Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-47

Áz országgyűlés képviselőházának 4-7. ülése 1932 február ll-én, csütörtökön. 195 janak. Ügy mondta a pénzügyminiszter úr, hogy annak idején, amikor ő tárgyalt, ő is soknak találta a 9'6%-ot, azonban kénytelen volt alku tárgyává tenni s ő ennél kedvezőbb eredményt elérni nem tudott. Ha azonban ez annak idején jónak ígérkező üzlet volt, akkor tisztelettel azt vagyok kénytelen megállapítani, hogy ennek konzekvenciáját leskeli vonni akkor is, ha esetleg az az üzlet később terhesnek bizonyul. (Úgy van! a balközépen.) Azt állítják, hogy azáltal, hogy folyósítják ezeket a kölcsönöket, az új bérházak elértéktelenednek, e legújabb időben épített bérházak elértéktelenednek, mert a lakók egy része otthagyja a bérházakat és családi házba költözik. Ha íe-v is volna ez, semmi esetre sem ok arra, hogy egy megkötött szerződés kötelezettségei alól valaki kivonja magát. De eltekintve attól, nem is felel meg egészen &

r statisztikai adatok megvilágításának ez az állítás, mert hiszen éppen Vargha Imre államtitkár úr, mint a pénzügyminisztériumnak akkori adminisztratív vezetője, az 1931. évi XXXIV. tc.-re vonatkozó javaslat tárgyalása során statisztikai adatokat hozott fel, amelyek megvilágították azt a kérdést, hogy a LÁB-kölcsönökből tulajdonképpen kik építkeznek. Akkor megállapíttatott, hogy addig LAB-kölcsönökből összesen 2077 lakás épült, ebből 366 egyszobás, 856 kétszobás, 578 háromszobás, tehát összesen 1800 olyan, amelyik a háromszobát nem lépi túl és csak 277 olyan, amely háromszobásnál nagyobb. Nem hiszem, hogy ebből olyan nagy tömeg esnék azokra az új bérházakra, amelyek tudvalevőleg nagy komfortúak és ennek megfelelően egyúttal nagyok is a bérei

; (A klotűrlámpa kigyullad.) Tisztelettel kérem beszédidőmnek tíz perccel való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház hozzájárul. Kossalka János: Az Országos Lakásépítő Hitelszövetke

rr

etnél olyan erkölcsi és anyagi erők vannak lekötve a törvénycikkben foglalt kedvezmények révén, amelyeknek a mai viszonyok között meddőén való lekötöttségét nem lehet t eltűrni s amely erőknek a kitűzött cél szolgálatába való állítására feltétlenül szükség van. Az országnak nincs olyan rétege, nincs olyan termelői és gazdasági rétege, amely ne hozta volna meg a maga áldozatát. Áldozott bőségesen a mezőgazda, az iparos, a kereskedő és csökkentették a tisztviselők, nyugdíjasok és magánalkalmazottak fizetését is^ ismételten. Mindenki tűr és nyugalommal vár, annak a reményében, hogy elkövetkezik egy jobb idő, tűri azokat a sorscsapásokat, amelyek egymásután érik. Ebben az időben, azt hiszem, nemcsak ezeknek a rétegeknek, de minden más rétegnek is ki kell vennie a maga részét és ha kedvezőtlenek is a szerződének, ezeknek konzekvenciáját is viselni kell. (Ügy van! a bálközépen.) Ha azonban bármilyen okból az Országos Lakásépítő t Hitelszövetkezet nem bírható rá arra, hogy vállalt kötelezettségének eleget tegyen, akkor valami intézkedésnek kell történnie, de egyszerűen tűrni egy helyzetet, amely törvényeink szellemével nem egyezik meg, nem helyénvaló. (Ügy van! a balközépen.) Nem javaslatképpen mondom, de gondolkodni kell azon, vájjon helye^-e az, hogy a garanciális alap — a^ a 18 millió teljes ereiével ott maradjon és nem lehetne-e felszabadítani egy arányos részét, amely a felnem használt összegek után járna s nem lehetne-e azt a kitűzött cél és gondolat szolgálatába valami más módon beállítani? Nincs kizárva, hogy vannak olyan szempontok, amelyeket én nem ismerek, tiszteletreméltó szempontok, amelyek talán más világításba helyeznék az egész üérdést, mint aminő megvilágításba én helyeztem, de ha vannak ilyen szempontok, azokat nem kell elhallgatni és nem kell^ lehetővé tenni, (Ügy van! Ügy van! a középen.) hogy azok, akik érdekeltek, ipari munkások, ipari építő vállalkozók, azt bigyjék, hogy itt suba alatt valami meg nem engedhető dolog történik. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Tehát akkor is, ha nem lehet folytatni az akciót, úgy, amint megkezdették, nem az a módja annak, hogy hallgassunk róla, hanem^ igenis az, hogy a nyilvánosság elé hozzuk a kérdést és ha kell, a Háznak is módot adjunk arra, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzék. Értesülésem szerint még mindig körülbelül 600 elintézetlen ügyirat fekszik a LAB-nál. 600 család már összekuporgatott 40%-ot, minden okiratot összeszedett, beadta a kérelmét, el is intézték a kérvényét, kaphatnának kölcsönt, de nem kapnak, mert lehetetlen. f Ilyen kölosönígénylésre nagyon sok család készül, amely nem tudta még beadni a kérelmet, amelynek még nincs együtt a 40% építkezési költsége és igen sokan reménykednek abban, hogy egy ilyen szerény otthon biztosításával takarékosabban tudják a maguk életét lefolytatni, mint egy bérház kis udvari lakásában, úgyhogy ez az egyes háztartások takarékossága szempontjából is jelentős szerepet játszik, amit annak idején a jelenlegi pénzügyminiszter úr elődje maga is kiemelt. Azonkívül kétségtelen dolog az, hogy amikor kínálkozik egy alkalom, — mert mi úgy látjuk, talán azért, mert nem tudunk minden momentumot, amelyről tudnunk kellene — kínálkozik egy lehetőség, amely alkalmas a fővárosban és a vidéken egyaránt megadni a családi hajlékra vágyóknak ezt a lehetőséget, amely lehetővé teszi, hogy a kisiparosoknak, a munkásoknak kenyeret adjanak, lehetővé teszi, hogy egy kis pezsgő élet induljon meg és lehetővé teszi, hogy ugyanakkor, amikor a közmunkák majdnem teljesen szünetelnek, amikor a szabadfoglalkozásúak és iaz ipari foglalkozásúak között ma olyan nyomor és elkeseredés van, amilyen még soha nem volt, akkor nem érti meg az ember, hogy ezt a kinálkozó alkalmat miért nem használják fel. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Legyünk tisztában azzal, hogy ma nagyon sok millió megy el munkanélküli segély név nélkül, de lényegében munkanélküli segélyként, mert ha nézem, hányan vannak a kórházakban, hány embert ápolnak különböző címen egyes intézmények, meg tudom állapítani, hogy ebből nagy összeg nem arra fordíttatik, hogy igazolt betegségek gyógyíttassanak — olyanok, mint békeidőben — hanem bizonyos könyörületesség, bizonyos irgalom nyilatkozik meg ezekben az ápolási költségekben. Vagyis milliókat áldozunk közvetlen karitas útján, meg más módon segélyekre. Ugyanakkor itt mindössze 11 millióról van szó, amely 11 millióból számos munkásnak és iparosnak lehetne munkaalkalmat adni és ezt a 11 milliót nem bocsátjuk a közgazdaság vérkeringésébe. Megjegyzem különben, nem is 11 millióról van szó, mert hiszen ez csak az az összeg, amelyet még nem folyósított a LÁB. Ehhez hozzájárul a 40 százalék, amelyet összekuporgattak egyes kisemberek. Összesen tehát körülbelül 20 millió az az összeg, amelyről szó van. Kénytelen vagyok tehát azt a kérdést feltenni az igen t. pénzügyminiszter úrhoz és az igen t. kereskedelemügyi és népjóléti mi-