Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-48

236 Az országgyűlés képviselőházának 48 és ennélfogva családjával együtt a legnagyobb nyomorba jutott. Most ia községek útján valahogyan megszervezett segítőakciók próbálják azokkal <a bizonyos lisztadagokkal enyhíteni ezt a nyomorúságot. Elriasztó példák vannak arra, menyire nem tudják felfogni egv ilyen akció jelentőségét, hogy hogyan kell ezt végrehajtani. Pl. az én t. barátom és képviselőtársam, Dinich Ödön képviselő úr, aki a napirend előtt akart ma felszólalni, de nem kapott rá engedélyt, felkért engem, hogy az ő saját •kerületéből, amely megint pestkörnyéki kerület, az ott felmerült anomáliákról tájékoztassam a Házat. Ezek a példák annyira jellemzőek és anynyira tipikusak, hogy én egypárat ezekből itt a közvélemény színe előtt ismertetni fogok. (Halljuk! Halljuk! balfelöl. — Egy hang a baloldalon: — A nyomor adatai!) Az ő kerületének egyik községében és majdnem valamennyi községében reggeltől estig tartó nehéz fizikai munkát végeztetnek a segélyezettekkel azon szociális és nemzetgazdasági elvnél fogva, hogy ne munka nélkül kapják a segélyezést, hanem annak ellenében valamely tevékenységet folytassanak. En nem vitatom, ennek mindenesetre van egy olyan természetes alapja, amelyet nekünk lehetőleg érvényesítenünk kell, hogy ne szoktassuk hozzá a munkanélküliséghez azokat a szegény embereket. De hogy itt azután ebből egy robotmunka, (Dinich Ödön: Kabszolgamunka!) rabszolgamunka fejlődjék, ez már egyenesen vérlázító. (Ügy van! Ügy van! balfelöl!) Mert pl. hajnaltól késő estig tartó nehéz fizikai munka után kap az illető segélyezett három kilogramm lisztet, ami kilogrammonként 20 fillérnek felel meg, tehát 60 fillérért nehéz fizikai munkát végeztetnek vele egész nap, és még akkor jótékonyságot gyakorolnak vele szemben, még akkor segélyben részesítik ezzel. <Dinich Ödön: Így van! — Jánossy Gábor: Mást nem kap, csak lisztet? — Dinich Ödön: Mást nem kap!) Szigetcsép községben egy 24 éves munkanélküli embert három napon át dolgoztattak, éspedig 150 métermázsa szenet hordattak le a pincébe, (Felkiáltások balfelöl: Kinek a pincéjébe

1

? — Gaal Gaston: A jegyző úr pincéjébe!) a jegyző pincéjébe, (Felkiáltások balfelől: Természetes!) és ennek ellenében kapott végre az illető a háromnapi nehéz munka után hat kilogramm lisztet. Azonkívül még sok ilyen szegény segélyreszorulót Öt-hatnapjg tartó munkára utalnak, úgynevezett tüskeírtásra. Kiküldik az illetőket az ilyen területek megtisztítására, a tüskék kiirtására. Négygyermekes családapák mennek el, hogy valamit hazavihessenek, és öt-hatnapi munka után kapnak ennek ellenében 9—12 kg. lisztet. Egy ötvenszázalékos hadirokkant, akinek tüdőlövése, vesesérülése, hátgerinclövése volt és maga nem tudott dolgozni, lova és kocsija lévén, lovát és kocsiját vette igénybe, az erdőről egy köbméter fát hozott be és ennek ellenében kapott hat kilogramm lisztet. (Lázár Miklós: Melyik községben? — Felkiáltások balfelől: Szigetcsép községben! — Dinnyés Lajos: A parlament szomszédságában! A példa ragadós, uraim! — Zaj.) Felsorolhatnék még ilyen eseteket. Szó volt a tüzelőanyagellátásról is. Tüzelőanyagsegélyről nem lehet azonban beszélni, mert Budapestet kivéve, nem tudok az országban olyan helyet, ahol tüzelőanyagsegélyt utaltak volna ki. A burgonyasegélyakcióról sem hallottam. Pest környékén. Pest vármegyében például egyáltalán nem. Borsod vármegyének egyik képviseülése 1932 február 12-én, pénteken. lője — ma véletlenül hallottam — panaszolta, hogy fagyott segélyburgonyát kaptak. (Zaj. — Felkiáltások balfelől: Semmit sem kaptak — Dinnyés Lajos: Csak szavakat kaptak!) Nem tudom, hol intézik ezt a segélyakciót. E tekintetben a legjellemzőbb a budapesti szegényellátás. Budapest székesfővárosa régi gyakorlatánál fogva az elöljáróságokon keresztül a szegényügyi ellátás terén már bizonyos rutinra tett szert, de a fogyatékos anyagi eszközök miatt ezt ma lebonyolítani nem tudja. Kétségbeejtő látni, hogy ezekben a fagyos, rettenetes napokban kora reggeltől kezdve ott állnak a szegény Ínségre szorultak az elöljáróságok előtt, hogy megsürgessék benyújtott kérvényeiknek elintézését. Mert hiszen novemberben adták be kérvényeiket és ezen kérvényeikből egész tömeget még ma, február 12-én sem intéztek el. (Tauf

fer Gábor: A sok szellemi szükségmunkás semmit sem tud csinálni!) Horthy Miklósnénak, a kormányzó nejének segélyakciójával kapcsolatban, amelyet a társadalom olyan nagy szeretettel karolt fel, felemlítem azt, hogy az oda benyújtott kérvények nagy tömegét még egyáltalában nem^ dolgozták fel. Nálam járt például egy népjóléti megbízott, egy közgyám, — aki becsületes polgár és önként vállalja azt, hogy a szegénysegélyezés ügyében rendelkezésre áll — azzal a panasszal, hogy például az őhozzá november közepén beadott segélykérvények most adattak ki környezettanulmány elvégzése céljából. (Tauffer Gábor: Nem volt protekciója! — Dinnyés Lajos: Eső után köpönyeg! — Andaházi KasnyaBéla: Azt tessék idehozni, hogy a szellemi szükségmunkát nem egyének, hanem pártok szerint osztották szét! Csak az kaphatott szellemi szükségmunkát, aki valamely pártban benne van!) Ezek azok az anomáliák, amelyekről t. képviselőtársam is említést tett, amikor a protekció is érvényesül. (Andaházi Kasnya Béla: Csak a protekció!) Legyen^ szabad megemlítenem, hogy egyik képviselőtársam megemlítette, hogy például egy háztulajdonosnő Horthy kormányzóné akciójából

r ezer pengőt kapott segélyképpen (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Háztulajdonos?) ugyanakkor, amikor igen sok szegény ember nem tud hozzájutni, hogy valamiféle 20—30 pengős segélyt kapjon. (Gyömörey Sándor: Igaz ez? Meggyőződött arról, hogy igaz?) Jövünk az adatokkal. Ezt annak illusztrálására mondom el, hogy ezek az akciók, úgy látszik, nem kellő meggondoltsággal és kellő megszervezettséggel hajtatnak végre. A népjólétig minisztérium megértése ebben a kérdésben, úgy látszik, a ja (minimumra csökkent, mert a főváros közjótékonysági, szociálpolitikai ügyosztálya élén álló tanácsnok 70.000 pengőt állított be cipőtalp alási és ruhasegélyre, és ezt a tételt a népjóléti minisztériumban egyszerűen „törölték. (Zaj a baloldalon.) Amikor a fővárosi polgársága annyit áldozott, amikor 19 millió pengőt szolgáltattak be szükségadó címén, ebből a kormány 6 millió pengőt nagy nehezen minisztertanácsi határozattal végre a főváros szegényeinek ellátására megszavazott, ebből azonban eddig még csak 1 milliót folyósított, pedig most vannak azok a legzordabb idők, legnehezebb hónapok, amikor a szegény, in«égbe jutott embereken segíteni kell. (Gyömörey Sándor: A szükségadót nem egyszerre fizetik le!) Tessék elmenni azokba a tömeglakásokba és megnézni azokat a tuberkulotikus, ruhátlan szegény gyermekeket és családanyákat, akik az ablakokat nem nyitják