Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-63

w Az országgyűlés képviselőházának 63. ülése 1932 április 8-án, pénteken. 257 Az előadó urat illeti a szó. Temesváry Imre előadó: T. Képviselőház! A magyar kézműves iparostársadalom a magyar gazdasági életnek úgy erkölcsi, mint kulturális, de különösen gazdasági szempontból olyan hatalmas táborát képviseli, amelynek megsegítése és megvédése nemzeti szempontból elsőrendű kötelesség. A magyar kézműves iparostársadalom kiváló fejlettségi foka közismert. Képességeinek nagysága, megbízhatósága és különösen művészies érzéke a nálunk talán fejlettebb nyugati államok hasonló f iparostársadalmával teljesen egyenrangúvá teszi, sőt egyes iparágaknál nnég világvonatkozásban is első helyen lehet őket említeti. Mégis már hosszú idő óta, különösen m, tömegtermelésre berendezkedett gyáripari termelés folytán, a magyar kézműves iparostársadal >m gazdasági helyzete állandóan rosszabbodott, sét az utóbbi időben szinte katasztrofálisra fordult. A kézműves iparostársadalom már évek óta nanaszolja bajait és kívánságait fejezte ki, hogy olyan törvényes intézmények létesíttessenek, amelyek gazdasági helyzetének megjavítására volnának .alkalmasak, azonban sajnálatosan ezek a törekvései és kívánalmai kimerültek <azokban az ankétezésekben, 'amelyeket ebben a kérdésben már évtizedek óta tartanak. Hogv pedig e tekintetben eredményeket nem voltak képesek elérni a magyar kézműiparosok, annak talán egyik legfőbb magyarázatát abban a szervezetlenségben találhatjuk, amelyben az iparostársadalom eddig élt, s közelebbről pedig talán éppen a szervezettség hiánya volt az oka annak, hogy mindezideig egyöntetű állásfoglalásra nem voltak képesek. A kereskedelmi és iparkamarákban sem találják meg nézetük szerint azt a védő fórumot, amely munkásságával az ő gazdasági helyzetük megjavítását eredményezhetné, mert hiszen állításaik szerint a kereskedelem és ipar érdekei nem mindenkor azonosak, sőt egyes esetekben teljesen^ ellentétesek. Áll ez különösen abban a vonatkozásban, midőn a kézműves iparostársadalom hatalmas ^ellenfelet talál a sokkal selejtesebb árukat előállító gyáripari termeivényekben, melyeket a kereskedelem sokkal olcsóbb áron hoz forgalomba. Ezek a körülmények indították^ a magyar kézműves iparostársadalom vezetőségét arra, hogy már évekkel ezelőtt szorgalmazta a kereskedelemi- és iparkamaráktól való különválást és azt kívánta, hogy alakítsanak önálló kézműveskamarát. Ebben a kérdésben is, amely évek óta foglalkoztatja a kisiparosság vezetőit, nem sikerült egyöntetű állásfoglalásra jutniok, talán azért, mert a kisiparosság vezetői belátták azt, hogy a külön kézműveskamarák felállításával járó rendkívül nagy költség nem volna arányban azzal az előnnyel, amellyel a kisiparosságra nézve az önálló kézműveskamara járna és így végre hosszú évekig tartó tárgyalások után sikerült egy kompromisszumos megoldás, melynek alapján megalakítani kívánják <az ipartestületek országos központi szervét, amely tulajdonképpen lényegében ugyanazokat a kívánalmakat fogja kielégíteni, amelyeket a kisiparosság a különálló kézműveskamaráktól vár, azzal a különbséggel azonban, hogy a törvényjavaslat szellemében létesítendő országos szerv a kisapors társadalomra jóformán elenyésző csekély anyagi megterhelést fog jelenteni. Az előttünk fekvő törvényjavaslat az ipartestületek reformjáról és az ipartestületek országos központjáról szól. A törvényjavaslat kiindulópontja az, hogy az eddig igen laza alapon nyugvó ipartestületi hálózatot az egész ország területére kiépítse, hogy ezáltal egytáborba tömörítse az egész kézművesiparosságot s az így kifejthető hatalmas erővel nagyobb mértékben tudják gazdasági megerősödésüket szolgálni, valamint az iparostársadalom érdekeit megvédeni. Az 1884. évi ipartörvény, amely az ipartestületeket megalkotta, a képesítéshez kötött iparostársadalom szabad elhatározására bízta az ipartestületek megalkotását, azzal az egyetlen kikötéssel, hogyha valamely község iparostársadalmának kétharmadrésze kívánja az ipartestületben való tömörülést, ebben az esetben a harmadik harmadot már a törvény erejénél fogva bele lehet kényszeríteni. A községekben, ahol a kellő közszellem és az anyagi áldozatkészség megvolt, iparosaink meg is alakították az ipartestületeket. Ezeknek száma azonban még ma sem kielégítő, mert az 1929. év végéig összesen csak 357^ ipartestület működött Magyarország területén, amelyekből 42 a fővárosra, 10 a törvényhatósági városokra, 44 a megyei városokra esett és csak 261 esett a községekre. Ezt az eredményt kielégítőnek egyáltalán nem lehet tekinteni. (Magyar Pál: Ellenkezőleg : szomorú ! ) Mert hiszen minél szükségesebbé ós értékesebbé válik taz ipartestületek működése, annál sajnálatosabb, hogy ennek ,a csonkamagyarországi iparostársadalomnak több mint fele még mindig nélkülözi azokat az előnyöket, amelyet 'részére /az ipartestületbe való tömörülés hozhatott volna. E körülménynek felismerése indította a magyar kézművesiparos társadalmat arra, hogy az 1844. évi ipartörvényben biztosított társulatig szabadsággal szemben követelje a kényszertársulás kimondását, hogy ezen az úton minél előbb az egész ország^ területére kiépíthető legyen az ipartestületi hálózat. Mivel pedig az ipartestületeknek egy része a feltétlenül szükséges anyagi eszközök hiányában nem áll hivatásának magaslatán ennek következtében a reformnak egyik legfőbb alapgondolata az, hogy a kényszertársulás kimondása mellett gondoskodás történjék arról, hogy az ipartestületek háztartásia meg.alapoztassék, tehát hogy a legszükségesebb anyagi eszközökkel rendelkezzék abban a tekintetben, hogy működésiét kellő mértékben kifejthesse a kisiparosság érdekében. Ezt a célt úgy kívánja az előttünk fekvő törvényjavaslat elérni, hogy az ipartestületi tagsági díjak mindenkire nézve teherviselőképességének arányában a lehető legigazságosab'b módon olyanképpen állapíttassanak meg, hogy az ipartestületek rendelkezésére álló egyéb beviteli forrásokkal együtt képessé tétessék az ipartestület az iparostársadalom érdekében kifejtendő munkának keresztülvitelére. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Ugyancsak a reformmal kapcsolatban meg kellett állapítani az ipartestületek feladatkörét ia. Az errevon átkozó tárgyalások rendjén az a nézet alakult ki, hogy nem volma célszerű az ipartestületekre eddig is ráruházott hatósági jogkört nagyobb mértékben kiterjeszteni- mert h-jszen az ipartestületek teendőinek a hatósági jogkörrel való szaporítása minden esetre elvonja az ipartestület vezetőségét lazoktól a hasznos teendőktől, amelyekre tulajdonképpen alakultak, vagyis, hogy az ipartestületben tömörült iparosok anyagi helyzetét, szociális helyzetét minél nagyobb mértékben képesek legyenek szolgálni. Ezek voltak, t. Képviselőház, azok a legfőbb irányelvek, amelyek az ipartestületi reform megalkotásánál a törvényszerkesztőket