Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.
Ülésnapok - 1931-54
Az országgyűlés képviselőházának 54amint már mondottam, mindhárom érdekeltségből áll, mi a véleményes javaslata és néztem az igazságot, hogy miképpen lehet ezt a kérdést megoldani. Ez a kérdés a 33-as bizottságban is szóbakerült és amint már említettem, ott is sokkal magasabb termelői árak kerültek szóba. Éppen Szterényi ő excellenciája mutatta ki, hogy 23—24 filléres tej az, amely mellett a gazda haszon nélkül exisztálni tud s én kénytelen voltam ezt is, bár sajnálatomra nem teljesen, mértékadónak venni, és a középúton, illetőleg a véleményező bizottság javaslata alapján megtenni a rendelkezést. Hogy miért kelljen itt a kérdést egy külön ármegállapító bizottsághoz áttenni, azt nem tudom, mert törvényes rendelkezés alapján mind három képviselet most is kifejezésre tudja juttatni a maga véleményét. Ha tehát ez a kérdés még egyszer olyan stádiumba kerülne, ismét esak annak a bizottságnak tudnám a kérdést átadni, amelynek átadtam és amelynek véleményét magamra nézve mindenesetre irányadónak és döntőnek fogadom el. Kérem válaszom tudomásul vételét. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a földmívelésügyi miniszter úr által adott választ tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Miután az interpelláló képviselő úr interpellációját a kereskedelemügyi miniszter úrihoz is intézte, az interpellációt kiadom a kereskedelemügyi miniszter úrnak. Sorrendi szerint következik Peyer Károly képviselő úr interpellációja az összkormányhoz 600.000 svájci franknak a Nemzetköizi Fizetések Bankjaiba történt átutalása tárgyában. A jegyző úr felolvassa az interpelláció szövegét. Patacsi Dénes jegyző (olvassa): «Interpelláció az összkormányhoz. Igaz-e, hogy a kormány 600.000 svájci frankot átutaltatott az optáns-alapnak? Összeegyeztethetőnek tartja-e a kormány az ország pénzügyi, kereskedelmi és ipari érdekeivel, hogy ugyanakkor utal át 600.000 svájci frankot az optáns-alapnak, amikor a devizakorlátozások miatt az ipar nyersanyagra és a kereskedelemben nélkülözhetetlen cikkek beszerzésére nem tud megfelelő külföldi fizetési eszközökhöz, devizákhoz jutni? Összeegyeztethetőnek tartja-e a kormány az ország hitelének érdekeivel, hogy ugyanakkor utaltat át 600 000 svájci frankot az optánsalapnak, amikor az ország külföldi hitelezőivel szemben transzfermoratóriumot léptetett életbe? Tudja-e a kormány, hogy a közvéleményben jogosan alakult ki az a felfogás, hogy az optánvalapnak átutalt 600.000 svájci frank és az optánsok egyéni érdekei között érdekazonosság áll fenn és vájjon nem jogosult-e az a feltevés, hogy az optánsok jogosulatlan befolyása és egyéni érdeke érvényesült az ország pénzügyi érdekeivel szemben? Tudja-e a kormány, hogy már egymaga az a körülmény is, hogy az optáns-alapra iszóló befizetéseket az adózók pénzéből teljesíti a kormány a hágai egyezmény értelmében a kevés számú optáns-nagybirtokos érdekében, az ország jogos ellenérzését és elkeseredését váltotta ki és a volt kormányzat etikai alapot nélkülöző politikájának szelleméből folyt? Tudja-e a kormány, hogy a 600.000 svájci frank átutalása a mostani kormány hangoztaülése 1932 február 2U-én, szerdán. 45Ö tott puritán szellemével szemben éppoly jogosultan váltja ki az ország népének ellenérzését és kritikáját? Mit szándékozik a kormány tenni a külföldi kölcsönök kamatainak fizetése tárgyában?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Peyer Karoly: T. Képviselőházi (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Hol van a kormányi) A svájci Nemzetközi Fizetések Bankjába történt átutalások ügye ismételten foglalkoztatta már a Házat és ugyancsak foglalkoztatta a Háznak különböző bizottságait is. (Zaj) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Peyer Károly: Ebben az általunk ismételten szóvátett kérdésben végre a kormány is szükségesnek tartotta, hogy nyilatkozzék. Legelőször azt az álláspontot foglalta el, hogy hallgat. Némelykor ez is álláspont. És a kormány nagyon sokszor képviselt már olyan álláspontot, amikor kellemetlen kérdések vetődtek fel, hogy hallgatott. Amikor ebben a kérdésben mégis csak színt kellett vallani, akkor színt vallott. (Zaj. — Haltjuk! Halljuk! — Elnök csenget.) És akkor, amikor a kérdés az ő személyével is (Zaj. — Esztergályos János: A hatszázezer svájci frankról van szól) vonatkozásba hozatott, akkor azt mondotta, hogy az ostobaság és a rosszhiszeműség ellen nehéz védekezni. Azután jött a kormánynak a lapja, amelyről itt a tegnapi napon éppen a kormánynak egy volt államtitkára jelentette ki, hogy súlyos pénzeket kapott (Kertész Miklós: Ő tudja!) — igen, ő valószínűleg tudja — (Zaj.) s ez a sajtó többek között azt mondja, hogy milyen szélhámos-eszközökkel folyik ez a manőkiderül a következőkből, stb. Ilyen hangon ír a kormány lapja, majd tovább folytatja és azt mondja, hogy erre a perfid beállításra magyarázat jelent meg, stb., hogy tudniillik, mi egy szélhámos-manővert folytattunk és egy perfid beállítást hozunk. Hát, elsősorban is, meg kell állapítanom, hogy senki sem vonta kétségbe azt, hogy a magyar kormány átutalt a Nemzetközi Fizetések Bankjába egy bizonyos összeget. Az első napokban a magyar kormány hivatalos nyilatkozatai is elismerték, hogy 600.000 svájci frankot utaltak át és csak később, amikor már a kérdést vizsgálat tárgyává tették, — amely vizsgálatba nekem nem volt módomban befolyni — állapítottuk meg azt, hogy nem 600.000 svájci frankot, hanem 290.000 aranykoronát utaltak át a Nemzetközi Fizetési Bankba az optánsok javára. (Farkas István; Persze, Károlyiék jól érdekelve vannak benne!) Nem az dönti el ennek a kérdésnek a súlyosságát, hogy ez az összeg 600.000 svájci frank volt-e, vagy csak 290.000 aranykorona, hanem az dönti el, hogy egyáltalában a magyar kormány milyen okokból utalt át erre a célra egy összeget, amikor más célra összeget átutalni nem tud. A magyar kormány nyilatkozataiban arra hivatkozik, hogy a Hoover-egyezménnyel kapcsolatosan Londonban tárgyalások folytak, amely tárgyalásoknál azután a külföldi adósságoknak egy bizonyos részét kivették; ezek közé tartozott ez a rendelkezés is és ennek alapján kellett befizetni a Nemzetközi Fizetési Bankba, mint a békeszerződésből kifolyó egyik kötelezettségnek való elégtétel céljából ezt az összeget, miután oda mások is befizettek. (Farkas István: Hiszen mi nem fizetünk jóvátételt!) Ez a beállítás ebben a formában még valamiképpen indokolható és magyarázható, bár joggal felvetődik az a kérdés, hogy mi szükség volt arra, hogy a magyar kormány ezen a téren engedményeket tegyen akkor, amikor a ma-