Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-55

Az országgyűlés képviselőházának 55. ülése 1932 február 25-én, csütörtökön. 23 rúbb alkalmazása akadályozhatná az ilyen re­gionálisan elhatárolt egyezségeket, ami egy oly súlyos pillanatban, mint amilyen az, amelyben mi ezidőszerint élünk, oktalanság volna.» A második bizottságnak ezt a jelentését kü­lönben a Népszövetség assemblée-ja is jóvá­hagyta, tehát a jelenleg létező legmagasabb nem­zetközi instancia is a gazdasági bizottság jelen­tésének értelmében az ilyen regionális kivéte­leknek rnegengedhetősége mellett foglalt állást. Van azonban valami igazság abban, amit Eckhardt Tibor t. képviselőtársam mondott, abban tudniillik, hogy azok a regionális szer­ződések, azok a preferenciális megállapodá­sok, amelyeket Magyarország kötött az el­múlt esztendőben, nem váltak be. Ezt azon­ban két szempontnak kidomborításával köny­nyen meg lehet magyarázni. Nem is akarok belemenni abba, hogy maguk azok a megálla­podások, amelyek nálunk létesültek, szerfelett bonyodalmas konstrukció alakjában lettek életbeléptetve, amely konstrukcióval szemben még olyanok is, akik ezekben a tárgyalások­ban résztvettek, az első pillanattól kezdve erős szkepszist tanúsítottak és nem akarom említeni azt az előre nem látott nehézséget sem, amely a^ gazdasági helyzetnek hirtelenül beállott romlása folytán ezeknek a szerződé­seknek jótékony hatását, amelyet joggal lehe­tett volna tőlük várni, bizonyos mértékig pa­ralizálták. Van azonban ezenkívül még két olyan ok, amely megmagyarázza azt, hogy speciálisan ezek a szerződések miért nem váltották be azo­kat a reményeket, amelyeket mi hozzájuk fűz­tünk. Sajnos, azok a preferenciális megállapo­dások, amelyek legalább is Közép-Európában az elmúlt esztendőben megkíséreltettek, — meg­kíséreltelek, mert hiszen életbe nem lépett egyik sem — mindig a legkényesebb és a legnehezebb vonatkozásokban akarták ezt az elvet megvaló­sítani. A preferenciális alapgondolat lebegett azoknak a szeme előtt, akik az osztrák-német vámuniót akarták megteremteni. Ez a preferen­cilális gondolatnak alkalmazása volt tehát egy olyan kérdésre, amely az európai politikának ma egyik legnehezebb és legkényesebb kérdésé­hez tartozik. Természetes, hogy ezt a preferen­ciális rendszert, amely legutóbb is itt Közép­Európában bizonyos nóvumot alkot, ebben az egész speciálisan nehéz helyzetben keresztül­vinni nem lehetett. De azok a szerződések is, amelyek egyfelől Németország, másfelől Ro­mánia és Spanyolország között, azután Franciaország és Magyarország, Olaszország és Magyarország között létesültek, tulajdon­képpen egy kissé félreestek attól a vonaltól, amelyen a preferenciális megállapodásoknak megvalósíthatósága nézetem szerint nehéz­ségbe nem ütközhetik. A Népszövetségnek ha­tározatai szerint — amint ezt az imént voltam bátor felolvasni — a preferenciális rendszernek elgondolása az, hogy olyan népek, olyan orszá­gok közt jöjjön létre, amelyek közt bizonyos etnográfiai, földrajzi, vagy történelmi kap­csolat áll fenn. Ez azonban azokban a vonat­kozásokban, amelyekben ezek a preferenciális •szerződések létesültek, egyáltalában nem állít­ható, mert Németország és Románia közt sem etnográfiai, sem történeti, sem földrajzi kap­csolat nincs, és ugyanez mondható azokról a más relációkról, amelyekben a preferenciális rendszer alkalmazását megkíséreltük. Azt hiszem, ha a preferenciális rendszer abban a keretben^ létesül, amely keretet a Népszövetség határozatai kijelöltek részére, hogy tudniillik olyan országokat füz össze egymással, amelyek -közt akár etnográfiai, akár történeti, akár földrajzi kapcsolatok van­nak, akkor nem kell tartani attól, hogy ezt a preferenciális rendszert bárki is kifogásolja, akkor az simán fog életbeléphetni. Abban az esetben azonban, ha mégis minden várakozás ellenére bizonyos nehézségek támasztatnának a tekintetben, hogy Magyarország olyan or­szágokkal — «amelyekkel akár etnográfiai akár történeti, akár földrajzi okoknál fogva szorosabb gazdasági viszonyban van», bizonyos preferenciális szerződéseket létesítsen, akkor megvan a módja annak, hogy Magyarország magának itt szabadkezet biztosítson, hiszen azokkal az országokkal való szerződéseket, amelyek a. preferenciális rendszer alkalmazása ellen kifogást emelnek, hat hónapra fel lehetne mondani, és ha ma nincs szabad kezünk, hat hónap múlva szabad kezet tudunk magunknak teremteni. Igaz, hogy amikor a német-román és a német-magyar ^ preferenciális szerződés ellen hét külföldi állam a legtöbb kedvezményes klauzulára való hivatkozással óvást jelentett be, nem lehetett — legalább ezidőszerint és eddig — ezzel az óvással szemben az illető szerződéseket életbeléptetni. De ennek is meg­van a magyarázata, Németország kivitelének másfél százaléka irányul Magyarországba. A német kivitelnek sokkal nagyobb része irányul azokba az országokba, amelyek a preferenciális rendszer életbeléptetése ellen Berlinben óvást emeltek. Nem lehet várni, hogy Németország felmondja a szerződéseket olyan országoknak, amelyekkel neki sokkal sűrűbb kereskedelmi forgalma vatn, a imi kedvünkért, ahova a német kivitelnek csak másfél százaléka^ megy­De ha a középeurópai országokat, a mi szomszédainkat és magunkat vesszük szem­ügyre, akkor itt egészen máskép áll a szi­tuáció. Hiszen Románia kivitelének 29 száza­léka, Cseh-Szlovákia kivitelének 30 száza­léka, Ausztria kivitelének 31 százaléka, Jugo­szlávia kivitelének 51 százaléka és Magyaror­szág kivitelének 53 százaléka megy ezekbe a most felemlített szomszédos országokba. Ha te­hát itt fel is merülne az a helyzet, hogy egy preferenciális rendszer életbeléptetése ellen nálunk valaki tiltakoznék, mindig meg volna a gazdasági indokoltsága annak, hogy fel­mondjuk azokat a tiltakozó államokkal kötött szerződéseket, amelyek reánk nézve távolról sem olyan fontosak, mint azok az érdekek, amelyeket ezeken a középeurópai országokon belül egymásra támaszkodva meg tudnánk ol­dani. Igen t. Képviselőház! Nézetem szerint ragaszkodni lehet és kell a preferneiális rend­szerhez, mert nem tudom magamnak elkép­zelni, hogy máskép meg tudjuk találni a mi mezőgazdasági termékeink részére azt a bizto­sított és védett piacot, amely nélkül sem a mi mezőgazdasági válságunkat nem tudjuk meg­oldani, de amely nélkül nem fogunk megbirkóz­hatni azokkal az általános gazdasági és pénz­ügyi bajokkal som, amelyek alatt ma az egész ország olyan súlyosan szenved. A magáim részé­ről azon a nézeten vagyok, — amely nézetem­nek már sokszor kifejezést adtam — hogy elsősorban azokban a relációkban kellene meg­próbálni a kérdésnek preferenciális alapon való megoldását, amely országok gazdasági szervezete mintegy kiegészíti a mi gazdasági szervezetünket, szóval az ipari országokban, amelyeknek mezőgazdasági termékek behoza­talára van szükségük, és aimelyek a mi mező­gazdasági termény fölöslegeinket esetleg félve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom