Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-48

Az országgyűlés képviselőházának 48. ha a banktudomány csődbe jut. — Elnök csen­get.) Tekintettel a sok közbeszólásra, képtelen le­szek a kérdést teljesen kimeríteni. Csak azt akarom még itt érinteni, hogy a pénzügymi­niszter úr határozottan hitet tett az orthodox gazdasági iskola felfogása mellett. Ö minden­esetre a régi orthodox iskola hívének vallotta magát. Elismerem, hogy minden tannak, min­den orthodox: ának van létjogosultsága, kissé azonban különösnek látszik, hogy orthodox bankteóriát és aranyfedezetet hirdetnek ná­lunk akkor, amikor tulaj donkép végeredmény­ben a bankjegyek fedezete kölcsön és nem is arany, hanem részben deviza, amely ha véletle­nül felmondatnék, illetőleg — használjuk talán a másik műkifejezést — nem hosszabbíttatnék meg három hónap múlva, akkor méltóztassék elgondolni, hogy az orthodox teóriák alapján, hogyan fogják ezeket a kérdéseket megoldani. (Gaal Gaston: Átvedlenek neológokká! — De­rültség.) Mindenesetre fedezet nélkül, az ortho­dox bankpolitika egyik alapfeltétele nélkül, or­thodox bankpolitikát hirdetni talán kissé meg­támadható álláspont. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt Farkas Tibor: Eögtön befejezem. T. Képviselőház! Azt hiszem, ezek a kérdé­sek elég fontosak arra, hogy a Ház bölcsesé­gét igénybevegyék és azért voltam bátor indít­ványomat előterjeszteni. (Helyeslés a balol­dalon.) ' Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Niamessny Mihály! Niamessny Mihály: T. Képviselőház! Előt­tem szóló t. képviselőtársam két indokot hozott fel arra, hogy az elnöki napirendi javaslat mel­lőzésével két új tárgyat tűzzünk ki napirendre. Azt hiszem, hogy az első kérdés, amely semmi egyéb, mint egy külföldi hírlapban megjelent intervjú, elintézhetőnek tekinthető a honvédel­mi miniszter úrnak ugyancsak hírlapi úton tett nyilatkozatával, és semmi szükség nincs szerin­tem arra, hogy egy közönséges hírlapi inter­vjút, egy zsurnaliszta ténybeli tévedéseit itt a magyar parlamentben olyan fontosságra emel­jük, hogy egész ülésnapon ezzel a kérdéssel fog­lalkozzunk. Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) A másik kérdés — a defláció és infláció kérdése — viszont oly nagy horderejű, hogy azt hiszem, ezen a módon erről a kérdésről itt ered­ménnyel tárgyalni aligha lehet. Mi, akik ezen az oldalon ülünk, teljes meggyőződésünkkel tá­mogatjuk a kormánynak azt a politikáját, amely az inflációt mindenképpen meg akarja akadályozni. (Ügy van! Ügy van! a jobbolda­lon és a középen.) Azok az argumentumok, ame­lyek itt elhangzottak... (Tauffer Gábor: Pénz­ügyi orthodoxia!) Nevezzük pénzügyi ortho­doxiának, t. képviselőtársam! Mindenesetre vannak azonban tanítások, amelyek ha régiek is, mégis igazak maradnak s amelyek beváltak és eredményeket mutatnak fel. (Egy hang a baloldalon: Gyönyörű eredmények!) Gyönyörű eredmények? Itt van előttünk az inflációs kor­szaknak minden pusztítása, és nem hiszem, hogy akadna Magyarországon felelős tényező, aki ezeket az időket vissza akarná kivánni. (Felkiáltások balfelöl: Van középút is!) Tisztelt Ház! Nem látok tehát a pénzügy­miniszter úr nyilatkozatában olyat, ami ennek a Háznak politikai irányával ellenkeznék. Nem látok olyat, ami itten újabb vitákra, újabb tár­gyalásokra incidentaliter alkalmat szolgál­tatna. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. IV. ülése 19S2 február 12-én, pénteken. 235 Ezekből az indokokból az elnök úr napi i rendi javaslatát fogadom el. (Helyeslés a jobb­oldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Pakots József! Pakots József: T. Képviselőház! A közvéle­mény megdöbbenve látja azt a passzivitást, amelyet a kormány tanúsít a gazdasági bajok nyomán támadt nagy nyomorúsággal szemben. Ennek a passzivitásnak indoka lehet vagy a közömbösség, vagy pedig a kormány tehetet­lensége. Jóhiszemű kívánok lenni akkor, ami­kor inkább a kormány tehetetlenségét jelölöm meg indokul arra, hogy amikor az egész or­szágban olyan hallatlan módon emelkedett a nyomorúság, amikor a munkanélküliség ré­vén családok, exisztenciák pusztulnak el s a tél nyomorúságos hónapjaiban fűtetlen szobá­ban, tüzelőanvag nélkül, ruhátlanul és jórészt hajléktalanul tömegek szenvednek, akkor ez a kormány, amelynek miniszterelnöke székének elfoglalásakor kijelentette, hogy legfőbb célja és legfőbb iránya az lesz, hogy ne legyen éhező ember ebben az országban, sőt ki is jelentette, hogy nem lesz éhező ember ebben az ország­ban, nem akarja tudomásul venni, hogy az éhe­zőknek egy kórusa zúg feléje, az egész társa­dalom felé, azon segítő szervezetek felé, ame­lyek a nyomort enyhíteni kívánták, és nem tud meghallgatásra találni. T. képviselőtársaim, akik kerületeikben jár­nak, tudhatják, hogy az úgynevezett nyomor­enyhítőakció valósággal csődöt mondott, mert hiába, azon mérték szerint, amely mértékkel ezt az akciót lebonyolítják, azt a sok nyomort, azt a sok szenvedést enyhíteni komolyan, radikáli­san és célravezetőén nem lehet. Ha az eredetére megyünk vissza ennek az akciónak, akkor utal­nom kell arra, hogy a kormány annakidején a szükségadót céladóként jelölte meg, (Mojzes Já­nos: A deficit fedezésére!) — ez később követ­kezik — azzal a rendeltetéssel, hogy ebből fogja a bekövetkezhető és látható nyomort eny­híteni. A 33-as bizottságban először így is ter­jesztették elő a javaslatot, csak később állapí­tották meg, hogy voltaképpen a folyó kiadások def'citjét is ebből a szükségadóból kívánják fe­dezni. Nem tudom, — bár a miniszterelnök fúrnál személyesen érdeklődtem, hogy a szükségadó­ból mennyi folyt be, azonban egyet tudok, azt, hogy Budapest székesfőváros 19 millió pengőt szolgáltatott be szükségadóban a kincstárba. Ebből kért a fővárosi nyomor enyhítésére hat millió pengőt, a hatmillió pengőből a kormány hárommillió pengő segélyösszeget állapított meg. és ebből még eddig csak egymillió pengőt folyósított. A hárommillió pengőt úgy állapí­totta meg, hogy el fogja osztani a nyomor hó­napjaira. Egy másik millióra csekket adott a kormány, amely csekket még nem lehet bevál­tani, mert a tárcaközi bizottság nem vette^ fel abba a sorrendbe, — mintha a nyomor várni tudna arra, hogy a tárcaközi bizottság kegyes­kedik ezt a sorrendbe beiktatni. Az én kerületemben, amely tipikusan elsze­gényedett kerület, pestkörnyéki kerület, a leg­rendesebb, legborzasztóbb és legriasztóbb képei tárulnak elénk a nyomornak. Családos em­berek, akik részben ipari, részben mezőgazda­sági munkások, iparosok, kereskedők mentek ott tönkre; egy csomó ipari munkás, aki azelőtt Budapesten nagy vállalatoknál, üze­meknél — köz- és magánüzemeknél — elhelye­zést talált, a beállott vállalati összeomlások következtében kenyér és munka nélkül maradt 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom