Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-66

Az országgyűlés képviselőházának 66. haladék nélkül intézkedjék.» (Helyeslés balfelől) Kern akarok hosszú számadatokkal előállni, csak két egyszerű számadattal rá akarok utalni arra, hogy milyen katasztrofális a kézműiparosság helyzete. A fővárosi Statisztikai Havi Füzeteknek most megjelent új száma — mint minden száma — közli a visszaadott iparigazqlványofe számát és összehasonlítja az idén januárban és a múlt év januárjában visszaadott iparigazolványok számát. Ebből az összehasonlításból megállapíthatjuk, hogy esy év alatt, januártól januárig^ milyen változás állott be. A múlt év januárjában még 431 volt a visszaadott ipariigazolványok száma, de ez év januárjában már 619-re emelkedett. Még egy számot: a megkötött tanoncszerződések száma az 1925-től 1930-ig terjedő öt évben 25%-kai csökkent, ami világosan mutatja azt a súlyos veszedelmet, amely az egész kézműiparosságot fenyegeti. (Ügy van! Ügy van! bal felől. — Dinich Ödön: Nem érdemes erre a pályára menni! — Zaj.) Mi most hónapok óta súlyosabb, nehéz munkával vagyunk elfoglalva, mert a közüzemek leépítésének kérdése

r belekerült a bizottsági elintézésnek útvesztőjébe. A mélyen t. kereskedelemügyi miniszter úr, aki a legnagyobb^ jóakarattal és megértéssel tárgyalja ezt a kérdést és valóban őszinte, igaz akaratot árul el a tekintetben, hogy az iparfejlesztési törvény idevágó intézkedéseinek érvényt szerezzen, tárcánként bizottságokat létesített, amely bizottságok letárgyalják az illető tárca keretébe tartozó üzemek kérdését, viszont évekig tartó harccal a főváros autonómiájában sikerült egy üzemvizsgáló bizottság kiküldését elérni. Hogy mennyire az autonómia többségének szívbeli akaratából fakadt ez, semmi sem bizonyítja jobban, mint az

; hogy .a bizottságot a megválasztásától számítva, kilenc hónap múlva hívták össze először ülésre. Egy szóval, ezekben a bizottságokban tárgyalnók a közüzemek leépítésének kérdését. De csekélységem — holott én igazán igyekszem ebbe a kérdésbe elmélyedni és minden lehetséges adatot objektíve megvizsgálni — kénytelen beismerni és .a kézműves iparosság érdekeinek szempontjából, melyet a törvényjavaslat hangsúlyoz, megállapítani, hogy mindezeknek a bizottságoknak működése illuzórius, semmiféle komoly eredményre nem vezethet, mert egyiknél sincs biztosítva az, hogy az az érdekeltség,^ amely az illető üzemben az ő versenytársát látja, betekinthessen az üzem gesztiójába. S miután az, aki nem szakértője a kérdésnek, r az illető üzemek által előterjesztett és természetesen ad usum Delphini készült kimutatásokkal megküzdeni nem képes, ennélfogva ott állunk, hogy szerintem az üzemi bizottságok működése zátonyra fog jutni. Meg kell itt említenem azt az esetet, amikor a pénzügyminisztériumban az államnyomda kérdését tárgyaltuk. Mi sem természetesebb annál, mint hogy ennél a tárgyalásnál _ felvetettem azt a kérdést és kértem, engedjék meg, hogy két^ nyomdász szakértő bemehessen és megvizsgálhassa az államnyomda könyv- és számvitelét, mert hiszen e kettőnek összehasonlító megtekintése nélkül természetesen semmiféle véleményt alkotni nem lehet. Ezt —

f magától értetődik — nem engedték meg. Tudják, hogy miért nem engedik meg! Azután a dohánygyár nem engedte meg azt, hogy dobozgyárát és annak számadásait megülése 1932 április lU-én, csütörtökön. 367 vizsgálhassuk, holott felvetettem a kérdést, hogy a dohánygyárnál csak nem kell félni attól, hogy nem a saját dobozgyáránál, hanem a betekintő konkurrenseknél fogja a dobozokat megrendelni. Azi államnyomdára sem képes befolyást gyakorolni a magánnyomdaipar, tehát semmfiéle veszély e tekintetben nem fenyeget. Mindez hiábavaló volt, úgyhogy csak felületes számok és adatok alapján vagyunk képesek valami betekintést nyerni. A fővárosnál már ezen tapasztalatokon okulva nem is mentem idáig, csak azt kértem, hogy az élelmiszerüzem számadásait a Pénzintézeti Központ útján vizsgáltassák meg, hiszen a Pénzintézeti Központ végre az egyetlen hivatalos szerve az államnak ilyen vizsgálatokra, amelyet az összes bíróságok és hatóságok mint irányadót fogadnak el. Ez a javaslatom is elutasíttatott, minélfosrva azt az elnöki állást ott is hagytam. De vannak még humorosabb dolgok is. Így . pl. a váci fegyház is külön nyomdát tart. fenn. Az igazságügyminiszter úr személyes közbenjárására volt szükség, hogy végre egy nyomdászszakértőnek megengedjék ennek a nyomdának megtekintését. A szakértő megjelent, de a könyvekbe betekinteni már nem engedték, mert ezt a fontos állami titkot nem lehetett megsérteni, minélfogva természetesen az a szakértő nem látott semmit, csak egynéhány rabot, aki ott dolgozott, s el kellett hinnie és el is hitte, hogy máskor is, mikor nincs bejelentve egy szakértő megjelenése, ugyanúgy néz ki a nyomda üzeme, mint mikor ő megtekintette. (Nagy Emil: örüljön, hogy nem zárták be! — Derültség.) Ennélfogva ott semmiféle pozitívumot megállapítani nem lehetett. De a legjellemzőbb az, ami a községi élelmiszerüzemnél fordult elő. Másfél évvel ezelőtt megjelent a lapokban, hogy a fővárosi kórházi ügyosztály szakértőt küldött ki annak megvizsgálására, vájjon a kórházaknak nem túldrágán szállít-e a községi élelmiszerüzem. A lapok szerint a főváros szakértőjének jelentéséből az derült ki, hogy évi 300—350.000 pengővel drágábbak ezek a szállítások. Én akkor eljártam az időközben — sajnos —

; elhunyt Némethy Béla tanácsnoknál, aki kezében tartva a jelentést azt mondotta, hogy ő ezt átszámítja és az autonómia rendelkezésére bocsátja. Amikor azután az üzemi bizottság összeült és kezdte tárgyalni az élelmiszerüzem dolgait, én követeltein ennek a jelentésnek előterjesztését. Erre a közélelmezési ügyosztályt vezető tanácsnok a következő választ adta: Némethy tanácsnok úr meghalt és mi bárhogy kerestük is ezt a jelentést, nem voltunk képesek többé megtalálni, mert az csak egyetlenegy példányban készült és — amint én mondottam és amint Fenyő Miksa t. barátom mondja — valószínűleg szegény Némethy a sírba vitte magával. De még érthetetlenebb az, hogy hogyan tűnt el a főváros organizációjának keretéből az a szakértő, aki ezt a szakértői jelentést készítette. Mert hogy ez a jelentés csak egy példányban volt meg, és szegény Némethy utolsó akarata az volt, hogy vele együtt temettessék el, ezt el lehet hinni, de hogy gyermekrablók elrabolták azt a szakértőt, aki a fővárosnál ezt a jelentést készítette: ez még a főváros üzemi bizottságának hiszékenységét is túlságos mértékben terheli meg. (Derültség.) Ezekre azért voltam bátor hivatkozni, hogy méltóztassanak látni, hogy az összes hatósági üzemek organikusan egységes frontot képeznek a tekintetben, hogy senki betekintést ne nyerhessen az üzemek dolgaiba. Éppen azért 52*