Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-48

230 Az országgyűlés képviselőházának 4-8 ihangzó fogalmazásnál messzebbmenőt, többet és konkrétebbet óhajtanék. Ami végül a népszámlálási eredmények bizonyos előzetes sommázati adatainak közlését illeti, erre vonatkozólag- legsürgősebbnek azt tartanám, ha a lehető leggyorsabban nyilvánosságra kerülnének azok a népszámlálásból kitűnő megállapítások, amelyek az ország társadalmi rétegeződésének a legutóbbi tíz esztendő alatt bekövetkezett eltolódására vonatkoznak, mert ezekből kell és lehet a legközelebbi időkre társadalompolitikai szempontból a legfontosabb konzekvenciákat levonni. Igen t. Képviselőház! Az előterjesztett konkrét munkaprogrammal kapcsolatosan hiányolom, hogy a felvetett pontok között nem szerepel egy országos népegészségügyi statisztika felvétele. Hiányolnom kell azt, különösen a mai viszonyok és körülmények között, amikor a népegészségügy és kórházi viszonyaink terén egyre súlyosabb, azt mondhatnám, egyre elképesztőbb állapotok uralkodnak. Az a legújabban napvilágra került 9090. számú rendelet, mely a társadalombiztosításnak bizonyos reformját tartalmazza, lehet, hogy üdvös megtakarítások szándekából született az Országos Társadalombiztosító Intézet és a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete pénzügyi adminisztratív működését illetően, de hogy ennek rendkívül súlyos kihatása van a lakosság széles rétegeinek egészségügyére, az egy pillanatig sem lehet vitás. Egy pillanatig sem lehet vitás nevezetesen az, hogy azon rendelkezés, amely szerint a betegség 28-ik napja után az Országos Társadalombiztosító Intézetek a jövőben nem a kórházi ápolási díj, hanem csupán a legalacsonyabb napibérosztály szerinti táppénzt térítik meg kórházainknak, következményeiben azt fogja jelenteni, hogy a kórházak kiürülnek, neun azért, mert nincs beteg, hanem azért, mert a betegek további úttartása, további gyógyítása leküzdhetlen anyagi akadályokba ütközik. Láttuk már az imént, láttuk már a székesfőváros tiszü orvosának legutóbbi időben előterjesztett egészen megdöbbentő súlyos jelentéséből, hogy milyen hallatlan visszaesés tapasztalható közegészségügyi téren. Az újságok híradásai beszámoltak arról, hogy egy transzport közveszélyes őrültet kellett beszállítani Budapestre egy vidéki városból, mert az illető vidéki város elmegyógyintézete anyagi okokból nem tudta tartani az illetőket. Ha most méltóztatnak figyelembevenni azt. amit elmondok, ami a 28 napi ápolást kimerített biztosításra jogosultaknak a kórházakból való kihelyezésre vonatkozik, ha méltóztatnak figyelembevenni azt a körülményt, hogy egyedül az Országos Társadalombiztosító Intézetben a biztosítottak létszáma 130.000-rel csökkent a legutóbbi időben, tehát kiesett az ilymódon intézményes egészségügyi gondozásban részesíthetők közül, ha figyelembevesszük tehát azt, hogy a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetében is állandó és tartós csökkenés mutatkozik, akkor előttünk áll a közegészségügynek olyan szörnyű hanyatlása és a közegészségügy gondozására szorult, de e gondozásban nem részesített embereknek hallatlan nagy problémája, amely mellett szó nélkül elhaladni nem lehet s amivel összefügg. E pillanatban csak azt sürgetem és reklamálom, hogy a segítés konkrét céljának gondolatában állván, egy országos népegészségügyi statisztika a lehető leggyorsabban elkészíttessék. A munkaterv utal ugyan arra, — azt hiszem, 8. pontjában — hogy országos lakóház-statisztikát kíván. Nem tudom, ez megfelel-e annak az elgondolásnak, ami itt előttem és előttünk legese 1932 február 12-én, pénteken. beg, nevezetesen egy szociális és szociálhigiéniai szempontokra figyelemmel levő lakásstatisztika követelményeinek. Etekintétben is utalok a székesfőváros statisztikai hivatalának működésére, amely az utóbbi időkben a főváros különböző társadalmi rétegeire vonatkozó? lag igen részletes, igen komoly és nagyértékű felvilágosításokat magában rejtő adatfelvételt és tanulmányokat tett közzé. Azt hiszem, mellőzhetetlenül és múlhatatlanul szükség van arra, hpgy ez országos vonatkozásban is megtörténjék. Megtörténjék necsak elméleti értékkel, hanem megint azzal a konkrét és gyakorlati céllal, hogy ez az országos lakásstatisztika, amely — ismétlem — szociális, népegészségügyi és • szociálhigiéniai viszonyokat vesz mindenekelőtt figyelembe, alapja lehessen egy megalapozott, komoly és széles keretek között mozgó lakásépítési és lakástermelési tevékenységnek. Nem utópia az, amiről beszélek. Annál kevésbbé mondható utópiának, ha figyelembe yeszik azt a vitát, amely az utóbbi időben a napilapokban napvilágot lát arra vonatkozólag, hogy a társadalombiztosító intézetek tartalékai, amelyek megvannak és jelesül a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetében, amelynek önkormányzati vezetőszervében, elnökségében jómagam is résztveszek a biztosítottak megbizottjaként, nemcsak, hogy sértetlenül megvannak, hanem állandóan növekszenek is, ezek az összegek felhasználásra várnak és egyrészt jelentkezik az építőipar, amely az építési tevékenység fellendítésére kívánná ezeket a tőkéket felhasználni, másrészt jelentkezik a Máv., hogy .beruházásainak folytatására van szüksége. Én most a különböző érdekeltségeknek ezzel kapcsolatos vitáiba, polémiáiba^ a különböző igénylőknek ebbe az érdekharcába beleszólni nem kívánok, de nyomatékosan és az ország színe előtt kell utalnom arra, hogy itt felhasználásra váró - tőkék vannak, amely tőkéket a kellő biztonság szem előtt tartásával, a törvényben megjelölt szociális és egészségügyi szempontok kidomborítása mellett igenis produktívan fel lehet használni a munkanélküliség enyhítésére, munkaalkalmak teremtésére és mai kétségbeejtő, poshadt, megdermedt gazdasági életünknek bizonyos mértékű fellendítésére. Szükségesnek vélem, hogy elkészüljön a munkaidőstatisztika, mégpedig mind az iparban alkalmazott munkásságra, mind^ az irodai és üzleti alkalmazottakra vonatkozólag. . Nekünk ebben a tekintetben voltak a múltban megbeszéléseink, még a néhai Bethlen-kormány nyal. Meg kell mondanom, hogy mint sok minden egyéb kérdés, úgy ez a munkaidő szabályozására való törekvés is a kormányzat kétszíj nűsége, taktikázása folytán elsülyedt, semmivé vált, noha a munkaidő szabályozása ezidőszerint fontosabb, mint valaha. Ne méltóztassék itt ellenvetésképpen arra utalni, hogy hiszen alig van olyan ipari munkaterület, ahol 48 órát is dolgoznának. Először is vannak olyan területek, ahol még ma is és különösen a mai hatalmi helyzetben a kapitalizmus 48 óránál lényegesen hosszabb időig dolgoztat, másodszor pedig teljesen elhanyagolt dzsungel, teljesen áttekintherétien bozót az irodai és üzleti alkalmazottak munkaideje, ahol •a legsürgősebben szükség van arra, hogy ez a munkaidő-statisztika elkészíttessek, megintcsak nem elméleti értékkel, hanem egy gyakorlati cél szolgálatában. A nemzetközi m unkaügyi, konferenciák