Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-65
340 Az országgyűlés képviselőházának 65. ülése 1932 április 13-án, szerdán. rült-e bele a törvénybe. Ha már egyszer törvénybe iktattuk ezt az 5%-os valorizációt, kérdem, mi akadálya van. annak, hogy legalább annak az 5%-os valorizációnak kifizetése már most megkezdődhessék a hadikölcsönkárosultak karitatív segélyezésének mintájára, hogy a legjobban rászorultakat az állam által e célra rendelkezésre bocsátott összegből karitatív módon segélyezzük. Jól tudom, hogy ez nem megoldás sem a hadikölcsönöknél, sem a biztosításoknál, de bis dat, qui cito dat. Ez olyan fontos körülmény, hogy a mai nagy nyomorúságban nem tudok ennek szükségességétől eltekinteni. Méltóztatnak bölcsen tudni, hogy a, törvény akként intézkedett, hogy ennek az 5%-os ; 1935ben kifizetésre kerülő valorizációnak céljaira az 1928 óta a mai napig megkötött mindenféle biztosításból 2%-ot befizetnek a felügyeleti hatóságnak egy ilyen fond létesítésére, amely alapból azután 1935-ben az 5% ki fog fizettetni. Kérdem: mi történt ezzel a 2%-nyi összeggel? Az én tudomásom szerint ez a 2% ma már 8 millióra szaporodott fel és a felügyeleti hatóság kezelése alatt áll. Kérdem elsősorban a pénzügyminiszter úrtól, hogy hol kezelik ezt a 8 milliót, miképpen gyümölcsöztetik és kérdem utoljára, hogy mi akadálya van annak, hogy e 8 millió kifizetése ilyen karitatív mintára már most megkezdődhessék? (Andaházi-Kasnya Béla: Teleszky nem engedte!) Méltóztassék tekintetbe venni, hogy itt olyan életbiztosításokról van szó, amelyek békeidőben, mindenesetre 1921 december előtt keletkeztek és amely a kisembereknek jó békekoronában befizetett filléreiből adódott össze. (Andaházi-Kasnya Béla: Keserves fillérek!) Ezeket az összegeket csak ]935-ben, akkor is csak 5% erejéig fogják valorizálni. Tisztában vagyok vele, hogy elveszett a hadikölesön, el veszteik ,az infláció folytán ai takarékokban és bankokban lévő betétek, károkat szenvedtek a biztosítóintézetek is, de erre a célra ma már rendelkezésre áll 8 millió pengő, amelyet valahol, azt hiszem, bankoknál kezelnek. Újból kérdem: mi akadálya van annak, hogy legalább az 5%-os valorizáció kifizetését már most megkezdjük? (Andaházi-Kasnya Béla: Majd rámutatok!) Ennek a követelésnek, ennek a kérésnek nem is innen, még kevésbé az én illetéktelen személyem részéről kellene elhangzania, hanem elsősorban a biztosítóintézetek részéről. (Andaházi-Kasnya Béla: Űgyvan! Nagyon Helyes!) Csodálatos az a rövidlátás, az a vakság, amelylyel a biztosítóintézetek ezt a kérdést kezelik. Megjósolhatom nekik, hogy^ ennek a rövidlátásnak, ennek a szűkkeblüségnek, ennek a vakságnak elsősorban ők fogják kárát látni, minthogy üzleti politikájuk, fennmaradásuk, jövőjük szempontjából mindent biztosíthatnak, csak egyet nem, a bizalom visszaálltát, a biztosítóintézetek, a biztosítási tőke és egyáltalán az egész biztosítási kérdés iránt. Egyébként is igen sok kifogás alá eshetik a biztosítóintézetek üzleti politikája. Közismert a gazdasági életben ma már az a mód, ahogyan a biztosítóintézetek a transzfermoratórium és a devizakorlátozások szigorú intézkedéseit megkerülhetik (Andaházi-Kasnya Béla: Nem is kell megkerülniök, mert nem is vonatkozik rájuk!), anélkül, hogy a devizakorlátozások, illetőles: rendeletek áthágásának bűnébe esne- " nek. (Andaházi-Kasnya Béla: Sem a devizakorlátozás, sem a transzfermoratórium nem vonatkozik reájuk!) Elnök: A képviselő úrnak beszédideje lejárt, Farkas Elemér: Tisztelettel kérek 10 percnyi meghosszabbítást. (Helyeslés. — Andaházi-Kasnya Béla: Olyan fontos a téma, hogy beszélhetünk róla!) Elnök: Méltóztatik a kért meghosszabbításhoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Farkas Elemér: Míg a devizarendeletek, a devizakorlátozások valósággal guzsbakötik az egész gazdasági életet, kegyetlen szigorúsággal vonatkoznak mindenkire, a mezőgazdaság már nem tud létezni a devizakorlátozások miatt, addig itt a biztosítóintézetek azok az igazi valutaarisztokraták, akikre ezek nem vonatkoznak, akik átkönyvelés és egyéb címen a rendeleteket megkerülhetik anélkül, hogy a legkisebb mértékben is felelősségre volnának vonhatók. Mi a magyarázata ennek? Megint az, amit igénytelen előadásom elején voltam bátor mondani, hogy a gazdasági életnek ez a nagyon fontos ágazata, ez a nagyon fontos gazdasági szerv, kikerüli az ellenőrzést minden faktor részéről, pedig talán ez az egyetlen szerv, amelynek ellenőrzésére egy állami felügyeleti hatóságot is létesítettünk. Rá kell mutatnom egy másik jelenségre is, amelyet én már abuzusnak vagyok bátor jellemezni. Napról-napra szaporodnak a panaszok, hogy a biztosítótársaságok az utolsó időkben megkötött, idegen valutára szóló biztosításokat sorra mondják fel azon a címen, hogy az illető biztosítottak a díjtételeket abban az eredeti valutában fizetni nem tudják, amelyben a biztosítást megkötötték (Andaházi-Kasnya Béla: Mind idehoztam a Ház elé!), már pedig méltóztassanak nekem mutatni ebben az országban olyan embert, aki a Nemzeti Banktól eredménnyel igényelhetne valutát azon a címen, hogy az életbiztosítása díjtételeinek kifizetésére fog szolgálni? Második kérdésem arra vonatkozik, hogy hajlandó-e a kormány felügyeleti jogánál fogva intézkedni abban az irányban, hogy a biztosítás díjtételei különösen a mezőgazdaságban emelhetők ne legyenek? (Felkiáltások: Sőt le kell szállítani!) Olcsóbbá akarjuk tenni az életet az egész vonalon, árellenőrző bizottságokat állítunk fel, kartelltörvénnyel akarunk operálni az ipari kartellek kinövései ellen és íme, itt áll egy kartell, amellyel senki nem törődik, amely szabadon diktálja a maga árait, amely nem veszi tekintebe a mezőgazdaságnak mai nyomorúságos helyzetét. Nincsen semmire sem tekintettel, csak egyre: a maga üzleti hasznára. Méltóztatnak azt is bölcsen tudni, hogy az infláció ideje alatt jogot adott a kormány a biztosítótársaságoknak a díjtételek 50%-osemelésére. (Andaházi-Kasnya Béla: Erre mind rámutattam! Ezek így vannak! AndaháziKasnya Béla t. képviselőtársam nagyon szakszerűen foglalkozott ezzel a kérdéssel, de olyan fontosságot tulajdonítok ,a magam részéről is ennek a kérdésnek, hogy nem lehet eléggé gyakran erről beszélni. (Andaházi-Kasnya Béla: Sőt hálásan köszönöm a képviselő úrnak! Igaza van, nagyon fontos!) Ismétlem, 50%-kal emelték a biztosítók az infláció ideje alatt a díjtételeket. Nem sainálom tőlük ezt a 25 milliós ajándékot, (Andaházi-Kasnya Béla: Azon a címen kapták, hogy esett a pénz!), de azóta ezeket a díjtételeket nem szállították le, sőt a mezőgazdaságban az a helyzet, hogy a mezőgazdaság ezen felül még burkoltan 10%-os szürtaxot fizet azzal az indokolással,, hogy erre