Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-50

322 Az országgyűlés képviselőházának egyetlen egy kormány elnök sem kapott meg, mert ennek a rendeletnek egy része visszamenő hatállyal, 1930. január l-jével léptettetett életbe, amire példát nem is tudok 16 esztendős képviselősködésem alatt, míg a másik része november 1-én léptettetett életbe. Vagy ne léptette volna a kormány ezt a rendeletet november l-jével életbe vagy pedig, ha már életbeléptette, akkor vele egyidejűleg vagy kevéssel utána ki kellett volna adnia a végrehajtási utasítást is és kellett volna gondoskodnia pénzről is. Mert így most az a helyzet, hogy rosszabb^ a mai állapot, mint a rendelet kiadása előtt volt, már pedig kizártnak tartom, hogy a kormány amikor ezt az újítást létrehozta, akkor a létező jogállapotokat rosszabbakká akarta volna tenni. Ilyesvalam.it feltételezni a legtávolabb áll tőlem. De megjegyzem, hogy amikor a mi vármegyénk közigazgatási bizottsága èzt a kérdést tárgyalta, nem titkoljuk, aggodalmának adott eiore kifejezést a várható végrehajtási utasítás tekintetében, mert el sem tudjuk képzelni, miként fogja majd a népjóléti miniszter úr szabályozni ezt a kérdést a végrehajtási utasításban; el sem tudjuk képzelni, miként fogja ügyesen megállapítani egy-egy községnek az átalányát, mert hiszen teljesen elegendő, hogy egy községnek valamelyik uccájában csak egy kisebbmérvű járvány lépjen fel és akkor ennek az átalánynak a mérve már nem stimmel, már akkor az egész számítás felborult. Egy községben egy egyszerű kis járvány felemészti azt, amit majd az igen t. népjóléti miniszter úr kiutal és akkor egész évre nem marad egy fillér összeg sem a később megbetegedő szegények / gyógyszerszámláira. Vagy egy másik eset és ez is előfordult Bihar vármegye területén. Egy rokkantnak, hangsúlyozom, nem hadirokkantnak, hanem olyannak, aki békében rokkant meg^ új művégtagot kellett venni. Ha ez az eset a jövőben előfordul, a most kiadott rendeletek értelmében a községeknek abból az átalányból kell majd fedezniök, amelyet a népjóléti miniszter úr meg fog számukra állapítani^ Előre jelentjük, előre figyelmeztetjük a népjóléti miniszter urat, hogy egyetlen ilyen művégtag ára olyan nagy összeg, amely fel fogja emésztei annak a községnek egész évre megszabott átalányát és egy ilyen művégtagszámla kifizetése után egész esztendőre nem marad egy fillér sem a később megbetegedő szegény betegek gyógyszerszámlájának kifizetésére. Én tehát kérve kérem az igen t. miniszterelnök urat, mint a népjóléti minisztérium jelenlegi vezetőjét, méltóztassék odahatni, hogy a végrehajtási utasítás mielőbb kiadassék, az erre szánt pénzösszeg elosztásánál pedig célszerűbbnek tartanám, ajánlanám, amit nálunk a vármegye vezetősége is célszerűbbnek tart, hogy ne községenként méltóztassék megállapítani az egyes átalányokat, mint ahogy tudomásom szerint terveztetik, hanem •— mondjuk — vármegyénként méltóztassék az, átalányokat megállapítani a községek nagyságához; vagy számához arányítva. Ezt a kérdést rendkívül fontos szociális kérdésnek tartom, de azonfelül politikai kérdésnek is, sőt a polgári társadalmi rend kérdésének is tar.tom és ha már ez^ a kormány

r és a mögötte álló többség keresztény-keresztyén jelzővel is illeti magát elnevezésében, akkor elsőrangú keresztyén kérdésnek tartom, hogy ez a helyzet tovább semmiesetr,e sem maradjon úgy, ahogyan most is fennáll. Elnök: A miniszterelnök úr kíván szólni. 50. ülése 1982 február 17-én, szerdán. Gr. Károlyi Gyula, a népjóléti minisztérium ideiglenes vezetésével megbízott miniszterelnök: T. Képviselőház! Szilágyi t. képviselőtársam kérdésére van szerencsém a következőket válaszolni. (Halljuk! Halljuk!) Teljesen tudatában van a kormány annak, hogy a betegápolás kérdése a mai stádiumban nincs úgy kezelve és megoldva, amint az kívánatos voma, (Szakács Andor: Ez igaz! — Kabók Lajos: Szép, hogy beismeri!) ennek azonban az anyagi eszközök hiánya az oka. A betegápolási díjakból neon fedezték azokat a kiadásokat, költségeket, amelyeket a kincstárral szemben a községek és tÖrvényhatówágrt évenként felszámítottak. Ez vezette hivatali elődömet ezelőtt két esztendővel arra az

( elgondolásra, hogy ahelyett, hogy a betegápolást korlátozottan vállalná, kontingentálta az egyes községek és vámiegyék közt es evvel akarta elérni, minthogy ezen a téren úgy, miat más téren is, feltétlenül nagy takarékosságra volt szükség, hogy a kórház renntarió kozüi eteket takarékosságra kényszerítse. (Kabók Lajos: Már betegre takarékoskodjak magukat!) Ez részben meg is történt, részben azonban nem és ennek következtében olyan, követelések maradtak fenn az államkincstár-ral szfmben, hogy a rendelkezésre álló hiteit ezek az elmaradt t hátralékok csaknem teljesen felemésztették. A múlt év október havában kiadott rendelet ezen az állapot m segíteni akart és az átalányrendszert legalizálni kívánta. A mai viszonyok között másképpen egyáltalában nem is képzelem ezt a dolgot keresztülyihetőnek, mint csak az átaláiiyrends/er, alapjíu. Azt, amit t. képviselőtársam felhoz, hogy a végrehajtási utasítást, ha nem is egyidőben, de gyorsan kellett volna a rendelet kibocsátása után kiadni, magam is elismerem, most azonban van szerencsém tudomására hozni, hogy ez a végrehajtási utasítás elkészült és ki fog adatni s remélem, hogy ezeket az átmeneti nehézségeket az anyagi lehetőségek keretén és mérvén belül, mie őbb ki is küszöböli. Hogy a községekre és közületekre nagyobb terhet ró ez az állapot, mint rótt akkor, amikor az összes költségeket az államra

f háríthatták, az kétségtelen, de az államháztartás mai viszonyait tekintve, amikor a betegápolási pótadó távolró- sem fedezi ezeket a költségeket, ettől eltekinteni a legjobb akarat és szándék mellett sem lehet és így óhatatlan az, hogy egyes községekre időnként nagyobb kiadás és nagyobb teher fog hárulni, mint a múltban. De, mondom, jelenleg ezen változtatni, segíteni nincs módunkban. Amint azonban a végrehajtási utasítás — amely, ismétlem, már elkészült — rövidesen ki fog adatni, az átmeneti nehézségek és bizonytalanságok eliminálhatók és megszüntethetők, úgyhogy azt hiszem, hogy az állapotok a lehetőség szerint tűrhetőknek lesznek mondhatók, ha nem is olyanoknak, amilyeneket mindnyájan ideálisaknak tarthatnánk. Kérem t. képviselőtársamat és a t. Házat méltóztassék vá'aszomat tudomásul venni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat a viszonválasz joga megilleti. Szilágyi Lajos: T. Képviselőház! A népjó'éti minisztériumot vezető miniszterelnök úr válaszát köszönettel tudomásul veszem. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a miniszterelnök úr válaszát, mint a népjóléti minisztériumot vezető miniszter vá

1 ászát tudomásul venni, igen, vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Következik Szilágyi Lajos képviselő úr in-