Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-61

194 Az országgyűlés képviselőházának 61. ülése 1982 április 6-án, szerdán. iparosok között van egy igen kedves barátom, aki levelet küldött hozzám, melynek egyik részlete a következőkép hangzik (olvassa): «Nagy kár, képviselő úr, hogy a kormány részéről nem voltak^ itten többen az illetékesek közül, hogy megláthatták volna a kétségbeesett arcokról és meghallották volna a kétségbeesett hangokból, hogy a magyar kisiparosság nyomorúsága elérte immár a tetőfokot és a 24. óra közelget, amelyben vagy a gyökeres segítség, vagy a teljes pusztulás jöhet». Az a magyar kisiparosság, amely egy Thék Endrét és egy Zsolnay Vilmost adott a világnak, minden elismerést, minden segítséget megérdemel (Ügy van! Ügy van!) és megérdemli azt, hogy ezt a magyar kisiparosságot szívvel-lélekkel megbecsüljük és úgy a kormány, mint mi, minden tehetségünkkel és iparkodásunkkal rajta segítsünk. (Elénk helyeslés.) A bajai kisiparosságnak is volt egy ilyen gyűlése, mintegy 1200 főből álló értekezlete és ezen az értekezleten a bajaiak is felsorolták az ő bajaikat, felsorolták szenvedéseiket, felsorolták az ő mostoha állapotukat. Elmondották ezen a gyűlésen azt, hogy milyen nyomasztóak reájuk nézve az adóterhek s kívánták az adóterhek leszállítását. De ez nemcsak szórványos eset, elmondhatnék más eseteket is, hiszen csak a minapában kaptam választókerületemből szintén egy levelet, amelyet nem kevesebb, mint 310 kisiparos írt alá, amelyet leszek bátor a t. Ház asztalára letenni. Ebben a levelükben a kisiparosok egybehangzóan a többi hasonló levelekkel panaszkodnak. Az idő rövidsége miatt csak néhány mondatot leszek bátor ebből felolvasni (olvassa): «Ezen kérésünkben nem lelketlen és hazafiatlan izgatók vezetnek bennünket, hanem a létérdek. A nyomor nőttön-nő és az ínségakció csak a vagyontalan családok asszonyait és gyermekeit segélyezi, a férfimamkást nem. Pedig mi dolgozni akarunk, a legkisebb [munkabérrel is megelégszünk, csak dolgozhatnánk és szükséget ne szenvednénk. Hajlandók vagyunk itthon vagy külföldön dolgozni, csak szerény keresetünk meglegyen.» Ezt a levelet 310 dunakömlődi kiskőmüves, kisiparos és mesterember írta alá. A napokban választókerületem egyik községében voltam. Délután hozzámrohan az egyik gazda, azt mondja, hogy igen t. főorvos úr, tessék sürgősen jönni az egyik beteghez, mert haldoklik. Elmegyek a beteghez, látom, hogy asztmás görcsökben szenved, sürgős segítségre volt szükség, fuldoklott a beteg. Elküldöttem emberemet a gyógyszertárba, hogy hozza meg a specialitást és én megmentem az életét. Félóra múlva könnyes szemmel beállított hozzám s azt mondotta: Igen t. képviselő úr, nagyon sajnálom, nem tudtam a gyógyszert megvenni, mert két utcából nem tudtam tíz pengőt összeszedni. A zsebembe nyúltam, — nem mindig van nálam tíz pengő, de akkor volt — odaadtam a gazdának a pénzt s azt mondottam: Menjen barátom, hozza meg az orvosságot. Meghozta az orvosságot és én a beteget megmentettem az életnek. T. Ház! Nyugodt lélekkel elmondhatom, hogy ma ilyen fuldokló és asztmás görcsökben szenvedő beteghez hasonlít a mi kisipari és gazdatársadalmunk, (Igaz! Ügy van!) Csak az a kérdés, hogy az a segítséget kérő akad-e mindjárt olyan orvosra, akinél ott van a fecskendő, a pravaztű, és van-e nála tíz pengő, amellyel az orvosságot meg tudja szerezni, s a beteget meg tudja menten il (Andaházi Kasnya Béla: Mi van az ingyenes gyógyszerekkel, az állami akcióval?) Egy pillanatig sem jut eszembe az, hogy kisiparunk nehéz helyzetéért a kormányt tegyem felelőssé, hogy a kormányt, vádoljam. Nem, azt nem tehetem, mert hiszen tudatában vagyok annak, hogy a kormány iparkodik saját képessége és anyagi erői szerint mindent megtenni a kisiparosság érdekében, azonban le kell szögeznem, hogy annak, hogy a kisiparosság így tönkrement, főleg saját magunkban kell az okát keresnünk, mert a hiba abban van, hogy mi nem támogatjuk kellőképpen a magyar ipart és a magyar kisiparost! T. Ház! Előfordulnak még ma is azok az esetek, hogy nagy hatalmasságok külföldön vásárolják meg bútoraikat és mikor haza hozzák a bútort, elhívják az itteni bútorszakértőt, s megkérdik, tudna-e maga ilyen bútort készíteni, azt mondja az illető szakértő ne vetve: hogyne tudnék. Erre felfeszegeti a furnirt kis helyen s megmutatja az illető nagyvásárlónak, az illető nagy úrnak, hogy hiszen ez a bútor tulajdonképpen az ő gyárában készült, így került ki külföldre s külföldről azután drága pénzért vásárolták meg. (Ügy van!) Ez pedig azért van, mert nem bízunk a saját erőnkben, nem bízunk a saját munkánkban és saját kisiparunk gyönyörű képességeiben. (Andaházi Kasnya Béla: Sokan vannak viszont, akik a hadiárvaházban csináltatják a bútort Székesfehérvárott!) Az eddig nagy jólétben volt és jólétben élő magyar iparosság még néhány évvel ezelőtt a német kisiparos költővel, Hans Sachssal együtt nyugodtan mondhatta el: »Minden műhely az Isten fülemiléjének boldog fészke, ahonnan a megelégedés szent nótái hangzanak el a munka idejében.» Sajnos, ma elmúltak a dalok, a nyomorúság és adóvégrehajtás ütött tanyát a kisiparosság műhelyében és nem tudják a kisiparosok azt sem, mikor perdül meg házuk felett a dob. Hiszen csak nemrégiben, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara decemberi teljes ülésén, a kézművesipar súlyos problémáival foglalkozva, a következő határozatot hozta a Budapesti Ke reskedelmi és Iparkamara. Csak vázlatosan bátorkodom felolvasni ezeket a pontokat, amelyek következőképpen szólanak. (Olvassa): «1. Az adóemeléseket és új adók bevezetését mellőzni kell. 2. Meg kell szüntetni a régi adók kíméletlen behajtását. Az adókamat amnesztiát terjesszék ki az összes adónemekre. 3. A kisiparosokra nézve adómentes létminimum megállapítása, és az általános kereseti adó becslésszerinti kivetésénél alkalmazott adóalapok leszállítása. 4. Kereseti alkalmakat kell biztosítani a kézműves iparosság részére. 5. A kisipari hitel folyósítását haladéktalanul újra meg kell kezdeni, mert ezeknek a folyósítása már hónapok óta szünetel.» T. Ház! Itt meg kell állnom egy pillanatra, és meg kell mondanom, hogy a kisipari hitelek céljaira a kormány 18 millió pengőt helyezett kilátásba, azzal a célzattal, hogy a kisiparosságot meg fogja segíteni és meg fogja menteni. Ebből a 18 millió pengőből eddig 6 millió pengőt folyósított a kormány. 12 millió pengő folyósítása azonban még mindig késik. Mély tisztelettel kérem a kormányt, méltóztassék odahatni, hogy ez a hátralékos 12 millió pengő is minél sürgősebben folyósíttassék a kisipar megmentésére. Ezek után ismertetem a Kereskedelmi és Iparkamara határozatának további pontjait. A 6. pont így szól (olvassa): «Olyan kisipari hiteleket kell folyósítani, amelyek a termelést