Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-62

Az országgyűlés képviselőházának 62 jutottak a parlamentben túlsúlyra, a tendencia a,hitelezők megszorítása felé és az uzsoratörvények megszigorítására vezetett. Minket azonban nem az elméleti kérdés érdekel, hogy melyik csoport van előtérben, melyik a hatalmasabb, hanem az, hogy a mi viszonyaink alapulvételével szükséges-e nálunk az uzsoratörvény reformjával foglalkozni, igen-e vagy nem. Azt hiszem, hogy ezt a kérdést a napirendről nem lehet azzal levenni, amit Magyar Pál t, képviselőtársam mondott itt a napokban elhangzott felszólalásában, hogy egyéb, fontosabb kérdések is vannak, amelyek megoldásra várnak és minthogy ő fontosabb kérdésekre fekteti a súlyt, ezért tehát nem tartja az uzsoratörvény tárgyalását időszerűnek. E tekintetben nem óhajtok vele vitába szállói, de megjegyzem, hogy az a körülmény, hogy nézete szerint fontos kérdések várnak megoldásra, nem zárja ki azt, hogy ezek közé a fontos kérdések közé ne tartozzék az uzsoratörvény reformja is, amelylben foglalt intézkedések nagy jelentőségét, a gazdasági életre való nagy kihatását még a javaslat ellenzői sem vonják kétségbe. Különösen nagy jelentősége van az előttünk fekvő törvényjavaslat ama intézkedésének, amely az összes fontos tényezők figyelembe vételével határozza meg az uzsorásszerződés fogalmát, meghatározza, hogy mely esetekben tart elégségesnek magánjogi beavatkozást és mely esetek azok, amikor az ügyészt és a büntetőbírót szólítja munkába. Tisztázza a javaslat azt a sokat vitatott kérdést is, amely a hiteluzsora és a reál'wzsora tekintetében eddig fennállt. Az uzsora jelenségei a magyar gazdasági és hiteléletben nem új keletűek. Vary Albert t. képviselőtársam az előadó úrnak mélyen szántó fejtegetései után az uzsora jogtörténeti fejlődésével foglalkozott és rámutatott arra a helyzetre, amely fennállott akkor, amikor az 1883: XXV. tcikket megalkották. Ez a törvény, t. Ház, közszükségletet volt hivatva kielégíteni, és mégis azt látjuk, hogy áldásos nyoma ia bírói gyakorlatban alig mutatkozik. Talán azt lehetne mondani, hogy a törvényben lefektetett elvek ellentétben voltak a nemzet érdekeivel; talán azt lehetne mondani, hogy a törvényben lefektetett elvek ellentétben voltak a nemzeti tömegek közfelfogásával. Es mégis, ha nézzük, hogy mik voltak azok az okok, amiért az !uzs orator vény oly kevéssé hatolt be az ország közvéleményébe a (bírói gyakorlat útján is, akkor meg kell állapítanunk, hogy ellenkező a helyzet. Hogy a törvény alkalmazása oly ritkán eszközöltetett, az inkább a jogi helyzetre vezethető vissza. Visszavezethető arra, hogy a bíróságaink a törvényben lefektett szabályozást kizárólag csak a hiteluzsorára vélték alkalmazhatónak és nem egyszersmind a reáluzsorára. Hogy ez mennyire így van, azt a már előbb hivatkozott kis füzetkében most legújabban leközölt bírósági határozat is igazolja; a Kúria tudniillik 1932 február 17-én arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uzsoratörvény hároméves elévülést megállapító rendelkezése csakis a kölcsön- és más hitelezési ügyletekből eredő kamatokra vonatkozik. Ismétlem tehát: azt az álláspontot foglalja el, hogy az uzsoratörvény csakis a hiteluzsora szabályozására terjed ki. Köztudomású, hogy az uzsorával foglalkozó egyének mindig ki tudják keresni^ azokat a lehetőségeket, amelyek révén a törvény tilalma alól szabadulnak és tevékenységüket át ülése 1932 április 7-én, csütörtökön. 203 tudják vinni olyan térre, ahol esetleg a törvény hiányossága vagy ellentétes törvénymagyarázat folytán a büntetőbíró kezét ki tudják kerülni. Közvéleményünk megérezte azt, hogy bíróságaink ismert álláspontjával szemben itt egyedül egy út helyes, éspedig az, hogy az uzsoratörvény megfelelő módosítását kell sürgetni. Országunkban, különösen annak egyes részeiben hihetetlen visszaéléseket követtek el az uzsorával. Voltak nemcsak egyes községek, de voltak egyszersmind egész vármegyék is, melyekben évtizedeken keresztül pusztított az a csúnya, nemzetrontó munka, amelyet kiuzsorázás fogalma alatt foglalunk egybe. Ezt lelkiismeretlen emberek — lehet mondani — hosszú évtizedeken keresztül büntetlenül gyakorolták. Ez az uzsora nemcsak a hitel-, hanem az ú. n. áru-uzsora terére is kitérj edett, különösen a gazdatársadalmat sújtotta s a gazdatársadalomnak azt részét, mely ma kisgazdafogalom alatt foglalható össze. (Ügy van! a jobboldalon.) Éppen ezért a Magyar Gazdaszövetség 1902. évben legkiválóbb íjogászainkat, köztük Grosschmid Bénit, Zsitvay Leót, Kun Jenőt, Sághy Gyulát stb. felszólította arra, hogy foglalkozzanak az áru-uzsora magánjogi és büntetőjogi szabályozásának kérdéísével és jogi következményeivel. A Magyar Gazdaszövetség kifejezést adott lannak az álláspontjának, hogy a maga részéről sürgősen megold an dónak tartja az uzsoratörvény reformját. T. Ház! Ha elolvassuk ezeknek a nagytudású embereknek jogi véleményét, akkor arra az érdekes megállapításra kell jutnunk, hogy tulajdonképpen nem tudtak egységes álláspontra helyezkedni abban az alapvető kérdésben sem, vájjon az 1883. évi uzsoratörvény csakis a hitelügyeletekre vonatkozik-e. Amig ugyanis ,Kun f

Jenő azt az álláspontot foglalta el a bíróság álláspontjával azonosan, hogy az uzsoratörvény csakis a hitelügyeletekre vonatkozik és éppen eeért egyedüli megoldásként csakis sürgős törvényhozási intézkedést látott szükségesnek, addig Sághy Gyula és Grosschmid Béni, aki pedig közismerten magánjogunk legkiválóbb és legelsőrangú művelője, — ellentétes álláspontra helyezkedtek, annak a nézetüknek adtak kifejezést, hogy igenis, az 1883 : XXV. te. rendelkezései alapján nemcsak a hitel-, de egyszersmind az áruuzsora is büntethető, hogy a törvény erre is vonatkozik és bíróságainknak ezeknek a kérdéseknek elintézésére és büntetés kiszabására a hatalmuk és lehetőségük megvan. Sághy Gyula ezt az álláspontot az úgynevezett színlelt jogügyletek kérdésével óhajtotta megoldani, midőn annak a nézetének adott kifejezést, hogy az áruuzsora esetében sincsen meg a szerződést kötő felek között az egyetértő jogügyleti akarat és így nincsen meg a jogügylet sem. Álláspontja szerint a színlelt jogügylet semmis és érvénytelen, és pedig úgy a formailag megkötött, mint pedig a valódilag akart jogügylet. A színlelt jogügylet feltétlenül és^ mindig, minden körülmények között semmis, és nem a látszólag, a formailag megkötött, hanem a valóban akart jogügylet szempontjából és pedig kizárólag az erre vonatkozó jogszabályok szerint döntendő el úgy büntetőjogi, mint magánjogi vonatkozásában. Azért az a jogügylet, amely a maga valóságában jelentkezve semmis, érvénytelen vagy pedig tilos, ha egy másik, tehát egy színlelt jogügyletbe elburkolva is jelenik meg a jogi életben. Ez alapon a ga29*