Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-64

280 Az országgyűlés képviselőházának Egyelőre hagyjuk az utódot!) — mindenkinek van utóda, t. képviselőtársam — mondom, nagyon szeretném megkönnyíteni a helyzetét a miniszter úrnak és utódainak is, kimondván, hogy törvény kényszerit a békéltető eljárásokra. Sokat töprengtem, de nem találtam meg igazán az okát azoknak az aggodalmaknak, amelyek a békéltető eljárás végleges és kényszerítő behozatalát hátráltatják. Itt még csak a hatósági jogkör kérdéséről kívánok egy pár szót szólni. Könnyű rálicitálni a javaslat álláspontjára és azt mondani: fejlesszük ki a 'magyar kisipari szervezeteket hatalmas nagy szervekké, adjunk nekik hatósági jogkört, az autonómia jegyében majd ő elfogja látni ezek ügykörét. Szépen szól ez és talán kifelé a viszonyokat nem ismerők előtt népszerűsítésre is alkalmas, azonban az, aki ma ismeri a magyar kisiparosság vidéki szervezeteit, azt a sajnos sokszor alacsony kulturális és gazdasági fokát ezeknek a vidéki szervezeteknek, tudja nagyon jól, hogy a nagyobb fontosságú ügykörök ellátásához szükséges apparátus és az ezen apparátushoz szükséges anyagi erő egyszerűen hiányzik. Hiába akarunk mi ezeknek a vidéki szerveknek hatáskört adni, ha nincsenek meg a szükséges kulturális és anyagi feltételek. Mi volnánk a legboldogabbak, ha ezt tehetnők, mert meg vagyok róla győződve, hogy ezeknek a feladatoknak az autonóm szervezetek jól, sőt a legjobban tudnának megfelelni, de addig, amíg ezeknek premisszái, előfeltételei nincsenek meg, nincs módunkban olyan jogkört adni, amely jogkörtől merem állítani — és nem hiszem, hogy a kisiparossággal érintkezésben lévő képviselőtársaim megcáfolnának — maguk a kisiparosok — már az objektív kritikával bíró kisioarosok is — félnek. Félnek attól, hogy bizonyos hatáskörön túl kapjanak valamit, mert úgy érzik, hogy annak nem tudnának jól megfelelni. (Ügy van! jobbról.) T. Ház! így jutok most már beszédem utolsó részéhez, az ipartestületi központ kérdéséhez, amely kérdés, mint jól méltóztatnak tudni, évek óta benne volt a kisipari problémák központjában. Frühwirth Mátyás t. képviselőtársamtól hallottam itt mindenféle szavazásról, emlékszem is rá, hogy megtartottak ilyet, de megvallom őszintén, egésizen helytelennek tartom azt a kormányzati módszert, amely egy kérdés megítélését, vagy rendezését az érdekeltek, és pedig nem politikai, hanem érdekeltségi érdekelitek szavazatától teszi függővé. Állítom és vallom,, hogy ha a kisipari társadalom bizonyos illetéktelen befolyások folytán úgy határozott volna, — mint ahogy nem határozott — hogy nem akarj a a központi szervet, akkor én mint törvényhozó, úgy érzem, hogy jogosult lettem volna ezt az álláspontot felülbírálni és azt mondani: én úgy érzem és úgy látom, hogy ennek a hatalmas kisipari rétegnek speciális külön szervezetre igenis szüksége van. Frühwirth igen t. képviselőtársamnak igaza van abban, hogy a Kereskedelmi

f és Iparkamarában lévő három nagy termelési ág nem képviselheti olyan erővel a kisipari kérdést, mint ahogy képviselni fogja ezt a tisztán kézmüiparosokból álló központi szerv. De engedje meg, hogy megjegyezzem, nem lehet és nem érdeke magának a kisiparosságnak sem, hogy ennek a kereskedelmi ési iparkamarai rendszernek felforgatásával hozzunk egy új szervezetet. Ezeknek az iparkamaráknak igen kitűnő kiegyenlítő szerepük van, amelyet a mai érdekképviseleti rendszerben lebecsülni annál kevésbbé lehet, mert hiszen a gazdasági verseny és a gazdasági nyomorú$4. ütése 193Ê április lÉ-én, kedden* siág (kiélesedése folytán siajnálattal látjuk, hogy nemcsak az osztályok, hanem a termelőrétegek is minidig jobban fordulnak egymással szembe, azt vélvén elég botorul, hogy az egyik termelési ág bajbajuttatásával tudnak magukon segíteni. En azonban éppen Frühwirth t. képviselőtársamnak szavaiban találom meg a legjobb cáfolatát annak, amit ő mondott, mert Ihiszen ő azt mondotta, hogy a kereskedelmi és iparkamarák jobban ellátnák ezeket a feladatokat, amelyeket most a központi szervre bízunk. Szószerint ezt mondotta. Beszédének második felében pedig éppen azt mondotta, hogy a kereskedelmi és iparkamara egyáltalában nem felel meg ennek a feladatnak. Bevallom őszintén, nem tudom álláspontjait áthidalni és általában nem tudtam magamévá tenni ezt az álláspontot, amely tudomásom szerint nem is pártjának álláspontja, mert hiszen ezt az álláspontot nálánál talán hivatottabb, Müller Antal barátom t. képviselőtársam fogja elmondani, aki végtére vérbeli kisiparos és akinek megvan a módja arra, hogy a kisipari társadalom minden vezető tagjával érintkezzék. Ö meg fogja erősíteni azt az állításomat, hogy igenis a kisipari társadalomnak nemcsak számban, hanem súlyban is tekintélyes eleme ezt a javasilatot örömmel fogadja és nem teszi kockára bizonyos további követelések erőszakolásával az egész javaslat hozatalát. Hiszen ez esetben e törvény meghozatalával kapcsolatban a közismert ési hiába, időnként kisiparosellenesként jelentkező hangulatok és tényezők '• ellennyomása kérdésessé tehette volna az egész törvényjavaslat sikerét, amit egy politikusnak, aki mindig számol a lehetőségekkel és a komoly erőtényezőkkel, megresizkírozni nem szabad. (Ügy van! jobbról.) Az ipartestületi központ annyi szép és nagy hivatást fog teljesíteni, hogy egyelőre mint új szervnek, mint kísérletnek, szerény nézetem szerint, éppen elég feladata lesz és boldog lennék, — bár remélem, hogy így lesz — ha ezeknek a feladatoknak megfelelne. Mert ezekre a feladatokra nézve jól mondja a miniszteri indokolás, hogy ezek nagy elméleti tudást és sokoldalú^ tanulmányt, a gazdasági élet alapos ismeretét, az iparossággal való állandó szoros érintkezést, rátermettséget, gyakorlati érzéket, széles tapasztalatokat, gazdag tudást igényelnek. En még ehhez csak azt fűzném hozzá: feltételez igen nagyfokú függetlenséget és a mellett önzetlen munkát, amely nem fog nézni semmi mást, semmiféle személyi szempontokat, csak a nagy magyar kézművestársadalom érdekeit és elég gerinces lesz ahhoz hogy ezeket az érdekeket megfelelő méltósággal és megfelelő súllyal képviselje a imindenkori kormányzat előtt. Igen t. Ház! En nem vagyok o arát ja annak a gondolatnak, hogy az alsóházba is bevitessék az érdekképviseleti gondolat. En ebben veszedelmeket látok és nagyon szeretném, ha ;a fasizmusnak legalább ezt a gondolatát nem vinnék be az alsóház képviseleti rendszerébe. Azért említem ezt, mert komoly helyről is hallottam ismételten ilyen elgondolást. Szerintem itt ebben a Házban maradjon meg továbbra is az általános nemzeti szempontoknak uralkodó motívuma, amikor egy kérdést megfontolunk. Ha beismerem is azt, hogy a fejlődés iránya bizonyos tekintetben az érdekképviseletek felé vezet, mégis úgy érzem, hogy a kérdést nem ott kell megfogni, hogy a Képviselőházba behozzuk az érdekképviseleteket, hanem éppen ott és úgy, ahol és ahogyan ez a javaslat meg-