Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-47

194 Az országgyűlés képviselőházának -47. téses kölesönsaolgálatát. A terv az volt, hogy az építési tőke erejéig 60%-os kölcsönt adnak 20 esztendős törlesztésre, 90%-os folyósítással és 9'6% annuitással. Ez a LÁB-kölcsön. Az összeg, amelynek folyósításáról akkor szó volt, 30 millió. Az idevonatkozó szerződés, amely a kormány és a bankcsoport között köttetett, erre a 30 millióra vonatkozik. Természetes, minthogy az építési tőkének 60%-a nagyobb Összeg, mint amennyit bankszerüen rendes körülmények között kiutalni lehet, bizonyos kedvezményre volt szükség és ezek a kedvezmények a következőkben állapíttattak meg. Az állam teljes garanciát vállal a kötvénytulajdonosokkal szemben, ugyanis elfelejtettem mondani, hogy a szövetkezet a kihelyezett kölcsönök után, amelyek jelzálogilag vannak biztosítva, kötvényeket bocsát ki és a bankcsoport vállalta, hogy ezeket a kötvényeket kibocsátásuk után azonnal átveszi. Most az állam elvállalta a teljes garanciát a kötvénytulajdonosokkal szemben, azonban ezen túlmenőleg további garanciát is vállalt a szövetkezettel szemben, amennyiben a szövetkezet rendelkezésére bocsátott egy mintegy 18 milliót kitevő követelést, amely követelés az addigi lakásépítkezési kihitelezések kapcsán származott. A szövetkezetnek volt ez a külön tartalékgaranciája. Ezenfelül kötelezte magát az állam arra is, hogy a kötvényekből 3 milliót, tehát a kötvények 10%-át nyomban átveszi, végül mindennemű illeték- és adókedvezményt is kap a szövetkezet. Ezen előzmények után hozták meg az 1930. évi XLI. tc-et, amelyben a szövetkezet e törvény hatálya alá helyeztetett. Magában ebben a törvényben arról, hogv a kihitelezendő összeg 30 milliót tesz ki, nincs szó, ellenben a törvényjavaslat indokolásában ez bennfoglaltatik és hogy nincs benn a 30 millió a törvényjavaslatban, ezt annak idején kifogás tárgyává is tették a vita során. Az akkori pénzügyminiszter idevoniakozólag kijelentette, hogy tudatosan nem vette bele a 30 milliót a törvénybe azért, mert ő arra gondolt, azt várta, hogy a 30 millió nem lesz elegendő, hogy az már a következő tavaszon, 1931 tavaszán el fog fogyni és egy további emisszióra kerül sor. Ezért nem akart maximumot belevenni, hogy ne legyen korlátja a hitelösszeg nagyobbításának. Ami pedig a minimumot illeti, ennek a minimumnak törvényes garanciáját azért nem látta szükségesnek, mert hiszen abban a szerződésben, amely a Ház elé nem került, de amely előzetesen megköttetett a kormány és a bankcsoport között, a bankcsoport feltétlen kötelezettséget vállalt a 30 millióra, illetőleg minthogy 10%-os^ árfolyamveszteség van, a 27 millióra. Ebből az okból tehát a minimumnak törvényben való megállapítása sem mutatkozott szükségesnek. Kifogásolták ugyanakkor azt a 18 milliót kitevő követelést is, mint másik garanciát, mint garanciaalapot a szövetkezettel szemben. Erre azt mondta az akkori pénzügyminiszter, hogy soknak látszik ez a 18 millió, de lehetővé teszi nemcsak a maga, de a bankok megítélése szerint is a kihitelezendő összeg megnagyobbítását. Nem vitás tehát, hogy itt >a 30 millió mint minimum szerepel, amelynek kihitelezése a megkötött szerződés és a vonatkozó törvény alapján ennek a Lakásépítő Országos Hitelszövetkezetnek vállalt kötelezettsége. Legyen szabad ezek után röviden a következőkben vázolnom, hogy mi történt. Amikor a bankzárlat megtörtént a múlt év június 14-én, az Országos Lakásépítő Szövetkezet nyomban beszüntetett mindenféle kölcsönt, annak ellenére, hogy az igénylések százai voltak különböző fórumoknál elintézés alatt és annak elleülése 1932 február 11-én, csütörtökön. nére, hogy az építkezők és a munkanélküliek nagyon várták azt, hogy az építkezés folyt attassék. (Müller Antal: Ugyanígy áll a kisipari hitel is!) Sokan egyenesen kétségbe vonták ennek a cselekedetnek jogosságát is, de az első izgalmak utáni időszakban, a kormány szükségrendeletei után pillanatnyilag mindenki megnyugodott és tűrte ezt a helyzetet. Az első izgalmak megszűnte után azonban a kormány kénytelen volt tárgyalásokat folytatni a bankcsoporttal abban az irányban, hogy ez a kölcsönműyelet tovább is folytattassék. Hosszú tárgyalások eredményeként abban történt megállapodás, hogy akik a L. A. B. részéről mára határozatot megkapták és akik ezenfelül még az építkezést is megkezdették, azok számára 3'2 millió utaltassék ki. Novemberben megindultak ezek a kiutalások, ugyanakkor megindultak a tárgyalások további kölcsönfolyósítások iránt is, és akkor egy második megállapodás történt arra nézve, hogy további 600.000 pengőt fognak majd folyósítani megint olyanoknak, akiknek építkezése már megindult. A kölcsönfolyósítás egyébként megakadt és megakadt állítólag azért, mert olyan megállapodás jött volna létre, amely szerint majd ia folyósítás akkor következik be, ha a Nemzeti Bank tanácsa abban a véleményben lesz, hogy a kihelyezendő kötvények felvételére a magyar piac alkalmas. Ez volt a hír, amely gazdasági körökben elterjedt. A helyzet tehát ma már az, hogy talán tizennégy hónap telt el azóta, hogy a törvényt meghozták és a 30 millióból mindössze 18*6 milliót helyeztek el, azonban ebből a 18'6 millióból is 2"5 millió nem építkezési célokra ment, hanem az 1931. évben meghozott XXXIV. te. értelmében ipartestületi székházakat terhelő kölcsönök rendezésére fordíttatott. ^Ezeket az adatokat én természetesen nem hivatalos úton kaptam, hanem szereztem azokból a különböző forrásokból, gazdasági köröknek lapjaiból, amelyek rendelkezésemre állottak és ezért tiszteletteljes kérdésem elsősorban az az igen t. pénzügyminiszter úrhoz, hogy vájjon ezek az adatok, amelyeket előterjesztettem, megfelelnek-e a valóságnak? Minthogy minden adat, amelyet összeadtam, olyan, hogy cáfolatot nem kapott, fel kell tételeznem, hogy ezek a hírek a valóságnak megfelelnek. Ha azonban ez tény, akkor megállapítható, hogy az 1930. évi XLI. te. meghozatala során az volt az intenció, hogy a 30 millió pengő keretén belül építkezésre szolgáló törlesztéses kölcsönökkel segítsünk a munkanélküliségen. Ezért történt az, hogy bizonyos mértékben a három millió pengő kötvény vásárlásával már az egész harminc millió pengő erejéig megadták a kedvezményt annak a csoportnak. Ha így történt, kérdem, vájjon összegyeztethető-e ezzel a ténnyel a szövetkezetnek az az eljárása, hogy viszont önhatalmúlag egy szén napon beszünteti teljesen a kölcsönt olyan időben, amikor arra leginkább, a legégetőbben szükség van? (Igazi Ügy van! a hö?épen.) Annak idején, amikor ezt az üzletet a bankok megkötötték, általános volt a vélemény, hogy ez a bankok részéről igen jó üzlet. Aki végigolvasva az 1930:XLT. te. javaslatának tárgyalása során lefolytatott vitát, — ott is több szónok, aki ellene szólalt fel, mdnd ezt hangoztatta — de aki elolvassa a törvényjavaslat indokolását, az is kell hogy megállapítsa, hogy a bankok részéről nagyon jó üzlet volt, amit nem azért mondok, mintha 'kifogásolnám, hiszen maga, az akkori pénzügyminiszter úr is mondotta, hogy nem kívánhatja a bankoktól azt, hogy akár az építtetők, akár ők ajándékot kap-