Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.
Ülésnapok - 1931-50
2Ô6 Àz országgyűlés képviselőházának den ügyet lehetőleg peres útra igyekezett lendíteni. (Zaj a jobb- és a baloldaton.) Elnök: Csendet kérek! Propper Sándor: Amikor a társadalombiztosítási intézmények évekig nem tettek eleget törvényszerű és szociális kötelességüknek, amikor a betegek és a sérültek tömegei azt látták, hogy hivatalosan nem érvényesíthetik jogaikat, amikor azt kellett tapasztalniuk, hogy csak a legvégső esetben, csak igen ritka esetoen, csak inuszáj-esetekben jutottak hozzá jogos járandóságaikhoz, egészen természetes, hogy a rendelkezésükre álió jogkeresés területét teljes mértékben igénybe vették. így keletkezett a perek nagy száma és így állott elő azután az a helyzet, hogy a bíróságok nem tudtak eleget tenni kötelességüknek és nem tudták a pereket gyorsan elintézni és lebonyolítani. Már pedig, ha ezen a bajon .segíteni akarunk, a legelső kötelesség olyan bírósági szervezetet létrehozni, amely kizáróan a szociális perek vitelének szentelheti idejét. Ha viszont ezt akarjuk, akkor nem lehet és nem szabad — mint ahogy ez a javaslat teszi — a szociális bíráskodás speciális jellegét megszüntetni, nem szabad az egyetemes bírósági rendszerbe -beilleszteni ezt a jogterületet is, egyesíteni az egéàz bíráskodást és annak rendszerébe beilleszteni ezt a bíráskodást is. En is azt mondom, hogy ez a jogterület merőben más, mint akár a büntető igazságszolgáltatás, akár a polgári bíráskodás. Ez egy harmadik, különálló jogterület, ez az a bizonyos szociális jogterület, ahol gyorsan, simán, költségmentesen, nagy szociális belátással kell az ügyeket intézni. Itt nem lehet hónapos, esztendős restanciákat eltűrni; itt nem arról van szó, hogy egy valakin esett, nem tudom, becsületsértési sérelmet kell reparálni és ha az három hónap múlva, vagy hat hónap múlva következik be, az sem olyan nagy baj; itt nem arról van szó, hogy egy zsebtolvajlást kell megtorolni, ami szintén fontos, de nem életkérdés, hogy azt három vagy hat hónap múlva torolják-e meg; itt arról van szó, hogy a termelés, a munka harci területén megbetegedett^ megsebesült vagy elesett harcosoknak törvényes igényeit kell kielégíteni; itt arról van szó, hogy a termelés harci területén megbetegedett vagy megsebesült munkás gyógykezelését kell elintézni, elrendelni az erre vonatkozó jogigény megállapítását; itt arról van szó, hogy a keresetképtelen, munkaképtelen munkás családjának kell a táppénzt megítélni, amely táppénz — maga a szó is bizonyítja — a család táplálásának a céljait szolgálja. Aki tudja azt, hogy a munkásháztartásokban, ha ma nincs kereset, holnap nincs kenyér, az egyúttal tudomást szerezhet arról is, hogy a ma megbetegedett munkás családjának holnap nincs mit ennie ; ha nem kap táppénzt. Ezeket az ügyeket tehát gyorsan kell intézni, soronkívül kell elintézni, mert a későbbi, hónapok, vagy éppen esztendők múlva bekövetkezett megoldások és igénymegállapítások eleget tehetnek az anyagi igazságnak, a formai igazságnak, de masrának a szociális lényegnek nem tesznek eleget, mert hiszen a munkás a maga betegsége, a maga rászorultsága idején nem jutott hozzá f a gyógykezeléshez, nem jutott hozzá a kórházi ápoláshoz, nem jutott hozzá esetleg a gyógyszerhez és nem jutott hozzá a táppénzhez. Az indokolás maga igen helyes álláspontot foglal el, sajnos azonban a javaslat szövegezése, a javaslat szelleme nem kongruens ezzel az indokolással, mert állítom, —és a tények min50. ülése 1932 február 17-én, szerdán. ket fognak igazolni, akik ezen az állásponton vagyunk — hogy ha a munkásbiztosítási perek belekerülnek az egyetemes jogszolgáltatás rendszerébe, ott elvesznek a nagy tömegben, ott ezekre nem fordítanak különleges figyelmet, hanem mint a többi ügy, mennek; majd ezek az ügyek is, amikor sorra kerülnek. Ez nem szociális bíráskodás. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Azért ; voltam bátor és voltam kénytelen Györki képviselőtársammal együtt különvéleményt beterjeszteni, amelyben arra kérjük a Képviselőházat: mondja ki, hogy, a társadalombiztosítási bíráskodásról szóló 125. számú törvényjavaslatot tárgyalási alapul nem fogadja el és utasítja az igazságügyminiszter urat, hogy a szociális biztosításban érdekeltekre való tekintettel .nyújtson be oly javaslatot, amely a bírói eljárást a biztosítottakra ingyenessé, gyorssá teszi, meghagyja az ülnöki rendszert és a társadalombiztosítási bíráskodás eddigi külön szervezetét. A benyújtandó törvényjavaslatban adassék felhatalmazás az igazságügyminiszter úrnak arra, hogy a bírói létszámot úgy a munkás biztosítási bíróságnál, mint pedig a munkásbiztosítási felsőbíróságnál oly mértékben emelje, hogy az ügyhátralék hat hónapon belül feldolgozható legyen. Az elkészítendő törvény szerint a társadalombiztosítási bíróság hatáskörébe lenne vonandó a mezőgazdasági munkavállalók biztosításából előálló jogviták eldöntése is. T. Képviselőház! Az az utóbbi is rendkívül fontos, ezt is megfontolás tárgyává kell tenni. Kifogásolnom kell a javaslatnak még egykét olyan rendelkezését, amely újszerű ezen a jogterületen és amelyet ennek szociális igényei nem tűrnek meg. Ilyen az illetékmentesség feltételessége, amely a 29. §-ban foglal helyet. A 29. § ugyanis a mostani feltétlen költségmentesség helyébe állítja a feltételes költségmentességet, de lehetővé teszi, hogy bizonyos esetekben a bíróság a biztosított terhére is állapíthasson meg perköltséget. Ez teljesen antiszociális, tarthatatlan és megengedhetetlen, mert hiszen a biztosított munkás, amidőn EL maga jogát keresi a szociális biztosítás terén, nem lehet rosszhiszemű és nem lehet konok perlekedő; nem lehet annak minősíteni egyszerűen azért, mert az ő számára nincs más út, számára^ nincs más, mint az ő jogának keresése, számára semmi más nincs a világon, semmi tartalék, semmi lehetőség, csak a maga vélt jogának keresése. Ki kell tehát zárni még a lehetőségét is annak, hogy ezen az alapon, rosszhiszeműség alapján perköltséggel terheljék meg. Ez amúgyis fiktív valami, mert hiszen ha arra a szegény munkásra, aki a maga jogát keresi, ki is rónak perköltséget, azt rajta megvenni úgysem fogják tudni, így tehát teljesen felesleges ezt az antiszociális gondolatot a törvénybe belevinni. Még egy dolog van, amelyet szóvá kell tennem s ez a bizottsági jelentésben foglalt javaslat 46. §-a. Ez is új dolog, új szerv a szociális biztosítás terén és a szociális bíráskodásban. Ez a 46. § alkalmas lehet arra, hogy az ügyek menetét gyorsítsa, sőt alkalmas arra, hogy az ügyeket egyáltalában megszüntesse. Ha ezt a szakaszt elfogadják, ha ezt törvényerőre emelik, ha ennek alapján ezt az új szervet beiktatják a társadalombiztosítási bíráskodás gépezetébe, akkor tulajdonképpen nem lesznek perek, mert hiszen a bizottsági jelentésben foglalt javaslat 46. §-a azt mondja (olvassa): «Táppénz
