Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-49

Áz országgyűlés képviselőházának U9. reset, amelyet ott megkereshet az erdőmunkánál, — amely munkánál, mint az urak is éppoly jól tudják, csak úgy ég le és rongyolódik le a rnba róla — olyan kevés, hogy abból maga is alig, vagy egyáltalában nem tud megélni, de családjával együtt minden bizonnyal a legszörnyűbb nélkülözések közé kerül. Ha egyszer a viszonyok megváltoznak és olyan kormányzat jön, amely a néppel törődik, (Farkas István: Már szükség volna rá!) amely a nép baját nemcsak a száján hordja, hanem a szívében és cselekedeteiben is s ez a kormány statisztikát vétetne fel arról, hogy a magyarországi egyházi és egyéb nagybirtokokon, különösen pedig az erdőbirtokokon milyen munkaés bérviszonyok vannak, ha statisztikát vétetne fel arról, hogy mennyit keresnek ott például az ifjúmunkások, mennyit keresnek ilyen birtokon a fiatal leányok, tehát az a generáció, amely hivatva lesz utánunk Magyarországot tovább vezetni... (Bessenyei Zénó: Még ezt a rezsit sem bírják, e mellett is tönkremennek a birtokosok! — Farkas István: A munkások az éhenhalást hogy bírják? — Bessenyei Zénó: De ha nincs a terménynek ára! Nem a birtokosok az okai, hogy lementek az árak! — Farkas István: Ez más kérdés! — Erődi Harrach Tihamér: A termelési költséget nem kapják meg így sem!) Ha nem tudják azt sem megfizetni, akkor tegyék meg azt, amit Budapesten és környékén megtesznek az ipari kapitalisták, zárják be az üzemet. (Bessenyei Zénó: AJíkor mit esznek majd? Jó tanács!) De munkásokat alkalmazni, (Zaj a jobboldalon.) egészségüket, munkaerejüket igénybevenni olyan bérért, amelyből nem tudnak megélni, nagyobb bűn, mint az, hogy egyáltalában nincs munka, mert, ha egyáltalában nincs munka, akkor majd a kormányzat kényszerülni fog olyan intézkedéseket tenni, amely intézkedések nyomán lesz munka; így azonban ínségbéren, éhbéren tartani munkásokat, ez nem tartható fenn sokáig. Mondom, egy alapos, mindenre kiterjedő mezőgazdasági bérstatisztika már csak azért is jó lenne, hogy egyszer végre látnánk, mennyibe kerül Magyarországon a munkásnépnek a kötött és a szabad nagybirtok idején az elavult termelési rendszer és akkor rögtön megtudnánk, hogy ennek árát nemcsak a városi lakossággal, hanem a mezőgazdasági egész- és fél-proletárral fizettetik meg munkabérek alakjában. Engedje meg a t- Ház, hogy ezzel kapcsolatban egy körülményre rámutassak. A munkásembernél a keresete az az alap, amelyből magát és családját el tudja tartani. A törpebirtokosoknál ez az alap az, amit a kisbirtok terem, plusz az a munkabér, amelyet a környékbeli birtokosnál keres. A kisgazdánál körülbelül szintén ugyanez, azzal a különbséggel, hogy valamivel nagyobb birtokterületen gazdálkodván, kevesebb nála az a munkabér, amelyet meg kell keresnie. Végül is meglehetősen alacsony az a kereseti bázis, amellyel ez az ember gazdálkodik. Magyarország egyik leggazdagabb vidékén egyetemi tanárok fáradságot vettek maguknak arra, hogy statisztikai felvételeket eszközöljenek a környékükön levő gyermekek élettani adatairól. Megvizsgáltak 1909 gyermeket és az 1909 eryermek közül 600-nak a fejében serkét és tetűt találtak, 212 egészben véve piszkos volt. Kifogástalan az 1909 gvermek közül csak 1004 volt. A fogorvos megállapította, hogy 851 tanuló közül ép fogazatú csak 171 volt, 680 gyermeknek rossz foga volt. Bélféregre 659 gyermeket vizsgáltak meg, az eredmény: 286, ülése 1932 február 16-án, kedden. 247 tehát a gyermekeknek majdnem 45%-a bélférges volt. Öröklött vérvészben szenvedett 38 gyermek, vérvészgyanús 55. A tüdővész szempontjából 1860 tanulót vizsgáltak meg, közülük 312 inaktív, 70 pedig aktív tuberkulózisban szenved. Mindez egy aránylag elég sűrűn lakott, de elég jómódú területen, Debrecen környékén. Méltóztassanak most már elképzelni, hogy milyenek lehetnek az állapotok kevésbbé jó vidékeken, olyan vidéken, ahol a termelési viszonyok még elavultabbak, mint Debrecen környékén. Ezzel kapcsolatban fel kell vetnünk azt a kérdést, mikor kapunk már statisztikát arról, hogy a leventék, akiket olyan gyönyörű szépen tudtak nyilvántartani, akiket még Budapesten is szigorú ukázzal kell beadni leventeoktatásra, az ő otthonukban, az ő munkahelyükön, az ő egyéni területükön valójában hogyan, miből élnek, milyenek ezeknek a leventéknek a kereseti viszonyaik. Ezekről s a fiatal leányokról, általában a női, a gyermekmunka állásáról nagyon szükséges volna egy statisztika, mert ez azután élénken megvilágítaná azt, hogy milyen állapotok között él a magyar munkás- Hogy milyen nagyon fontos ez a statisztika, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy nálunk 8 millió ember közül körülbelül 4 és fél millió a mezőgazdasággal foglalkozó és 6 millió kimondottan a mezőgazdaságra támaszkodó lakosság. Azt mondják erre az igen t. túloldalról, hogy mindennek az oka az, hogy ma nagyon nyomorúságosak a gazdasági viszonyok, hiszen csak volna a cukorrépának, a búzának, a rozsnak, az árpának cil cit a viszonyok mindjárt jobbak lennének, több volna a napszám és jobban élne a munkásnép. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ha nem ülnénk itt tíz év óta, akkor valahonyan elhinnők ezt a dajkamesét. A valóság azonban az, hogy a politikai nyomás következtében. annak következtében, hogy a politikai hatalom r a nagybirtok és a vele társult nagypapság és kapitalizmus kezében van, ezért alacsonyak a munkabérek és nem mindig a rossz gazdasági viszonyok következtében. En itt ültem, amikor a búzának 30 pengő volt itt ültem, amikor minden terménynek, az élőállatnak, a sertésnek nagyszerű ára volt és erről a helyről panaszkodtam és vádoltam a mai kormányzati rendszert, hogy intézkedéseket tesz, de nem a munkabérek emelésére, hanem ellenkezőleg, amit szociálpolitikai téren tesz, az a munkabérek csökkenését, a munkásság életszintjének sülyedését eredményezi. (Kálmán István: Nem áll!) Ez a folyamat, amely ma a csúcspontra ér, amely ma a 80 filléres meg 1 pengős napibérekben kulminál, nem mai keletű. Tizenkét év óta folyik szisztematikusan a bérek és az életszínvonal leszorítása, éppen^ azért szükségesnek tartanék egy statisztikát arra vonatkozólag, hogy valójában a nagybirtok, az egyházi birtok, a vallásalapítványi birtokok, a hitbizományok (Farkas István: Es a textilgyárosok!) hogyan teljesítik hazafias kötelességüket, hány embert tartanak el, hány kereskedőt, hány kisiparost foglalkoztatnak, hány orvost, tanárt, hány mérnököt? Rögtön kiderülne, hogy ez az intézmény elavult, mert csak a tulajdonosnak ad hatalmat és tisztességes, sőt nagyon gyakran messze a tisztességesen túlmenő jólétet, a tömegeknek azonban nem jelent mást, mint a legborzalmasabb kizsákmányolást. T. Képviselőház! A továbbiakban szükségesnek tartanám egy olyan statisztika felvé-