Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-63
â6Ô Az országgyűlés képviselőházának ben rejlik. Igazán nem kívánom azt állítani, hogy az önkormányzatoknál nem történt túlköltekezés, mert történt, azonban nem oly mértékben felelősek az önkormányzati testületek azokért a pénzügyi zavarokért, amelyek nálunk is jelentkeznek, mint ahogy az a közvéleménybe beidegződött, vagy beidegeztetett. A törvényhatóságok, legalább is a városok, amielyeknek ügyeit jobban ismerem, kiadásaikkal körülbelül ugyanabban a keretben mozognak, amelyben békében mozogtak. A bevételeiknél jelentkezik lényeges differencia, s ennek konstatálása annál fontoaabb, mert a törvényhatóságok területe, kivéve egyes csonka vármegyéket, ma is ugyanaz, ami békében volt, ellenben megnövekedett a lakosságuk, bonyolultabbakká váltak a lakosság életviszonyai s mindezeken felül még a közigazgatás is a . viszonyokszabta szükségszerűséggel — sokszor az én meggyőződésem szerint anélkül is — sokkal több kérdésbe kénytelen beleavatkozni, mint amennyibe eddig beleavatkozott. Ha tehát ilyen körülmények között mégis & f törvényhatóságok kiadásai körülbelül a békebeli keretekben mozognak, akkor ott szükség lehet arra, — van is szükség arra — hogy ennek az országnak és népének legyengüléséhez mérten szűkebbre szorítsák össze a kiadásokat, de nem lehet szó arról, hogy ott olyan mértékű túlköltekezés történt volna, amit el kellene ítélni. Változtatni kell rajta, segíteni kell. Hogy a bevételek annyira csökkentek és ezáltal differencia állott elő a törvényhatóságoknál, annak főoka — mint említettem — mindenesetre a lakosság anyagi leromlása, aminek következtében az adóbevételek és a nem adó természetűek, vámok, fogyasztási adók, stb., rohamos és igen nagy arányú csökkenést mutatnak. Ha pedig vannak olyan önkormányzati testületek, — amint hogy vannak — amely önkormányzati testületek jelentékenyebb földbirtokkal rendelkeznek, hát akkor természetes, hogy azoknak a földbirtokkal rendelkező törvényhatóságoknak nem lehet jobb helyzetük, mint amilyen helyzete van annak, aki maga munkálja a földjét. Ugyebár, azok, akik maguk munkálják a saját földjüket, vagy bérlik a földet, de önmaguknak dolgoznak, egyre-másra vallják itt, hogy a gazdálkodás jövedelmeiből! ama megélni nem tudnak? En tehát világért sem akarok egy hibás eljárást takargatni, amely kellő időben nem tért vissza szűkebb határok 1 közé á nem vette észre a viszonyok változását. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy arra hivatkozzam, vájjon ki vette ezt észre ebben az országban, észrevette-e a kormány a mágia hatáskörében? ö is beleesett ugyanebbe a hibába s ha ez így van, akkor talán még sem feltétlen szükség az, hogy az önkormányzatot, ha időszakosan, ha meghatározott időre is, ilyen drákói rendelkezésekkel szinte teljesen megsemmisítsük. Mert az az önkormányzat, amely bevételeit és kiadásait nem szabhatja meg szabadon, illetőleg amelynek költségvetésébe a miniszter beírhat és abból törölhet a jóváhagyás alkalmával bármit, és mindezt minden jogi ellenőrzés nélkül teheti, az az autonómia, az az önkormányzat többé már nem lehet önkormányzat. Hogy az önkormányzatok idejében nem vették észre a bajokat és hogy kellő időben 1 nem alkalmazkodtak a viszonyokhoz, annak fő oka — meg vagyok róla győződve — éppen az volt, hogy az önkormányzatok rendszeresen elsorvadtak. Elsorvadt elsősorban a háború alatt az önkormányzati szellem és az önálló 63. ülése 1932 április 8-án, pénteken. gondolkodás, amikor szükségképp kénytelen volt a kormány oly rendeleteket kiadni, amelyek úgy a polgárok, mint az önkormányzatok jogait is igen lényegesen megnyirbálták és visszaszorították. Négy és fél háborús esztendő nem múlhatott el nyomtalanul az önkormányzatok fölött, de amikor a polgári uralom a forradalmak után visszaállt és a viszonyok kezdtek rendeződni, az önkormányzatok egyfelől nem kapták teljesen vissza jogaikat, másfelől pedig az a szerencsétlenség érte őket, hogy egy tíz-tizenöt évvel azelőtt választott törvényhatósági bizottság intézte a vármegyék és városok sorsát, amely törvényhatósági bizottság tagjai jórészt már elvesztették az öszszefüggést a közönséggel s sokszor magukkal az életviszonyokkal is, mert kényelemben és a közdolgokból kikapcsolódva éltek. Az 1929. évi XXX. te. ismét erősen korlátozta az autonómiát. Nem óhajtok foglalkozni vele, nem akarom részletesen felsorolni ezeket a korlátozásokat, azonban egyre mégis rá kell mutatnom. Nevezetesen e törvényhatósági bizottság összeállítása a törvényhatósági városokban olyan, hogyha az összes választók által választott tagokat a választók egyhangúlag megválasztják, akkor ez törpe minoritás lesz a törvényhatósági bizottságban. Ilyen körülmények között abban az autonómiában elegendő erő és elegendő élet, különösen az olyan iskola után, amilyenen a háború alatt keresztülment, nem lehet s így kevéssé csodálható az, ha annak működése ebben a tekintetben jogos kifogásokra ad okot. T. Képviselőház! Ha azonban azt keressük, hogyan történhetett ez, akkor bele kell néznünk az 1886. évi XXI. tcikkbe, szóval a vonatkozó törvényekbe, amelyek az autonómiák felől rendelkeznek és ha belenézünk, akkor azt látjuk, hogy azoknak az intézkedéseknek, azoknak a túlköltekezéseknek, amelyek ma túlköltekezéseknek tűnnek fel és bizonyos tekintetben fenn is állanak, túlnyomó nagy része miniszteri jóváhagyással történt s ha miniszteri jóváhagyással történt, akkor az elkövetett hibáért azt a minisztert, aki abban eljárt, legalább akkora felelősség terheli, mint a törvényhatóságot, mert az a törvényhatóság esetleg a közvélemény nyomása alatt állott, amely nyomás kényszerítette bizonyos beruházásokra, befektetésekre, mintegy kényszerítette arra, hogy ebből a célból felvegye azokat a szörnyű drága külföldi kölcsönöket, valutáris kölcsönöket, de a miniszter távol volt onnan, nem állott ez alatt a nyomás alatt, legalább is ez a nyomás a miniszterig csak nagyon elgyengülve érhetett fel, viszont a miniszter magasabban áll, messzebb lát, neki tehát hamarabb észre kellett volna vennie, hogy ebből baj keletkezik, hogy ebből baj támad, mint ahogyan annak ía vidéki közületnek kellett, vagy amint attól várni lehetett. Ilyen körülmények között, amikor az 1929. évi XXX. te. igen széleskörű jogkört biztosít a miniszternek és a főispánnak, s amikor az 1886. évi XXI. és XXII. te. is igen hatályos eszközöket ad a kormány kezébe arra, hogy a szükséges intézkedéseket megtegye, én ennek a törvénynek felújítását, egy ilyen újabb szabályozását és ezeknek az közületeknek további gyámság alá vételét nem tartom az ország érdekében állónak. Nem tartom pedig azért, mert ennek az országnak ereje az önkormányzati testületeken keresztül mindig a népből fakadt és ez hatotta át az ország közületét még akkor is, amikor bizonyos korlátozások