Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-65

Az országgyűlés képviselőházának 65, ülése 1932 április 13-án, szerdán. 339 ság, küzködik és vergődik minden társadalmi réteg egyformán. A kormány éis a törvényhozás pedig a bajok és gondok eme útvesztőjében megfeszített erővel azon fáradozik, hogy egyrészt az állami költségvetés, az állami apparátus megfelelő csökkentésével, másrészt a külföldi hitelezők jolbib belátásra hozásával és harmadsorban a gazdasági bajoknak és gondoknak legalább a világválság enyhültéig pallatív módon való elviselhetővé tételével igyelkezzék az -országot, a nemzetet^ keresztülvinni ezen a pénzügyi és> gazdasági szakadékon. Ennek a küzdelemnek, ennek a heroikus munkának nél'külöahetetlen, nem mellőzhető feltétele a gazdasági élet állandó figyelemmel kísérése, ha másért nem, már csak a pengő értékállandóságának a szempontjából. Éppen ez az, ami engem e pillanatban 'interpellációra késztet, hogy felhívjam a kormány, a törvényhozás és a közvélemény figyelmét arra, hogy van a gazdasági életnek egy ágazata, amely az ország gazdasági és hiteléletének rendkívül fontos szerve, amelynek nem szentel minden faktor olyan figyelmet, amelyet pedig ez^ a rendkívül fontos szerv éppen nemzetgazdasági súlyánál fogva megérdemel. Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy amíg az országban minden más gazdasági szerv, minden más gazdasági ágazat a körülményekhez képest figyelemmel kísértetik, ez az ágazat, mint mondottam, nem részesül olyan figyelemben, mint amilyet súlyánál fogva megérdemel. Hozzá kell tennem, hogy ez a gazdasági ágazat nem azzal hálálja meg azt a csendet, amellyel eddigi működését kísértük, hogy zavartalansága fejében előzékenységgel, hasznáról való bizonyos mértékű lemondással igyekezzék az életet valamenynyiünk számára elviselhetőbbé tenni, a jobb gazdasági jövő reményében, de saját jól felfogott üzleti ; érdekei szempontjából is olyan üzleti politikát folytatva, amely megfelel egy nyomorúságos ország mai nyomorgó helyzetének. T. Képviselőház! A biztosítótársaságokra (Erdélyi Aladár: Szegények!), a biztosítótársaságok üzleti politikájára és a biztosítóintézetek tőkéjére gondolok. Amikor a magyar gazda munkájának rentabilitásáról már beszélni sem lehet, amikor a tisztviselők és a fixfizetéses társadalom a legnagyobb áldozatokat hozza meg egyetlen nagy cél: a nemzet és az ország átmentése érdekében, amikor a gyáripar a legnagyobb küzködéseik között tengeti életét márólholnapra, akkor elvárom és elvárhatjuk valamennyien a biztosítási intézetektől is azt, hogy belátással, hasznukról bizonyos mértékig! való lemondással igyekezzenek az életet elviselhetőbbé tenni valamennyiünk számára és kettőzött erővel igyekezizenek annak a célnak szolgálatába állani, amelyet úgy voltam bátor jellemezni, hogy a nemzetnek és országnak átmentése a jobb gazdasági jövő idejére, f

A magyar (gazdát nem kellett arra kényszeríteni, hogy legjobb termeivényeinek árát, a tisztviselőt, a fixfizetéses kisembert korlátok közé szorítják, igényeit lejjebbszállítják a fennálló törvényes rendelkezések, a magyar gyáripart belátásra fogja bírni részint a kényszerűség, részint pedig — akarom hinni, — a kormányhatalmi szó; egyedül a biztosítótársaságok azok, amelyek ma is fent ülnek az Olimpusz tetején. (Zaj a jobboldalon. — Andaházi-Kasnya Béla: Hallgassák meg, érdekes szakjavaslat, igen fontos!), semmi megértést nem tanúsítván a vergődő magyar társadalom iránt és a múltban kiharcolt előnyeiket ma még növelni, fokozni óhajtják, mintha itt egy virágzó élet volna, mintha itt egy boldog ország lenne ebben a nyomorúságos magyar siralomvölgyben. Interpellációm első kérdéseként azt a kérdést kell intéznem a kormányhoz: hajlandó-e a kormány (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) az 1928. évi XII. tcikket, illetve annak azt a szakaszát, amely az életbiztosítások valorizációjáról intézkedik olyképpen, hogy az 1921. előtt megkötött életbiztosítások csak 1935-ben és akkor is csak 5%erejéig fognak valorizáltatni, megfelelően módosítani? Ez az az intézkedés, az egész biztosítási kérdésnek legfájóbb pontja és az egész valorizációs törvényjavaslatnak ez a pontja okozza a legtöbb elkeseredést a biztosítottak körében. (Ügy van! Ügy van!) Nem keresem most azt, hogy ez az 5%-os és csak 1935-ben kifizetésre kerülő életbiztosítási díj, a valorizációs törvénynek ez az intézkedése milyen körülmények között, megtévesztés, , vagy helytelen adatok alapján jött-e létre? Ezt nem tudom, ezen az úton nem követem Andaház-Kasnya Béla igen t. képviselőtársamat, aki már a múltban ezzel a kérdéssel nagy szakszerűséggel foglalkozott. Csupán- két körülményt vagyok bátor leszögezni. (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! — Andaházi-Kasnya Béla: Micsoda külön kaszinó ezl Zavarják a saját pártjukbeli szónokot! Elnök úr, tessék megvédeni a szónokot! — Szilágyi Lajos: Kérem az audienciát máshol elintézni! — Andaházi-Kasnya Béla: Tessék kimenni, kitűnően berendezett társalgók vannak ebben az épületben.) Elnök: Csendet kérek, Andaházy képviselő úr. (Andaházi-Kasnya Béla: Pont engem, amikor a többiek beszélnek.) Andaházi-Kasnya Béla képviselő urat rendreutasítom. (AndaháziKasnya Béla: Nem érdekel, evvel nem lehet rendet csinálni.) Andaházi-Kasnya Béla képviselő urat másodszor is rendreutasítom. (Andaházi-Kasnya Béla: Köszönöm! Senki többet harmadszor.) Farkas Elemér: Csupán leszögezni kívánom, hogy kétségtelen, hogy ennek a valorizációs törvénynek általános rendelkezései úgy a magánosokkal, mint a bankokkal szemben tekintetbe vették az infláció által

1 okozott tőkeés vagyonelpusztul ás szülte kényszerhelyzetet, de ezt a védelmet fokozott mértékben kiterjesztették a biztosítókkal szemben, akiknek pedig az én legjobb meggyőződésem és tapasztalatom szerint erre nem lett volna szükségük. Másrészt kétségtelen az is, hogy ez az intézkedés elhibázott volt. Értem ezen intézkedés alatt ezt az 1935-ben kifizetésre kerülő, 5%-os valorizációt; mondom, ha ez elhibázott volt is, de még ma is megvan a lehetősége annak, hogy a törvénynek ezt a szakaszát módosítsuk anélkül, hogy a valorizációról szóló törvény pilléreit akármilyen módon megingatnók. Állítom azt, hogy egy 5%-nál magasabb kulcsban megállapított és az sem 1935-ben, hanem előbb is kifizetésre kerülő valorizáció a biztosítótársaságokat sem ingatná meg létalapjukban. Állítom ezt azon tapasztalatom és tudomásom alapján, hogy amikor a valorizációról szóló törvényt tárgyaltuk, a biztosítótársaságok legnagyobb készséggel hajlandók lettek volna 10—15%-os, nem 1935-ben, hanem sokkal előbb kifizetésre kerülő valorizációba belemenni. (Úgy van! a jobboldalon.) Állítom ezt anélkül, hogy — amint ezt szerencsém volt mondani — keresném azt, hogy az 5%-os kulcs milyen alapon, megtévesztés vagy helytelen adatok alapján ke-