Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-59

Az országgyűlés képviselőházának S Hogy «elveszett a hangja! — Ulain Ferenc: Jó volt ez is! — Felkiáltások jobbfelől: Nem lehetett hallani!) Elnök: Minthogy a gyorsírói jegyzetekben megvan, hogy a képviselő úr tényleg megkövette a Házat, így a képviselő úr a Ház határozatának eleget tett. Bejelentem a t Háznak, hogy az igazságügyminiszter úr az uzsoráról szóló törvényjavaslat tárgyalásának tartamára a házszabályok 142. §-ának második bekezdése alapján Horváth Dániel miniszteri tanácsos urat és ÜSTiZrsalovszky Endre egyetemi tanár urat miniszteri megbizottakként bejelentette. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Napirend szerint következik a földbirtokrendezés befejezése végett szükséges rendelkezésekről szóló 1928 : XLI. te. 6. §-át módosító törvényjavaslat harmadszori olvasása. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat szövegét felolvasni. Brandt Vilmos jegyző (olvassa a törvényjavaslat szövegét). Elnök: Vitának helye nincs, következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az imént felolvasott törvényjavaslatot harmadszori olvasásban is elfogadni? (Igen!) A Ház a törvényjavaslatot harmadszori olvasásban is^ elfogadja s azt tárgyalás és hozzájárulás céljából a Felsőházhoz teszi át. Következik napirend szerint az uzsoráról szóló törvényjavaslat (írom. 63., 104.) tárgyalása. Az előadó Fabinyi Tihamér képviselő úr, őt illeti a szó. Fabinyi Tihamér előadó: T. Képviselőház! (Halljuk.' Halljuk!) Az uzsoratörvényjavaslat, amelyet előadni szerencsém van, nem hoz új törvényhozási anyagot jogunkba, hanem olyan matériát szabályoz, amely a magyar jogalkotásnak már eddig is tárgya volt, sőt éppen mai uzsoratörvényünk hiányai azok, amelyek a mostani szabályozás szükségességét már régebben megérlelték. A kérdés helyes gazdasági és jogi beállítása tehát csak az lehet, ha történeti visszapillantást vetünk ennek a mai uzsoratörvényünknek keletkezésére és az ezt megelőző időre. Erre három szempontból helyezek nagy súlyt. Első szempontom, hogy csak az a törvény lehet helyes és hosszú életre hivatott, amely a hazai jogfejlődés talajából fakad és annak szerves továbbfejlesztéseként ölt testet. Másodszor fontos ez a történeti visszapillantás azért, mert ez felveti majd az összes problémákat, amelyek.tekintetében e törvényjavaslatnál döntenünk kell és harmadszor súlyt helyezek reá azért, mert rá fog mutatni arra, hogy az uzsora problémájának dupla Janus-arca van, amennyiben egyfelől elsősorban gazdasági és ezzel kapcsolatban társadalmi, szociális jelenség, másfelől pedig erkölcsi szempontból, mégpedig egyéni, valamint társadalomerkölcsi nézőszögből és ezzel 'kapcsolatban a jogi szabályozás problémájaként ítélendő meg. Hogy eme szempontok közül a gazdasági szempont a döntő és hogy különösen a •tételes jogi szabályozás csak a gazdaságilag indokoltat valósíthatja meg^ gyakran •itt is sántikálva a gazdasági élet után, azt a múltba való visszatekintés meg fogja mutatni, mert hiszen a mindenkori törvényhozásoknak az uzsora tekintetében tanúsított magatartása egyenes függvénye annak az álláspontnak, amelyet a mindenkori társadalom és a mindenkori állam elfoglal a gazdasági élet főproblémáival és különösen a gaz. ülése 193Ê április 1-én, pénteken. 93 dasági élet szabadságával, vagy közérdekből szükségesnek tartott korlátozásaival szemben. Nem akarom sokáig igénybe venni a t. Ház figyelmét és így a magyar jogfejlődés terén csak a XVII. század elejéig megyek vissza, amikor az első határozott törvényi intézkedés van ebben a tárgyban az 1622 : XL

VI. tcikkben, amely egyszerűen mereven megtiltja a kamatvételt. Ha egy pillanatra időzünk ennél a kamattilalomnál, amely az ókorban, a középkorban, az újkor kezdetén a legkülönbözőbb népeknél periodikusan visszatér, akkor azt látjuk, hogy ez tulajdonképpen csak primitív gazdasági viszonyok közt állhatja meg helyét, sőt még ott sem, mert az élet áttöri ezt az elvet. A mózesi törvényhozás eltiltotta a kamatot, de kitalálták ennek a tilalomnak haszonrészesedés kikötése révén való kijátszását. A római jogban a IV. században keletkezett egy törvény, a Lex Genutica, amely teljesen eltiltotta a kamatvételt és mi volt a következménye? Az, hogy a római jog által ismert egyetlen ikölcsönszerződési forma, a teljesen formális nexum helyébe az élet a ius gentium behatása alatt a formátlan új kölcsönszerződést, a mutuumot léptette, amelynek keretében nem voltak kamatkorlátozások. Megtiltotta a kamatvételt az Egyház, a numus non parit nummum — a pénzdarab nem szül pénzdarabot — elvének dekretálásával, bár itt nem terjeszkedhetem ki arra, hogy újabb egyházjogtörténeti kutatás kimutatta, hogy ez nem is volt oly am, merev tilalom, csak az igazságtalan kamatvételt tiltotta. A középkorban eltiltották a kamatot az uralkodók, de kénytelenek voltak kivételeket engedélyezni a zsidók, a zálogházak stb. részére, úgy, hogy a kamatvételi tilalom legnagyobb szigorúsága idején, Sombart adatai szerint, 50—100% között volt a tényleges kamat. Jellemző ez a törvény, amelyet hazai jogfejlődésünkből idéztem arra is, hogy csak a pénzkölesönre vonatkoztatták az uzsorát, illetve a kamattilalmat. Az usura szó, amelyből az uzsora ered, maga is mutat erre az eredetre, •amennyiben a pénzhasználatot annak ellenértékét jelenti. Ez mindenesetre szűkebbkörű felfogás, mint amelyik már régebben érvényesült évszázadokkal előbb a római jogban, ahol minden helyettesíthető dolog kölcsönénél megvoltak a korlátozó szabályok a kamat és uzsora tekintetében. Ezt azért hangsúlyozom, mert mint később látni fogjuk, ez egyik alapvető kérdése az uzsora üldözésének. Ezután következett — nemsokára, két évtized múlva — az 1647 : CXLIV. törvénycikk, amely 6%-ban maximálta a kamatot, vagyis a másik végletét alkalmazta a kamat vétel és uzsora tekintetében elfoglalható merev rendszernek. Azonban már rövid idő múlva kiderült, hogy ez nem elegendő, mert mindenféle elpalástolási módokon igyekeztek kijátszani ezt a kamatmaximumot. Erre ismét azért mutatok rá, mert az uzsoraszabályozásnak egyik eminens problémája, hogy hogyan védekezzünk .az elpalástolás veszélye ellen különösen azzal szemben, hogy az uzsorát végrehajtható közokirat legtöbbnyire már előzetes kieszközlésével és harmadik jóhiszemű vagy jóhiszeműnek állított személyek előtérbe tolásával igyekeznek kijátszani. Ez ellen próbált intézkedéseket tenni az 1715 : LI. törvénycikk. Az 1723. évben meghozott CXX. te. rendkívül jellemző, mert azt mondja, hogy az uzsorások necsak az,egész kamatot veszítsék el, hanem a tőke elvesztésével is büntessék őket. Vájjon ez magánjogi intézkedés volt-e, neve14*