófizetők keserves pengőiből. (Úgy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon. Andaházi-Kasnya Béla: Paupera gyönyörű jövedelemmel ment el!) Nem magánügy ez t. Ház! Nem magánügy, a nagytőkének nemzeti ellenőrzése, hanem közérdek (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és olyan követelmény, amelyről mi semmi körülmények közt soha lemondani nem fogunk (Helyeslés a baloldalon.) és visszautasítjuk a pénzügyminiszter úrnak azt a vádját, mintha ebben a kommunista gondolkozásnak csak a legcsekélyebb szikrája is volna, mert állítom, hogy a jó erkölcs, amelyen egyedül épülhet fel eery kapitalista termelési rendszer, azt követeli, amit én itt bátor voltam felemlíteni. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon) Végezetül azt kérdezem önöktől, olyan normális viszonyok között vagyunk mi itt trianoni Magyarországon, hogy ilyen kényelmes laisser faire, laisser aller-féle gazdasági elmélettel ezt a 8 millió magyart ezen a szűkre szabott földön el tudunk tartani? T. Ház! Ez az ország ma egyike Európa legsűrűbben lakott országainak. Itt 93 lakos esik négyzetkilométerenként. Rendkívül nehéz körülmények között, tőkeszegényen, ipari nyersanyagok híjával küzködve és a meglehetősen mostoha klíma által is állandóan terhelve kell nekünk négyzetméterenként több embert eltartanunk, mint például a gazdag Franciaországnak, vagy a nálunknál iparosítottabb Ausztriának. Nagyon nagy és nehéz feladat ez. A nemzet tiszta jövedelme alig fokozható. Ha arra gondolunk, amit a pénzügyminiszter úr nagyon helyesen mondott, hogy nem akar több proletárt látni, mert hiszen az kell, hogy legyen minden állam kormányának legfőbb célja, hogy tőkéseket, kistőkéseket produkáljon minél nagyobb számban, hogy önálló vagyonhoz és megélhetéshez juttassa a nemzet minél több dolgozó exisztenciáját, ki kell jelentenem, hogy ezt a célkitűzést teljes egészében magamévá teszem, de ugyanakkor azt keli mondanom, hogy ennek a célkitűzésnek nincs nagyobb veszedelme, mint az az elv, amit a pénzügyminiszter felállított akkor, amikor az illimitált magasságú magas jövedelmek mellett tört lándzsát. (Andaházi-Kasnya Béla: Maharadzsák istápolása!) Mert ha néhány nagy kézbe halmozódik össze az a csekély nemzeti jövedelem, akkor a nemzet széles rétegei jövedelem és megélhetés nélkül maradnak ebben az országban. Ha az történik, ami az elmúl/ 68. ülése 1932 április 18-án, hétfőn. 12 évben történt, hogy egyre jobban pauperizálódik a társadalom, ha azt latjaik, hogy a köszállításoknál a kisipar helyett mindenütt a nagyipar lép előtérbe, ha azt látjuk például, hogy a független mérnökökkel és vállalkozókkal szemben a kartellek a maguk árpolitikájával szabadon és tetszés szerint tudnak versenyezni és tudják az árakat diktálni, akkor igenis azt kell mondanom, hogy itt nem is egy párt álláspontját, hanem a dolgozó 8 milliónyi magyar nép egységes felfogását juttatom kifejezésre (Úgy van! Ügy van a baloldalon. — Ulain Ferenc: Tragikusan igaz!) akkor, amikor a túlságosan magas jövedelmekkel szemben a a nemzeti jövedelem észszerű megoszlását vagyok bátor proponálni. (Élénk helyeslés a balés szélsőbaloldaloni — Andaházi-Kasnya Béla: Nem tisztességesen szerzett jövedelmek!) T. Ház! Szeretnék még rátérni arra, hogy mit tegyünk ebben a helyzetben. (Halljuk! Halljuk!) Ugy érzem, (hogy bizonyos jogggal illethetnének engem a túlsó oldalról szemrehányással, amikor kifogásolom az egyoldalú adóemeléseket és fizetésleszállításokat és a másik oldalról követelem, hogy a kormány egy nagy egységes koncepció keretében oldja meg ezt a helyzetet, amelynek alapvető hiánya mégis ésak az, hogy jövedelmeinkből nem győzzük fedezni kiadásainkat. Tényleg, a demagógia vádjával lennék illethető, ha nem tudnék egy — nem is egy, hanem több — konkrét megoldási lehetőségről beszámolni, amelyek legjobb meggyőződésem szerint alkalmasak arra, hogy ha nem is máról-holnapra megoldják, de igen rövid időn belül lényegesen megjavítsák a helyzetet. (Halljuk! Halljuk!) Ügy érzem, teljesen felesleges dolog arra törekednünk, hogy a puskaport még egyszer feltaláljuk. A puskapor fel van már találva. Alkalmam volt — azt kell mondanom, rendkívül örülök, hogy alkalmam volt — arra, hogy a múlt év őszén, amikor Anglia körülbelül olyan helyzetben volt, mint amilyenben mi vagyunk, — «körülbelül» alatt nem azt értem, hogy anyagilag olyan helyzetben lett volna, hanem körülbelül ugyanolyan problémákkal állott szemben, amelyek nem oldhatók meg könnyebben, mint a mi problémáink, mert a földgömb egyharmadát rendben tartani és gazdasági egyensúlyban tartani van olyan probléma, mint a kiesi trianoni Magyarország gazdasági rendjéről 'gondoskodni — közvetlen közelből lássam azt a tusakodást és íviaskodást, amely mondjuk régmúlt idők gazdasági felfogása és a mai, a XX. század rendkívül kellemetlen és kényelmetlen problémáiból származó kényszerű megoldások között adódott, amely helyzet azért rendkívül súlyos és tragikus, mert a XIX. század sokkal nívósabb, sokkal job*b, sokkal kellemesebb gazdasági helyzetet jelentett, amelynek standardjáról leszállni a mai, békeszerződések és a gazdasági világháború által elrontott szituáció nívójára rendkívül fájdalmas és idősebb emberek talán már nem is képesek rá. Angliában a múlt év szeptemberében zajlott le ez a nagy közgazdasági, azt mondhatnám, elméleti küzdelem, amely után felbontotta Angliában a pártkereteket, százesztendős elméleteket kényszerített arra, hogy félreálljanak, és az angol államháztartás egyensúlya, a kereskedelmi mérleg megjavítása, a munkanélküliség csökkentése, az ipari és mezőgazdasági termelés válságának eliminálása terén félesztendő alatt egészen csodálatos eredményeket mutattak fel.