Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-50

Az országgyűlés képviselőházának 5t Ezek az intézetek magát a bíráskodást nehézkessé teszik és én nem osztom azt a nézetet, és nem bízom abban, hogy ennek a javaslatnak alapján a munkásbiztosítási, illetve a szociális biztosítási bíráskodás gyorsabb és kielégítőbb lesz az eddiginél. Nem hiszem el, mert nehézkes, mert egy centrumot állapít meg a távoli vidékek számára is és akármilyen kicsiny is ma Magyarország, én azt hiszem, hogy Sátoraljaújhelyről vagy a délvidékről, vagy a keleti vidékről (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Ez nem újítás, ez most is így van!) — bizonyos tekintetben nem így van — mégis egy kicsit körülményes lesz áz elintézés módja. Az eredeti javaslat indokolása nem utal a torlódásokra és nem említi azt, hogy mit akart ezzel a javaslattal elérni, nem mondja azt, hogy gyorsabban akarja az ügyeket intézni, hogy gyorsabb ütemet akar, csak utalások vannak erre nézve. A bizottsági jelentés már belefoglalja ezt indokolásába, amidőn azt mondja (olvassa): «Figyelemmel volt az együttes bizottság arra a körülményre, hogy a társadalombiztosítási perek száma az utolsó években megszaporodott és ennek indokát a bizottság nemcsak a súlyosabbra vált gazdasági helyzetben látja, hanem abban a körülményben is, hogy a társadalombiztosítás nagy jelentősége mindjobban ismertebbé válik. Ennekfolytán •természetszerűleg a peres ügyek száma is növekszik. Az együttes bizottság felfogása szerint is gondoskodni kell arról, hogy a per útján érvényesített igények minél gyorsabban elintézést nyerjenek, mert átérzi az együttes bizottság a szociális érdeket, amely ezen igények gyors elbírálásához fűződik.» Maga az indokolás helyes, az abban lefektetett alapelv elfogadható, sőt szükséges. A baj csak az, hogy ez a javaslat ezt a célt sikeresen szolgálni nem fogja. Az előadó úr még kibővítette ezt az indokolást, amidőn azt mondotta, hogy egyrészt a szociális öntudat emelkedése, másrészt pedig a társadalombiztosítás iránt való emelkedő bizalom azok a tényezők, amelyek a perek számát szaporítják. Érdemes ezzel a kérdéssel kicsit behatóbban foglalkozni. Hogy az ügyforgalom emelkedését a szociális öntudat szaporítja? Hiszen ez megvolt eddig is, bármennyire is igyekeztek visszaszorítani hivatalosan és a propagandában. Hogy a szociális öntudat valóban emelkedett és a munkás szervezetek felvilágosító munkája nyomán a munkásság jobban megismerkedett a maga jogaival és a maga kötelességeivel is, ez igaz. Ez azonban nem szaporítja a perek számát, nem szaporítja az ügyforgalmat, valamint az sem helytálló, hogy a társadalombiztosítás iránt való emelkedő bizalom az oka az ügyforgalom emelkedésének. Ennek talán az ellenkezője az igaz. Ha a bizalom a társadalombiztosítás intézményei iránt fokozódnék, akkor a perek száma csökkenne, (Erődi-Harrach Tihamér előadó: Több igényt érvényesítenek!) mert akkor a felek, ugyebár, megnyugodnának magának az intézménynek intézkedéseiben. Ha az illető bíznék az intézményben, elfogadná annak törvénymagyarázatát, elfogadná annak intézkedéseit és nem menne perre abban a kérdésben. Ha tehát a társadalombiztosítás iránt a bizalom olyan erős volna, ez nem a perek számának szaporodását, hanem a perek számának csökkenését idézné elő. T. Képviselőház! A társadalombiztosítási intézmények iránt a széles munkásrétegekben a bizalom a legutóbbi időkben, amióta az önkormányzat, habár csökkentett hatáskörrel, de ülése 1932 február 17-én, szerdán. 285 mégis dolgozik, valóban növekedőben van. Az az idő azonban, amióta az önkormányzat működik, még túlságosan rövid ahhoz képest, hogy az intézmény a teljes bizalmat kiérdemelje és megszerezze. A bizalmatlanság főként abból az időből származik, amidőn a társadalombiztosító intézményeknek abszolúte nem volt önkormányzatuk, még ez a csökkentett hatáskörű önkormányzatuk sem volt, ami ma van. Ez az idő pedig valóban igen alkalmas volt arra, hogy a legszélesebb, a legteljesebb bizalmatlanságot gerjessze a társadalombiztosítási intézmények iránt. Az a működés, amelyet 1919-től, amikor az önkormányzatot felfüggesztették, 1928-ig vagy 1929-ig tapasztaltunk, amikor az önkormányzatnak ezt a korcs formáját visszaállították, igenis alkalmas volt arra, hogy a bizalmatlanságot a felső fokra emelje és ez a bizalmatlanság az egyik ok, amely az ügyforgalmat veszedelmes mértékben szaporítja. Ez alatt a hét-nyolc év alatt, míg nem volt ott az ellenőrző önkormányzat, a bürokrácia teljesen a maga elgondolása, antiszociális felfogása szerint, önkényüleg járt el, nem fizető alapra és álláspontra helyezkedett a biztosítottakkal és az igénylőkkel szemben és azt az eljárást honosította meg, az volt a hivatalos álláspont, az volt a hivatalos eljárás, hogy a biztosítottnak, a betegnek, a sérült munkásnak lehetőleg nem adni és nem fizetni, vagy lehetőleg keveset adni és keveset fizetni. Kern fizető álláspontra helyezkedett maga az intézmény bürokráciája (Peyer Károly: Látatlanban fellebbeztek meg aktákat!) és természetes, hogy a gyakorlat, a tapasztalat azután a munkásokat teljes mértékben a pereskedésre, a bíróságnál való jog- és igazságkeresésre utalta. Teljes mértékben el kell fogadni azt az indokolást, hogy a szociális biztosítási pereket gyorsan és kielégítő módon kell elintézni. De viszont rá kell mutatni arra, hogy ez a javaslat ezt a nagy szociális célt nem szolgálja. ; Ennek a javaslatnak törvényerőre válása után ebben a bírósági szerkezetben és szervezetben az ügymenet nem lesz és nem lehet gyorsabb, sőt ellenkezőleg. Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, nem akarok Cassandrajóslásokat mondani ezen a téren, de akik a kérdéssel valaha foglalkoztak, megállapíthatják, hogy inkább újabb torlódás várható, vagy pedig a pereknek olyan elintézése, ahogy a járásbíróságok a tömeges pereket el szokták intézni. Ha úgy akarják a munkásbiztosítási pereket intéztetni, ahogyan a járásbíróságok az apróbb sommás pereket, a tömegpereket intézni szokták, egy délelőtt 20-at, 30-at, vagy még többet lenyakazni, a feleket kiegyezésre rábírni, • vagy az igénytől elállásra kényszeríteni rábeszéléssel, lelki kényszerrel, vagy pedig gyorstalpaló ítéletekkel intézni el a pereket, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) akkor gyorsabbá lehet tenni magát a szociális^ bíráskodást, ez azonban nem lesz szociális bíráskodás, ez nem lesz egyéb, mint folytatása, vagy átvétele annak a rendszernek, amelyet a járásbíróságok az ilyen tömegpereknél éppen a perek tömegénél fogva kénytelenek voítak eddig rendszeresíteni. A restancia kérdésével igenis foglalkozni kell és ha már reformálunk, igyekezni kell a reformban a restanciák lehetőségét, amennyire lehetséges, kiküszöbölni. A restancia eredete azonban talán nem is annyira a mostani bíráskodásban rejlik, hanem inkább abban, amit az előbb voltam bátor említeni: az autonómia nélküli bürokrácia működésében, amellyel min-