Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-65
350 Az országgyűlés képviselőházának semmi olyasmit válaszkép nem kaptam, ,ami ezt a dolgot közmegelégedésre likvidálhatta volna, nem veszem tudomásul. (Helyeslés balfelöl. —Fekete Lajos közbeszól. — Hegymegi Kiss Pál: Tetszik ez a képviselő úrnak!) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a belügyminiszter úr válaszát tudomásul venni, igen vagy nem! (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik ia választ tudomásul vasízik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a választ tudomásul vette. (Ulain Ferenc: Éljem! Ütni kell a magyar népet! — Ellenmondások jobb felől. — Györki Imre: Osak kardlapozni és pofozni! Kardlapozni és pofozni: ez a fizetség!) Csendet kérek. (Ulain Ferenc: Ütni kell a csendőrökkel!) Bejelenteni, hogy Andaiházi-Kasnya Béla képviselő úr a pénzügyminiszter úrhoz bejegyzett interpellációjának elhalasztását kéri. Méltóztatnak ezt megadni 1 ? (Inén!) A Ház a halasztást megadja. Ugyancsak Andaházi-Kasnya képviselő úr kéri a földmívelésügyi miniszter úrihoz a va gyón válts ági és kishaszonbérleti földek bértérítménye tárgyában bejegyzett interpellációjának elhalasztását. Méltóztatnak a halasiztást megadni? (Igen!) A Ház a halasztást megadja. Ugyancsak Andaházi-Kasnya képviselő úr kéri a pénzügyminiszter úrhoz intézett, a biztosítóintézetek díjtételei tárgyában bejegyzett interpellációjának elhalasztását. Ezt is méltóztatnak megadni? (Igen!) A Ház a halasztást megadja Sorrend szerint most már következik Dinich Ödön képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz a soroksári Dunaág mindkét partján a volt kikötőépítő kormánybiztosság által axuár 1923-ban történt kisajátítási eljárás kapcsán elvett területek visszaadása tárgyában. A jegyző úr felolvassa az interpellációt. Frey Vilmos jegyző (olvassa): «Interpelláció a földmívelésügyi miniisizter úrhoz. A Duna soroksári ágában még az 1922/23. év folyamián kisajátított partmenti birtokok visszaadása iránt hajlandó-e a miniszter úr intézkedni?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Dinich Ödön: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Közvetlenül Budapest alatt, az összekötő vasúti hídnál kezdődőleg egy forgózsilippel van elzárva a Dunának egyik ága. Ezt hívják soroksári .Dunaágnak. Ez a soroksári Dunaág körülbelül 60 kilométer hosszú. Talán Magyarország egyik legszebb vízrésze ez, amelyet az lutób'bi időkben igen gyakran kerestek fel a nyaralók. Ott a Dunapart jobb- és baloldalán a nyaralók egymásután építkeznek is, birtokocskákat vásárolnak és különösen az az érdekes, hogy az a 40.000 főnyi evezőstársaság, amely eddig folytonosan felfelé evezett Visegrád felé, felfedezvén ezt a csodaszép vízrészt, most már nem felfelé ment, hanem megkerülve a Csepelszigetet, a vizén lefelé indult és azután az alsó forgózsilipen átvontatva hajóját, állóvizén jött fel a Csepelsziget mentén. Ez nem olyan rendkívül fontos dolog, csak azért hívom fel rá t. képviselőtársaim figyelmét, mert ez is valami, ami figyelmet érdemel. Egy Dunaágról van szó, amely alul is, felül is elzárva, teljesen független attól, hogy árad-e a Duna vagy apad. Valamikor régen, abban az időben, amikor a kormányzat akkori vezetősége azt hitte, hogy olyan óriási feleslegek felett rendelkezünk, amelyek megengedik azt a luxust, hogy különféle építkezéseket esz65. illése 1932 április 13-án, szerdán. közölhessünk, — hiszen ennek a téves felfogásnak eredménye volt az is, hogy a kultusztárca erősen túlköltekezett, s a földmívelésügyi tárcának is voltak bizonyos túlköltekezései s különösen erős tervezgetés ei voltak — ezt a Dunaágat akarták felhasználni arra, hogy a Tass közelében lévő úgynevezett alsó forgózsilipet felépítve, sok-sok millióba kerülő öntözőszerkezetet állítsanak fel, amely azt a célt szolgálta volna, hogy a Csepelsziget körüli nagy területet, valamint a Duna-Tisza közének egy^ részét öntözéssel lássa el. (Farkas Elemér: Bár csak megcsinálták volna!) Igen szép elképzelés. Sajnos, az idő megmutatta, hogy azok a remények, amelyek alapján dolgozott egyes minisztériumok érdemes vezetősége, abban a tudatban, hogy tényleg van pénzünk, nem váltak valóra, mert a közeljövőben azután megtudtuk, hogy bizony ezekre a célokra, sajnos, az egyes minisztériumoknak nem áll pénz rendelkezésükre, így következett be aztán a különböző minisztériumokban is a katasztrófa. Nagyon sok tekintetben igazat adtam a kikötőépítési kormánybiztosságnak, amikor ezzel a tervvel jött, és képviselő lévén, én is segítségére siettem, iparkodtam elfogadtatni ezt a tervet az ottani polgársággal, hiszen tudvalévő dolog, hogy a falusi nép minden újítással szemben bizonyos idegenkedéssel viseltetik. De már abban az időben sem tudtam igazat adni a kikötőépítési kormánybiztosságnak abban a tekintetben, Ihoigy ők egy vontatóút építését határozták el. Vontatóút t Budapest alatt, amikor ma nekünk hajónk jár, propellerünk van, autóbuszon közlekedünk! A vontatóút megépítése, jobbról-balról körülbelül 60—70 kilométert számítva egy-egy parton, összesen 120 kilométeres építkezést jelentett volna. Ez a 120 kilométeres útépítés, ha csak az országút felépítésére gondolok, már is óriási földmívelésügyi és belügyi munkát jelentett volna. De vontatóutat építeni Budapest környékén, és amikor az emberek úgyszólván villamossal jönnek fel Budapestre, és így hozzák fel holmijukat, akkor orosz módra ej ulhnyemezni fel, megfogni a kötelet és úgy vontatni fel a hajókat, ez kissé furcsának tűnt fel előttem. Furcsának tűnt fel előttem már csak azért is, mert el tudtam képzelni vontatóutak építését tegyük fel annakidején a Duna-Tiszaközén az összekötőcsatornáknál, ahol messze a fővárostól lehetett volna még abban az időben ilyen vontatást végezni. Ezelőtt 20—30 évvel. Ma, sajnos, erről már nem beszélhetünk, ihanem, hogy Budapest közvetlen közelében vontassanak, ahhoz sok mindenféle szükséges. Először is szükséges az, hogy legyen, aki vontat, már pedig illy ének nincsenek. Nincs, aki vontasson, tehát felesleges dolog vontatóutat építeni. Továbbá ez a Dunaág, amely mai formájában olyan vadregényes, amilyen párszáz évvel ezelőtt lehetett, tele van nádasokkal, egyes részei pedig különösen a partok mentén olyan sekélyek, hogy ha vontatóutat akarnak építeni, akkor ennek a Dunaágnak kikotrása — ahogy én szakértőkkel beszéltem, — 15—20 millió pengőt vett volna igénybe. (Szakács Andor: Csekélység!)ElőszÖr tehát ki kellett volna kotorni kellő mélységűvé ezî, a Dunaágat és csak akkor lehetett volna szó arról, hogy itt vontassanak. Azután meg kellett volna építeni a 120 km. hosszúságú vontatóutat. Ez az egész dolog elgondolásnak igen impozáns valami, de ismétlem, amit előbb is említettem: vontatóutat építeni Budapest I alatt, ezt kissé furcsának találom és azt hi*
