Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-50

276 Àz országgyűlés képviselőházának szolgáló számítások hazánkra nézve érvényben állóknak nem voltak tekinthetők, a gyakorlatban ez igen sok hiányt mutatott. Igen érdekes megállapítások olvashatók ebből a szempontból 1907 : XIX. te. miniszteri indokolásában. A miniszteri indokolás a következő megállapításokat tartalmazza (olvassa): «A betegsegélyző pénztáraknak túlnyomó része állandóan anyagi zavarokkal küzd, tartalékalapját nem volt képes elhelyezni, jelentékeny tartozásaik vannak és ezek szaporodnak, úgy; hogy a betegsegélyző pénztárak a rossz anyagi viszonyok által előidézett kényszerhelyzetben segélyezésre szoruló tagjaikkal szemben nemcsak a legnagyobb rigorozitással és zaklatással kénytelenek eljárni, de anyagi eszközök hiányában sokszor a jogfosztás terére is lépnek.» Továbbá megállapítja a miniszteri indokolás azt is, hogy (olvassa): «a betegsegélyző pénztárak képtelenek arra, hogy a törvényben előírt legcsekélyebb mérven felül nyújtsanak segélyeket, hogy kórházak, .szanatóriumok, üdülőhelyek létesítésevei, a modern orvosi tudomány eszközeivel és kielégítő pénzbeli^ ellátással siessenek a segítségre szoruló munkásosztály védelmére, sőt arra sem képesek, hogy legalább a törvényben kötelezőleg előírt legcsekélyebb mérvű segélyezésre támasztott igényeket kielégítsék». Megállapítja az 1907 : XIX. te. miniszteri indokolása azt is, hogy a pénztárak tisztviselői kara nem áll feladata magaslatán, sérelmezi a munkaadók zaklatását (Propper Sándor: Mit szóljanak most?) és mindezen körülményeknek tudja be azt, hogy a munkaadó és munkáskörökben a pénztárak iránt elégedetlenség, sőt ellenszenv mutatkozik. (Szilágyi Lajos: Ez az elégületlenség most is fennáll.) Az 1907 : XIX. tcikk fenntartja a kötelező biztosítás elvét, országosan központosítja a biztosítási szervezetet, a betegség és baleset esetére való biztosítást egységesíti, a biztosítást közvetítő helyi szerveket egységesíti, behozza az egész vonalon a munkaadók és a munkavállalók teljes paritásos képviseletét és végül — egyúttal mindezek közül a megvalósult tervek közül ez érdekelheti leginkább a t. Házat — a vitás kérdések eldöntésére külön választottbírósági intézményt szervez. Megemlítendőnek tartom, hogy az ezt a törvényjavaslatot előzetesen tárgyaló képviselőházi munkásügyi bizottság jelentésében örömmel emelte ki a javaslatot képviselő kereskedelemügyi miniszternek azt a kijelentését, hogy a munkások aggkor és rokkantság esetére szóló kötelező biztosítását rövidesen megalkotni óhajtja. Köztudomású, hogy ez után az ígéret után húsz évnek kellett eltelni, amíg ez az ígéret megvalósulhatott. A munkásügyi bizottság ezenfelül határozati javaslatot is terjesztett a jelentés kapcsán a Ház elé, amelyben a földmívelésügyi kormányt felhívja, hogy a mezőgazdasági munkásoknak és cselédeknek betegség és baleset esetére r való kötelező biztosítása iránt sürgősen törvényjavaslatot terjesszen a Ház elé. Ugyanez az indítvány és javaslat ismétlődött meg azután az 1926. évi törvényjavaslat tárgyalása alkalmával is. A társadalombiztosítás ügyét fejleszti tovább a háború előtt a 4790/1907. számú minisztertanácsi kivételes rendelet és az intézmény teljes kiépítésének munkáját végzi el a betegség és baleset esetére való kötelező biztosításáról szóló 1927 : XXI. tcikk s az Öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosítást törvénybe iktató 1928 : XL. tcikk. Messze vezetne, ha Ô. ülése 19ê2 február 17-én, szerdán. ezeket a törvényalkotásokat részletesen ismertetném, de szükségesnek tartom, hogy megemlítsem azokat a határköveket, amelyek a társadalombiztosítás ügyének útját jelzik. Előadói tisztemből folyólag vizsgálnom kell a társadalombiztosítási bíráskodás fejlődését az előbb említett törvényekkel kapcsolatban. Az 1891. évi törvényt megelőző időben, amint azt már voltam bátor az előbb kiemelni, már észlelhetők a társadalombiztosítás nyomai. Az ezek során felmerült vitás kérdések elbírálására az ipartörvény 176. §-a értelmében az elsőfokú iparhatóság, illetve az ipartestület békéltető bizottsága birt hatáskörrel és az így hozott határozatokkal meg nem elégedő félnek jogában állott igényeit a rendes bíróság előtt érvényesíteni. Az 1891 : XIV. tcikk már kettős rendszert ismert. A törvény 76. §-a azoknak a vitás kérdéseknek eldöntését, amelyek a munkaadó és munkavállaló közt a viszszatartott betegsegélyezési járulékok tekintetében származnak .valamint azokat az ügyeket, amelyeket a betegsegélyző pénztár és a munkaadók közt az utóbbit terhelő befizetési kötelezettség iránt keletkeznek, az ipartörvény 176. §-a szerint az iparhatóságra, illetve az ipartestületi békéltető bizottságra bízza, fennmaradván a feleknek az a joguk, hogy rendes bírósághoz forduljanak, amennyiben ezeknek a békéltető bizottságoknak, illetve az iparhatóságnak határozatával megelégedve nincsenek. Ez a törvény azonban már rendszeresíti a választottbíróság fogalmát, amennyiben a biztosított és a betegsegélyző pénztár közt a nyújtandó segély tekintetében keletkező jogviták elbírálását a pénztár alapszabályai szerint alakított választottbíróság hatáskörébe utalja és kimondja, hogy ezek ellen a határozatok ellen nincs helye jogorvoslatnak. Ez az első nyoma tehát a választottbírósági intézmény kiterjesztésének a társadalombiztosítási perekre. Az 19G7 : XIX. te. a vitás kérdéseket három csoportba osztja, azok jogi természete és azoknak a fórumoknak szempontjából, amelyek e vitás kérdések eldöntésére hivatva vannak. Az első csoportba tartoznak azok a vitás kérdések, amelyek a munkaadók és munkavállalók között merültek fel, tehát a munkaviszonyból eredtek. Ezek közé számíttattak a biztosító pénztárak és munkadók között az utóbbiakat terhelő befizetési és megtérítési, valamint az utóbbiakat a pénztárakkal szemben megillető megtérítési igények tekintetében keletkezett vitás kérdések, mint amelyeknek jogi természete a munkaviszonyból folyó vitás kérdésekkel általában megegyezik. Ezeknek a kérdéseknek elbírálását a törvény az iparhatóságok hatáskörébe utalja az ipartörvény 170. §-ában jelzett eljárás szerint. Ez tehát a rendes bíróságok szubszidiárius hatáskörét megállapította. Ugyanilyen eljárás alá tartozik a törvény két speciális esetéből folyó követelés érvényesítése is. Az ipartestületi békéltető bizottságok hatásköre természetszerűleg megszűnt,, hiszen az ipartestületi betegsegélyző pénztarak intézménye is az 1907 : XIX. te. életbeléptetésével megszűnt. A vitás kérdések második csoportjába tartoztak azok az esetek, amelyek a pénztár és a munkaadók között az utóbbiakat terhelő járulékok és tőkeösszegek tekintetében keletkeztek, továbbá az országos pénztár igazgatóságának az üzemek veszélyességi osztályba való besorozására irányuló határozatainak elbírálása. Ezeknek a vitás kérdéseknek eldöntése az állami munkásbiztosítási hivatal hatáskörébe