Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-68

44Ó Az országgyűlés képviselőházának ságot, hogy a törvény a szabály, a rendelet pedig a kivétel. Viszont az is megcáfolhatatlan tény, hogy ezt az elkülönítést nem lehet egy előre meghatározott menetrendnek pontosságával és egy soha nem változható kategóriának szilárdságával megállapítani, hanem az adott viszonyok kényszere szabályozza, hogy mikor melyik jogszabályozó úthoz forduljunk. A legtöbb alkotmányos országban maga a törvényhozás szokta megbízni a kormányokat, hogy bizonyos körülmények között rendeletek útján intézkedjék. Az angol alkotmány már ősidőik óta él a rendeleti jogszabályokkal (Felkiáltások balfelől: Ide is tessék fordulni!) és mostanában is, amikor ott a pártok változnak, felváltják egymást, látjuk, hogy igen gyakran él az angol alkotmányos élet a rendelet jogszabályozásával. (Sándor Pál: Alkotmányos életről nem lehet beszélni nálunk!) Elnök: Sándor Pál képviselő urat tigyelmeztetem, hogy ilyen természetű megjegyzésektől szíveskedjék tartózkodni, (liláin J^erene: Csak igazat mondotta!) Uiain Ferenc képviselő urat rendreutasítom. Tessék csendben maradni, (Jánossy Gábor: Azt is lassan mondta!) Dési Géza előadó: Németországban hosszú évtizedek óta, de különösen a legutóbbi időkben — hiszen ezt mindannyian tudjuk — állandó gyakorlattá vált a rendeleti úton való jogszabályozás és látjuk, hogy a német kormány milyen mélyen nyúl bele a legfontosabb közgazdasági és közszabadsági kérdésekbe. Ez nagyon is megérthető, hiszen a pihenést nem ismerő élet szüntelen szabályozást követel. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Ma rendkívüli időkben vagyunk, amikor minden változik, csak a változás állandó, amikor a felmerülő szükségleteket lehetetlen kizárólag a törvényhozásnak nehézkesebb és lassúbb útján megoldani és kénytelen a parlamentek a kormányokhoz fordulni a gyorsabb, sürgősebb rendeleti intézkedések végett. A magyar alkotmányos élet már régtől fogva ismeri ezt a jogállapotot. Például 1848ban, amikor tehát a szabadságnak nemcsak hajnalhasadása volt, hanem valóságos delelő napja ragyogott, (Ügy van! jobb felől!) iaz 1848. évi XVIII. te. 17. §-a a következőket rendeli (olvassa); «A sajtó vétségek felett nyilvánosan esküdtszék ítél. A ministerium felhatalmaztatik, hogy a bűntető eljárásról szóló javaslatnak elvei szerint az esküdtbíróság alakítását rendelet által eszközölje.» Látjuk ebből a példából, hogy igazán nem reakciós időkben milyen életbevágóan fontos és a közszabadságot annyira szervesen érintő kérdésben a törvényhozás a kormányt hatalmazta fel (Szakács Andor: Deák Ferenc volt az igazságügyminiszter!) mégpedig nem regulativ, hanem konstitutív, jogalkotó és jogmegállapító rendelet kiadására. (Uiain Ferenc: Ide felénk is forduljon előadó úr!) Nagyon hízelgő rám nézve és csak én vesztek, ha olykor nem fordulok arraIgaz, hogy a törvényhozás által adott felhatalmazás alapján kibocsátott kormányrendeleteknek a felhatalmazás keretei között kell maradniok, (Uiain Ferenc: No lám, ez a legfontosabb!) de megtörténhetik, hogy a határok oly tágak, hogy azokból a rendeletnek újbóli felhatalmazás nélkül való megváltoztatása önként következik. Akkor nem lehet kifogásolni, hogy a kormány az adott viszonyoknak kényszere folytán saját belátása szerint a felmerült viszonyokhoz képet megváltoztatja a rendeletet. Nálunk a bíróságok a rendeletek megítélésében csak arra szorítkozhatnak, hogy vájjon a 68. ülése 1932 április 18-án, hétfőn. rendeletek tartalma töryényszerű-e és felhatalmazás esetében arra, hogy vájjon a rendeletek a felhatalmazás korlátai közt mozognak-e. Ismerni kell tehát a felhatalmazás szövegét, azonkívül pedig ismerni kell a felhatalmazás intencióit is, vagyis mi volt az az ok, amely miatt azt a felhatalmazást adták és mi volt az a cél, amelyet a felhatalmazás végrehajtásával el akartak érni. Ha a rendelet ezeket a külső és belső korlátokat túl akarná lépni, akkor köteles a kormány a törvényhozástól újabb felhatalmazást kérni. E tekintetben irányadó az 1879 : XL. tcikk, amely a következőként rendelkezik (olvassa): «A kormányrendelet a törvénnyel összeütköző intézkedéseket nem állapíthat meg.» Ez a törvényhely tehát hitelesen, r szabatosan és félremagyarázás kizárásával állapítja meg a törvény és rendelet jogbeli viszonyát. Azt jelenti, hogy a rendelet nem ütközhetik a törvénybe és ha mégis beléütköznék, akkor a törvény marad erősebb és a rendeletnek a törvénnyel szemben deferálnia kell. De ez a hiteles nyilatkozat egyúttal azt is jelenti, hogy ha m amennyiben a rendelet nem ütközik a törvénybe, akkor és annyiban éppen olyan joghatályos, pint maga a törvény. A magyar alkotmányos élet mindig ismerte és hirdette ezt iaz elvet. Nagyon érdekes az 1865-iki országgyűlés alsó Házának első felirata, amely a következőképpen szól. Ennek, mint jogtörténeti érdekességnek ismertetésére vagyok bátor a mélyen t. Ház figyelmét kérni. (Olvassa): «Átmeneti korszakban, általában rendkívüli viszonyok közt a felelős minisztériumnak eljárása sem lehet minden tekintetben oly szorosan szabályszerű, mint az alkotmányos élet rendes folyamában. Az országgyűlés ezt mindig figyelembe veendi és a felelős magyar minisztériumnak, mint parlamenti kormánynak eljárását szigorúság helyett méltányos elnézéssel fogja elbírálni.» Érdekes ezt megemlíteni, mélyen t. Ház, már azért is, mert íme 1865-ben kelt a felirat, sok évtized előtt és oly modern, oly friss, annyira megérti az életet, annyira alkalmazkodik a viszonyokhoz, annyira vezet az általános helyzetnek, a parlamenti életnek, a kormányról való helyes felfogásnak megítélésében, hogy ma is elmondhatjuk, hogy az 1865. évi országgyűlés hivatása és feladata magaslatán volt és íme, egy példa arra, hogy nem kell mindig ócsárolni a régieket és öregeket. (Uiain Ferenc: Csak az újakat!) Nem minden rossz, csak azért, mert régi és nem minden jó, csak azért, mert új. (Zaj balfelől.) A magyar életnek éppen abban van az ereje, hogy fejlődésben mindig szervesen ragaszkodik a múlt hagyományaihoz és csak azt fogadja el a jelenben, ami megfelel a magyar géniusznak, a magyar örökségnek, a magyar élet természeti feltételeinek. (Ügy van! jobbfelŐl.) _ Érdekes, ha a magyar politika és közjog tudományos művelőinek nyilatkozataival foglalkozunk. Megemlítem Concha Győzőt, Kiss Istvánt, Beksies Gusztávot, dr. Nagy Ernőt, akik mind az általános államjog, mind a magyar jog nézőpontjából ; lényegileg ezeket az elveket vallották. A tanítvány hálája, kegyelete és szeretete szólal meg bennem, (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) amikor megemlékezem ez alkalommal volt nagyemlékű professzoromról, dr. Nagy Ernőről, a kiváló magyar köz jogászról, és bátor leszek idézni ezekre a kérdésekre vonatkozó nyilatkozatát (olvassa): «A törvényhozó akarata a törvényben, a kormányzaté a rendeletben jut kifejezésre.» (Zaj. — Jánossy Gábor: Halljuk! Halljuk! Tanulhatunk tőle!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak !