Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-68

Az országgyűlés képviselőházának 68. ülése 19S2 április 18-án, hétfőn. 449 künk igenis meg kell jelennünk Berlinben, Párizsban, Londonban és a magyar gazdasági életre, a magyar mezőgazdaság mai helyzetére való hivatkozással, gyakorlati és konkrét propozíciókat kell tennünk. T. Ház! Ma még abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell üres kézzel kimennünk. Elvégre ha Németországba megyünk ki, a mi agrár exportunk felvétele ellenében az egész cseh importot fel tudjuk még ajánlani Németországnak. De ugyanez áll a francia relációban is, elvégre még meglehetősen sok szabad terület van, ahol kereskedelmi szerződések hiányában még szabad lehetőségek nyílnak kompenzációk nyújtására. Használjuk ki ezt a rövid időt, mert nem sok idő van már hátra, nincs már annyi időnk, mint amennyit Korányi pénzügyminiszter úr lát, (Ügy van! Ügy van!) mert ha a

t mezőgazdasági piacok biztosítását ebben a megítélésem szerint lélektanilag kedvező és politikailag reményt nyújtó helyzetben nem érjük el teljes energiával, ez a konjunktúra is el fog múlni és mások fogják learatni ennek a lehetőségnek minden hasznát. (Gr. Hunyady Ferenc: Benes úrnak lesz a külpolitikai sikere, amint egy párszor már eddig is volt!) T. Ház! Végigtekintve mindezeken a gazdasági jelenségeken, ha összegezni akarnám a szituációt, ha összegezni akarnám, hogy ez elmúlt évben a felhatalmazási javaslat alapján kibocsátott rendkívüli intézkedések minő eredményekkel jártak, akkor egy tragikus tartalmú Hő fer-jelentés jut az eszembe, amely úgy szól: Lemberg még a birtokunkban van! (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) A mai helyzet szignatúra j>a körülbelül abban a mondatban foglalható össze, hogy még: birtokunkban vannak azok a politikai és gazdasági eszközök, amelyekkel most már végre egy koncepciózus, nagyszabású és bátor reformpolitika útján megvalósíthatja a magyar nemzet elsősorban a termelő rétegek érdekében a szükséges intézkedéseket, még megmenthető a szituáció, de ha az eddigi úton haladunk tovább, ha csak utána / lovagolunk a rohamléptekben előttünk járó válságnak, ha kellő erélyes intézkedésekkel nem tudunk elébe kanyarodni a lejtőn lefelé guruló állam szekerének, akkor nincs már megállás ezen a lejtőn és rendkívül komoly és nagy felelősséget vesz magára az, aki ebben a helyzetben akár egy végső pesszimizmus karjaiba veti magát, akár indokolatlan optimozmus révén, a könnyelmű vagy legalább is kellőleg át nem gondolt és következményeiben végig nem gondölt pénzügyi improvizációkkal véli a mai helyzetet orvosolni. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Méltóztassék megengedni, hogy a konkrét helyzet feltárása után rámutassak arra a szellemre is, amely engem bizalmatlansággal tölt el. (Halljuk! Halljuk!) Ezt a szellemet, amely Korányi pénzügyminiszter úr múltkori készedéből csendült ki, jól ismerjük, mert hiszen az elmúlt 12 évben minden látszat-agrárizmus és azt kell mondánom, hivatalos résziről űzött agrárdemagógia ellenére ez a nagy kapitalista érdek volt a centrális gondolat, ez volt a múlt rendszer gondoskodásának legfőbb célkitűzése. (Ügy van! Ügy van! balfélől.) Igen t. Ház ! Azt kell kérdeznem itt önöktől, hogy vájjon éppen ma időszerű-e, ha Magyarország pénzügyminisztere a túlzott adósvédelem ellen tart nekünk itt előadást, hát tényleg ez a bajunk nekünk itt ma ebben az országban, hogy az adósnak olyan fényes és rózsás a helyzete és hogy az adós meg lévén túlságosan védve, a szegény hitelező hova-tovább tönkre fog menni? Tudom jól, hogy minden újabb kihitélezésnek az adósvédelem bizonyos mértékig akadálya, sőt megengedem azt is, hogy a rendelkezésekben vannak hibás és orvoslandó részletek. Ha nagyjában és egészében nézem ezt a kérdést, akkor azt kell mondanom, hogy a mai időkben, amikor a magyar földbirtok 40%-a — ezt a pénzügyminiszter úr is elismerte, valószínűleg Konkoly-Thege^ közismert adatai alapján — nemhogy adóssággal van terhelve, hanem túl van terhelve adóssággal, — ha csak ezt a 40%-ot veszem is — akkor is ennek a 40%-nak helyzete is olyan rendkívül fontos nemzeti problémát jelent, amelynek megoldása nélkül a mai gazdásági helyzet nem orvosolható, (Jánossy Gábor: Igaz!) mert méltóztassék csak azt venni, az eladósodott gazda nem tudja a földjét megfelelően megművelni, kénytelen munkaeszközeit, instrukcióját elkótyavetyélni, a föld

1 rosszabb megművelése a külterjesebb gazdálkodás abszolút számokban sújtja az egész nemzet gazdagságát és évekre kiható károkat és bajokat okoz az országnak. De, t. Ház, azt kérdezem itt önöktől, vájjon a mai helyzet olyan-e hogy jó lélekkel bárkit rá lehet arra szorítani, hogy fizesse vissza adósságát? Aki ma adósságait vissza akarja fizetni, az likvidálni kénytelen. Aki pedig ma vagyonát likvidálja az egészen bizonyosan tönkrement még akkor is, ha jelentékeny aktívái vannak. Nem árulok el talán titkot, hogy a múlt év őszén, amikor Londonban kint voltam, az ottani igen befolyásos pénzemberek megítélése szerint az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb bankjai is akkor pillanatnyilag olyan helyzetben voltak, — nem tudom, megváltozott-e ez a helyzet azóta — hogy akkor likvidálniok kellett volna, valamennyien inzolvensek lettek volna. Kérdem önöktől, igen t. Ház, hogy itt a belföldön, ha nagybankjaink, iparvállalataink máról-holnapra adósságaik kifizetésére és likvidálásra szoríttatnának, maradna-e itt még valaki, aki megél és aki dolgozni tud? Hát éppen csak a magyar mezőgazdasággal szemben lehet és szabad az adósvédelmet kifogásolni eß szorítani likvidációra azt a gazdát, aki nem azért nem fizet, mert nem akar fizetni, hanem azért, mert immobil vagyonát nem tudja még részben sem mobilizálni? (Igaz! Ügy van! balfelŐlJ Ez a legnagyobb problémája a magyar gazdasági életnek. (Ügy van! Üav van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Kun Béla: így van a kisiparos is! — Vázsonyi János: Minden kisiparos és kereskedő ebbe pusztul el!) T. Ház! Mi kell hogy legyen Magyarország pénzügyminiszterének célkitűzése ilyen helyzetben? Minimálisan az, hogy legalább is kitolja és elodázza az adósságfizetést, hogy legalább is elodázza az adósságok likvidálását és a vagyontételek eladását olyan időre, amikor megfelelőbb áron, vagy jobb hitelviszonyok mellett komolyabb megrázkódtatások nélkül ez az operáció tényleg keresztülvihető. Kitolni a válságot, időt nyerni, — ez már magában véve is nagyon lényeges eredmény lenne, s ebből a szempontból sajnálattal kell megállapítanom, hogy a magyar pénzügyminiszter úr semmi, de a legcsekélyebb megértést sem mutatta evvel a problémával szemben. Elnök: Képviselő tír, lejárt a beszédideje. Szíveskedjék beszédét befejezni. Eckhardt Tibor: Tisztelettel kérem, méltóztassék beszédidőmet egy órával meghoszszabbítani, miután éppen most akarok rátér64*