Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.
Ülésnapok - 1931-51
Az országgyűlés képviselőházának 51, ülése 1932 február 18-án, csütörtökön. 361 Dinnyés Lajos: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a hal- és a szélsőbaloldalon.) Az elnöki napirendi indítványt nem fogadom el, mert megengedhetetlennek tartom, hogy ezekben a súlyos időkben, amikor a Ház szociális ügyekkel foglalkozik, gazdasági ügyekben az ígéretek hazájában éljünk. Nem akarok beszélni arról a súlyos gazdasági válságról, amely ma nálunk úgy az iparra és kereskedelemre, mint a mezőgazdaságra és egyéb foglalkozási ágakra ránehezül, s nem akarom részletezni azt a bizalmi válságot, amely itt az országban kialakult. Mikor a Ház első ízben összeült, különböző interpellációk és felszólalások kapcsán különböző ígéreteket kaptunk itt felelős tényezőklőlígy ígérték azt, hogy ide fogják hozn; rövidesen ^az összeférhetlenségi törvény revizióját a Ház elé. ígéretet kaptam arra,, hogy a kartelltörvényt tárgyalni fogja a Ház. (Jánossy Gábor: Hiszen már régen törvény!) ígéretet kaptunk magától a miniszterelnök úrtól is, hogy az álláshalmozások kérdését is minél előbb törvényhozási úton rendezni fogja. Ezzel szemben mit látunk? Hatodik hónapja ülünk itt^ együtt több-kevesebb megszakítással s az ország, az élet szempontjából igazán nem fontos javaslatokat tárgyalunk. Az élet közben rohan el mellettünk és mi itten csigalassúsággal dolgozunk és vitatkozunk. (Kun Béla: Nő a• szociáldemokrácia talaja az országban! — Zaj.) A kormánynak gazdasági kérdésekkel kellett volna foglalkoztatnia a Házat. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőhaloldalon. — Zaj) Ma. azt látjuk kinn az életben, hogy az ipar pang, a munkások ezrei, százezrei munka nélkül vannak, a kereskedők egymásután húzzák le a rollót és csukják be a boltot, és mi, az agrárország azt látjuk, hogy a magyar mezőgazdaság is, amely az ország éltető eleme kell hogy legyen, és az is, nyomorog, és itt áll a teljes csőd előtt. (Üav van! Ügti van! — Zaj.) Ezzel szemben azt látjuk, hogy mezőgazdasági kérdésekben csak ankétek történnek, úgynevezett agrárhangok hallatszanak az országban, de az agrárcselekedetek itt hiányoznak. (Jánossy Gábor: Hitel kell!) Teljesen aláírom azt, hogy szépek azok az agrárhangok, nagyon szépek, de ha a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem, < az az ügyvéd, az az orvos hanggal tud majd fizetni, csak akkor elégszem meg én is azzal a hanggal. Amikor azt látjuk, hogy az adót az állam irgalmatlanul behajtja, akkor itt nem agrárhangok kellenek, hanem agrárcselekedetek. (Jánossy Gábor: Mondom, hitel kell! — Kun Béla: Eveken át 14—16%-os kamatokat húztak!) A mezőgazdaságnak legfontosabb alanyai a magyar szőlősgazdák, akik a borexport révén az export mérlegében már a múltban is döntő szerepet játszottak. Akkor megalakult Magyarországon a szeszkartell, amely ma állam az állaimban. Amikor itt a Házban és különböző gyűléseken szóvátettük, hogy itt a szőlősgazdák, a magyar bor a legnagyobb veszedelemben vannak, akkor megint jöttek az ankétek. A szeszkartell nem igen ankétozott, hanem megakadályozott mind en cselekedetet, minden kormányintézkedést (Zaj.) és megbuktatta magát Ivády miniszter urat. A pénzügyminiszter kiadott egy rendeletet, a borpárlati rendeletet, még pedig 156.500/1931. szám alatt. Most állán- j dóan azzal a mézesmadzaggal iönnek, hogy a ; mezőgazdaság milyen nagyszerűen járt ezzel a rendelettel. Méltóztatnak emlékezni —- mi, akik a vidéken élünk, tudjuk, — mikor a szüret megjött, megjelentek ennek a kartellnek az ügynökei és a magyar bort, azt a 10 maiigánfokos bort el kezdték 4—5 filléres áron venni. Az a becsületes, józan magyar paraszt akkor már azt mondta, hogy itt valami lesz. Az a valami be is következett. Mert ha ennek a rendeletnek a lényegét nézzük, mit jelent ez? A rendelet értelmében 115—120.000 hektoliter bort kell kifőzni és főzhetünk ki borpárlattá, s annak maiigánfokát a főző 1.1 fillérrel váltja be, tehát 10 fokos bornál 11 filléres egységárat kalkulál. A szeszkartell számítását hol találta meg ebben a spannungban? Ott, hogy ő 11 fillért kalkulált, ezzel szemben 4—5 fillérrel bőségesen fedezte magát erre a kontingensre, melyet most ki fog főzni. Ez ugyebár, 4—5 fillér rebachot jelent a szeszkartell számára. (Dinich Ödön: Ezek azok az Ullői-úti szőlősgazdák!) Ez azonban a nyereségnek csak az egyik oldala. A mezőgazdasági szeszgyárak, a kisfőzdék, vagy, ha jobban tetszik, a kisüstök (Kun Béla: Azokat tönkretették!) ebből a borból már főzni nem tudnak. Nevezetesen nekik forgótőkéjük nincsen, azt a kis kontingenst, amit ki akarnak főzni, készpénzzel megvenni nem tudják és még ha meg is tudnák venni, akkor sem rentábilis nekik a főzés, mert a nagyon ügyesen megfogalmazott rendelet értelmében, ha egyszer borpárlatot főz valaki, mást többé abban az esztendőben nem főzhet. (Dinich Ödön: De minden borpárlatot a szeszkartel vásárol meg!) 110 pengő ára borból — a rezsi 11 pengő hektoliterenként — lesz egy hektoliter borpárlat, amely így 110 pengőbe fog kerülni, erre a rezsi a főzés, az adó 30 pengő, vagyis ez 140 pengő. Ennyiért veszi át a szeszkartell ezt a bizonyos kontingenst. A kartell másik nyereségterrénuma, ahol megint horribilis összegeket nyerhet, az, hogy ezt a 140 pengős borpárlatot összevásárolja, csomagolja és kartellszerűleg mint egyedárusító szerepel, úgyhogy (máris beszélnek arról, hogy ezt a borpárlatot a szeszkartell 3*50—4 pengőért fogja a piacra dobni. Most a helyzet itt az, hogy azt mondják, a magyar szőlősgazdán segítettünk, itt van a borpárlatrendelet és ebből effektive semminemű haszna sincsen a magyar mezőgazdaságnak, (Ügy van! Ügy van! a balfelől.) mert amióta ez a rendelet napvilágot látott, bort — legalább a mi vidékünkön — egy decit el nem adtak, egy decit nem vett át a kartell erre a kifőzésre. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Hogy maga ez a rendelet export és import szempontjából is tulajdonképpen mennyire rosszul van eltalálva és mennyire nem helyes, annak bizonyítéka a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének memoranduma, amelyet a nagyméltóságú miniszter úrhoz intéztek. Ebben a memorandumban többek között a következőket mondják (olvassa): «A rendelet gazdasági elgondolása, tehát az, hogy 115—120 hektoliter bor ingyen adassék át a külföldnek, hogy abból az ' országra nézve c^ak annyi haszon származzék, .amennyi a kifőzés és a finomítási munkálatok elvégzésével jelentkezik, érthetetlen, fel nem t fogható. Közgazdasági ballépésről van itt szó.» Ezt a termelők legilletékesebb egyesülete írta memorandumában. (Zaj a baloldalon.) Amikor a mezőgazdaság megsegítéséről és talpraállításáról van szó, állandóan azt halljuk, hogy nincs pénz. A magyar • mezőgazdaság talpraállításához és megsegítéséhez mi nem is pénzt kérünk, hanem eshetőségeket, lehetőségeket. Engedjék dolgozni a magyar mezőgazdaságot, engedjék boldogulni. 50*
