Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-62

204 Az országgyűlés képviselőházának bonauzsórával kapcsolatosan azt az álláspontot foglalta el, hogy az ilyen ügyleteknél a feleknek a valódi akarata tulajdonképpen és lényegében nem gabona elővételi, hanem burkolt hitelezési ügyletre van alapítva. Meg kell említenem, hogy Sághy Gyula tulajdonképpen mire vezeti vissza — és ez az Ő álláspontjának egyik igen érdekes részlete — azt, hogy az uzsoratörvényt bíróságaink csak a hiteluzsorára terjesztették ki és nem a reáluzsorára is. Elmondja azt, hogy a Kúriának egyik tanácsa annak idején arra az álláspontra helyezkedett, hogy a törvény csak a hiteluzsorára vonatkozik, másik tanácsa pedig arra, hogy a hitel- és reáluzsorára is vonatkozik. Ellentét merülvén fel a két tanács között, az ezután következő és a Kúriához kerülő ügyeket ahhoz a tanácshoz utalták, amely azt az álláspontot foglalta el, hogy a törvény csakis a hiteluzsorára vonatkozik és nem egyszersmind az áruuzsorára is és nem fordultak a bíróságnak rendelkezésére álló két eszközhöz: vagy ahhoz, amennyiben a törvényt helyesen így értelmezték, hogy az kiterjed úgy az árumint a hiteluzsorára, így a következő ügyeket adták volna annak a tanácsnak, amely a hitelés áruuzsorára is kiterjedőnek vélelmezte az uzsoratörvényt, vagy pedig hoztak volna egy teljesülési döntvényt és ilyen módon oldották volna meg a kérdést. Nem akarok azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy Sághy Gyulának ez a megállapítása helytálló-e, igen vagy nem, de le kell szegeznem, hogy ha igaz, .abban az esetben nagyon érdekes és nagyon jellemző, hogy kis^ alakiságokon fordul meg sokszor egyes törvények helyes magyarázásának s a köztudatba való bemélyedésének a kérdése^is. Egy dolgot azonban még le kell szegeznem és ez szintén Sághynak a véleményében található meg. Ez egy olyan igazság, amelyet ma is egészen nyugodtan elfogadhatunk és ez az, hogy az uzsoratörvények módosítása, az uzsorásszerződések és az uzsorásbűncselekményeknek megtorlása ellen éppen .a kereskedelmi körök részéről nem lehet semmiféle alapos kifogást emelni, mert az üzleti tisztesség betartása a reális és^ szolid kereskedelemnek is evidens érdeke és éppen ennek fokozottabb fellendülését idézheti elő az, ha megszabadítjuk a tisztességtelen verseny káros hatásától. Ez vonatkozik Gál Jenő t. képviselőtársam tegnapi azon kijelentésére, amikor ő az ipar és kereskedelem, az ügyvédi kar és a pénzintézetek szempontjából óvást emelt ezen törvény, mint a gazdaságra és kereskedelemre káros kihatású törvény ellen. T. Ház! Ha a Magyar Gazdaszövetség által lefolytatott ankét és az ezzel kapcsolatos tanulmányok lapjait tovább forgatjuk, abban ráakadunk Grosschrnid Béninek igen nagyértékű tanulmányára, ö ebben arra az érdekes álláspontra jut, hogy azt mondja: ha a törvény azt akarta volna, hogy csakis a hiteluzsorára terjedjen ki, akkor azt a magyar törvényhozás mindig kifejezésre juttatta volna magában a törvényben is, s a törvény 1. Vában akkor nem tulajdonított volna olyan nagy jelentőségét a «hitelezés» szónak. Éppen azért tévedésnek minősíti nemcsak a^ kir. Kúriának úgy büntető, mint polgári ítéleteiben elfoglalt álláspontját, hanem a magyar magánjogi törvénykönyv f tervezetével kapcsolatban kiadott indokolásnak is azt az álláspontját, mintha az uzsoratörvény csakis a hiteluzsorára, s nem egyszersmind az áruuzsorára terjedt volna ki. Nagyon érdekesen fejtegeti a hitel és hitelezés értelmét és fogalmát a min. ülése 19S2 április 7-én, csütörtökön. dennapi életben, a jogi életben és a különböző törvényekben, s ezeknek alapján megállapítja, hogy hitelezésről beszélünk akkor is, ha a hitelezésnek nemcsak pénz a tárgya, hanem — mondjuk — gabona, liszt, szeszesital és^ így tovább, s különösen utal a Kúria 65. számú teljesülési megállapodásának következő szövegére (olvassa); «Ami pedig a hitelezési ügyletek fogalmát iUeti, ezt az 1883:XXV. te. nem határozza meg. Tekintve mégis, hogy annak 1. §-a általánosságban hitelezésről, illetve adott fizetési halasztásról, 17. §-a is általában valamely hitelügyletből eredő kötelezettség teljesítéséről szól: a törvény szövegének eme kitételeiből okszerűleg következtethető, hogy az nem csupán a kölcsönre s a hitelezett vételárra vonatkozik, hanem a tágabb értelemben vett hitelezési ügyleteket is felöleli, vagyis a pénzértékű szolgáltatások iránt létrejött mindazokat a kétoldalú szerződéseket, amelyeknél a felek egyező akarata szerint az egyik szerződő fél szolgáltatásával szemben a másik fél ellenszolgáltatásának elhalasztása fordul elő.» Grosschrnid ebből az indokolásból megállapítja azt, hogy az uzsoratörvény 1. §-a rendelkezésének körében az adásvevés nemcsak hitelezés, de szorosabb értelemben vett hitelezés, elannyira hitelezés, hogy azzal mint szorosabb értelemben vett hitelezési ügylettel r a Kúria a többi, bár ugyan szerinte is a törvény alá tartozó ügyleteket, mint «tágabb értelemben vett» hitelezési ügyleteket, expressze ellentétbe helyezi. Grosschrnid arra az érdekes végkonkluizióra jut, hogy a Kúria álláspontját törvénytörlő értelmezésnek interpretatio abrogansnak minősíti, nem fogadja el a színlelt ügylet elméletét s arra az álláspontra helyezkedik, hogy igenis minden olyan f esetben, amely az uzsoratörvény szerint bírálandó el, nem színlelt ügyletről, hanem a felek valódi akaratát visszatükröztető ügyletről van szó. Azt mondja Grosschrnid, hogyha valaki neki termelendő dolgot azért ad el előre, hogy pénzre tegyen szert, viszont^ pedig a másik azért veszi meg, mert ez okból nagyon is olcsón köteleztetheti el magának az árut, ez a körülmény egymagában véve nem változtat azon, illetőleg nem zárja ki azt, hogy az az ember jövőbeli termését a kikötött áron komolyan el akarja adni, éppen úgy, mint abból, hogyha valaki száz forint kölcsön fejében ezer forintot kölcsönöz csak azért, hogy száz forintot visszakapjon, nem következik az, hogy tényleg és komolyan nem ezer forintot akart kölcsönözni. Csakhogy amint éppen a kötött ügyletnek komolysága nem vonja ki a kölcsönt az uzsora r tényálladékának köréből, éppen olyan kevéssé vonja ki alóla a vételt is. Szerinte tehát a gabonaelővétel nem uzsoraelpalástolás, hanem de facto minden ilyen kölcsön egyszerűen uzsora vétség. T. Ház! Annak a közkivánságnak, hogy az országban mindinkább elharapódzó uzsorásüzleteknek gátat vessenek, egyik hivatalos megnyilvánulása ' volt az a törvényjavaslat, amelyet Plósz Sándor az 1903. évben a parlament elé terjesztett, > amelyet megelőztek azok a viták és jogi fejtegetések, amelyekre bátor voltam hivatkozni és amelyek a már ismertetett nézetekben nyertek kifejezést. A benyújtott törvényjavaslat nem vált törvénnyé, a küzdelem azonban nem maradt abba és az 1907. évben Günther Antal akkori igazságügyminiszter újabb törvényjavaslatot nyújtott be, amely I akkori legkitűnőbb jogász-társaságunkban, a